Folytatom

Pénteken reggelre legyűrt valami azonosíthatatlan nyuszivarrást bojkottáló vírus, és vagy én nem vagyok hozzászokva, vagy tényleg sz@r lázasan bármit is tenni. Délig csak azt éreztem, hogy alig birok nyelni, fáj a fejem és folyamatosan fázok. Tapogattam magam, de nem éreztem a felszínen hőséget, csak alig vártam, hogy délelőtt visszagyűrjem Lócit, és én is aludjak. Sikerült is másfél órát. Fejfájás, fázás, torokfájás mit sem változott, némi hányinger is társult. Megmértem már a lázam, és 38,5. Kora délután megint alig vártam, hogy csak betegyem az ágyba Lócit vagy elalszik-vagy nem alapon, de sikerült másfél órát megint. A reszketés nem múlt, a fejfájásból lett gyógyszerezést túlélő fajta, ami a hányingert adta. Este lefeküdtem 10-kor!!!, Attila Mózival elintézte a hétvégi bevásárlást, de még reggel sem voltam jobban. Dél körül nyeltem rá újabb gyógyszert, ami lehúzta a lázam 38,8-ról, elmúlt a fejfájás, a reszketés kihasználtam az időt vasalásra, pakolásra. Viszont csak vasárnap kerültem olyan állapotba, hogy varrni tudjak. Kellet is, mert nemzetközi nyulat fialtatok... :). Poszika megszabadított egy zacskónyi Eu állampolgárságú tapsifülestől. Le sem fényképeztem az újabb eresztést annyira időhöz voltunk kötve. Lassan meg is érkeznek.

Torokfájás még nem múlt el, de ne kíméljetek, a varrógép pedálját nagyon jól tudom taposni.

Azért ez nem lesz mindennapi esemény....

Kis kezeit csókolom, kedvenc porszívóügynöke mára is tartogat valamit szépet (porfogót? :)), bigyós lelkűek előnyben. Eladni emberi dolog, vásárolni még inkább ;-). 

Elkészültem egy kazal nyúllal, nehezen válunk meg tőle. Mózi korábban mindig megkérdezte, neki csinálom-e, most már csak annyit, hogy ki fogja megvenni? Óóóó, mondom, sok a jelentkező rá, majd meglátja. A nagy nyuszi ~36-37 cm, 2.890 HUF-ért, a kicsi ~26-27 cm 1.890 HUF-ért. Jól mutatnak a húsvéti asztalon, ablakban, szabadban, könyvespolcon, kutyaszájában... 

Ne féljetek megosztani sem. Én mondom, ennél sokkalta gyengébb tartalmak is gazdát cserélnek. Csapjatok oda és válogassatok!

A nyuszis fényképeket készítette: Sanyikám :-). Közben a gyerekeket bulátával lekenyerezte: ÉN ;-)

Hol máshol, ha nem az etetőszékben :)). 

Most írjam megint azt, hogy Imádom? Ja.

Hivatkozom újból - vásár az egész Világ

... és persze attól még cirkusz is.

"Van még a tarsolyomban, ennyivel nem ússzátok meg! Jobb ma egy macska, mint holnap négy nyúl... Cirmit már ismeritek, készült hozzá még egy, illetve két kis manó. Macskusz (~32 cm) elvihető féregtelenítve, oltva 1.990 HUF-ért, a Tilda manó (~22 cm) 1.490 HUF-ért. Látogassatok, osszatok szorgalmasan, ügyes kezem nem hagy cserben Benneteket."

Vásártér

Na de nem ezért jelentkezem, hanem hogy a FB menetes övezet is lássa, amit kell. Idézem a FB-ról:

"Eljött az ideje, hogy áruba bocsássam az ujjgyakorlataimat, hogy Nálatok is tetőzze a 'bélelt fészek' hangulatot. Első körben a süti angyalokat és a dundus asszonyt, hogy meghozza a kedveteket a sütéshez-főzéshez. És persze rég nem divat az anorexia, ezek mellé az angyalkák mellé egy kis kóstoló "Tűkkelütött Kalória" is dukál. A figurák ~ 18 cm magasak és flízzel béleltek, féltve felhalmozott szalagokból díszítve, némi gyönggyel (síppal-dobbal) 2.890 HUF-ért. 

Írjatok FB-on, vagy a tukkelutott@gmail.com címre. Ne okozzatok csalódást , és ne tévesszen meg a felpakolt mennyiség. Ha úgy kívánja gyors vagyok és szapora, készülnek a többiek is."

A fényképeket készítette: Édesjóapám

Pucér

Így jár az, akinek nincsen saját blogfejlesztője, és kiolvasztott, mirelit háttérrel dolgozik.... A szolgáltató oldala reggel óta nem elérhető, így ilyen félpucér vagyok - bízván nem sokáig. Valami átmeneti pongyolát felkapok majd a vizslató szemek elöl.

A hőemelkedés vajon mi?

Körítem a körítést először. Hónapok óta nem beteg egyik gyerek sem (kopp-kopp), ebből a megfontolásból halogattam az 1 és 3 éves státuszokat is januárban, mert amint ellátogatunk a gyerekorvoshoz, védőnőhöz bármi célból, valamelyik legény tuti benyal valamit. Csütörtökön összefutottam a védőnőnkkel véletlenül a városban, és mondtam, hogy akkor pénteken reggel nála kezdünk, ha bent lesz. Ovi előtt el is készült a két státusz, ma pedig egész nap olyan kis nyominger volt Mózi. Olyan nyüszögős, lelassult, unatkozós, semmi sem jó. Este Lóci fél 8-kor már aludt, Attila vadászott, mi pedig előszedtük a vetítőt. Akkor kezdtem érezni, mintha melegebb lenne a kelleténél. Miután elpakolásztunk, mondtam, hogy mérjük már meg a lázát lefekvés előtt a jó öreg higanyossal (csak abban bízom, viszont azt ki kell várni). Szorította Mózi a hóna alatt a mérőt közben ott fészkelt az én hónom alatt. Elég gyorsan ki akarta venni, illetve várta volna a csipogást. Mondtam, hogy még nem lesz jó, de nézzük meg, majd visszadugjuk. 37,5. Mondom ez még csak hőemelkedés, de szorítsa vissza. 

 - Anya, mi az a hőemelkedés?

 - Amikor melegebb vagy a megszokottnál, de még nem vagy lázas

 - Olyan langyos, mint a diavetítő?

 - Olyasmi

:)))

Amíg én pakoltam a lázmérés előtt a diafilmeket, ő levette a masinát. Kérdeztem, hogy nem meleg? Nem, csak langyos - mondta.

Innen jött :). És persze lett belőle 38 is... :(

Akkor ovi

Egy kicsit jobb most ebbe a témába fogni, mint 3-4 nappal ezelőtt, mert tegnap Vekerdy előadáson voltunk a Nyitott Akadémia keretében. Jól jön néha a megerősítés :).

Február 3-án kezdtük az ovit Mózival, és már a második naptól ott eszik, alszik nélkülem. Zökkenőmentes volt a beszoktatás, nagyon-nagyon szereti. VISZONT erősen keresi a határokat, számomra már kicsit ijesztő módon, még akkor is, ha tudom, sejtem, miért van ez, sőt meg is értem. Kicsit olyannak érzem a helyzetet, mint mikor a gyeplő kirándul a kezemből, és az addig jól szuperáló gyerek most kicsit hűbelebalázs. Pici szorongással tölt el (vagy lehet, nem is ez a legmegfelelőbb szó rá), mert úgy érzem, én vizsgázom, és úgy érzem, nem jól. Kibontogatom a hagymahéjakat mindjárt, de előtte körítésnek ide toldom, hogy valószínűleg az én viszonyítási alapom sánta. Mert az óvoda már nem bölcsőde. A gyerek pedig már nem annyira kis gyerek, hanem kezd gyerek lenni. Elvárják az önállósodást - nyilván, de nekem erős a váltás, szokatlan még. Mert az öltözés például nem megy, max alulról. A vetkőzéssel is ez a helyzet. Felülről, csak a laza, nyúlós pamut pólókból tud kibújni, amivel Houdini is pikk-pakk boldogul. Azon viszont ledöbbentem, mikor egyszer este mondja Mózi, hogy ne csak Lócinak krémezzem be a popsiját, hanem neki is, mert csíp. Csíííp?? Hát mitől?? Mondja, hogy lehet nem tudta jól kitörölni kakilás után!!! Mert itt már nem nagyon törölgetik a gyerekek sejhaját... :) A csoportszobákból is jönnek-mennek, pisilés után esznek egy kis fogkrémet, ha éppen eléri vmelyik (én a szappant nyaltam, ezzel bűvöltem el óvodában a gyerekeket, pedig tudom, hogy nem ízlett, csak vicces volt). 

Lenyűgöz viszont az, hogy már reggel fonnak, szőnek a lányok, csomó mindenbe be tudnak kapcsolódni, ragasztanak, sütnek igazából, termésekből díszítenek stb. Nyilván semmi nem kötelező, de ott van a lehetőség. Tetszik a természet- és hagyomány-közeli hozzáállás, tetszik a hatalmas udvar a fajátékokkal és a heti 2*-i tornaóra is. Az étvágyával semmi baj, továbbra is mindent megeszik, alszik, barátkozik, és beszél-beszél. Zsolti bácsi a kertész és udvar rendfenntartó az Isten. Mert van talicskája, szerszámai, Mózi is segít gallyakat szedni, és elhordani az udvar végébe. Reggel állunk, és beszélgetünk vele egy sort, mert addig nem tudjuk bevonszolni az udvarról. Mikor érte megyek/megyünk alig lehet haza csábítani. Még a kerítésen kívülről is befelé vágyakozik, sőt hétvégén is úgy nyitja ki a szemét, hogy megyünk oviba? Ez hatalmas öröm és könnyebbség, de fülem-farkam behúzva megyek érte, mert többször fogadtak már úgy, hogy Hááát anyuka, nem sok jót tudok ma mondani azon kívül, hogy aludt... :( (Itt azért megjegyzem, hogy picit hibásnak érzem a kommunikációt is, hiszen tudják, hogy 3 hónapig a beszokás fázisa van, és inkább azt szeretném hallani, hogy nem volt semmi gond, vagy ha volt is, az természetes, és megoldódik stb, illetve hogy a többi gyerekkel is van hol ez-hol az). Próbálom azokat a szavakat használni, amivel ők dolgoznak, hogy érezzétek, miért vagyok megszeppenve. 1.) Förtelmesen eszik!!! Már lassan egyik gyerek sem akar mellé ülni, mert a pogácsát a fejére teszi, kézzel kavargat a vízbe, öntögeti egyik pohárból a másikba, a főzelékes kanállal kavargat a vízben, és utána kanalazva iszik, kézzel bányássza ki a húst, a süteményt kifújja a többiekre, feláll és szaladgál... :(( Na ilyenkor megyek össze, és a 156 cm még kevesebb lesz. Folytatják: 2.) A galériáról dobálja a játékokat, a lányok építményét ledózerolja, karmol és harap! (ezt tuti Lóci mintájára teszi a gyengébbekkel), sőt a fegyelmezés hatására belerúgott Ági nénibe!! :( (Ez volt számomra a legmegdöbbentőbb, mert ilyet soha nem csinált). Az udvaron kedvenc a homokozó. Pl szedi a sapkájába a homokot, aztán a fejébe húzza... Tényleg olyan a nap végére, mint egy építőmunkás, ömlik belőle a homok. De ezt nem bánom. Csússzon-másszon, legyen koszos, és tudjon beállni a népség katonaság sorába. Elég látszólag megfelelnie, utána felőlem bontakoztassa ki az erejét, csak tudja a határokat. A vegyes csoportnak örülök, szokom a gondolatot, hogy milyen lesz, amikor már nem az én véleményem lesz a fontos, nem az én kegyeimet akarja keresni. Van egy rosszcsont csikó a csoportban, aki szeptembertől iskolába megy, és erőteljesen hat rá a viselkedése. Pénteken pont Mózi mesélte döbbenten, hogy J. megrúgta az óvó nénit... J. azt mondta, rám, hogy csúnya vagyok, J. elrombolta, amit csináltam, J. azt mondta, rossz vagyok, J. bántja a lányokat stb-stb. A múltkor Attila mondta, hogy egy nagyobbacska gyereket is kint vígasztalt az anyja vagy apja, mert J. elagyabugyálta... 

Ezek mellett azért van dicséret is. Csak én eddig nagyon nem voltam hozzáedződve, hogy bármi negatívat halljak a gyerekemről, és ezt zokon veszem. Közben tisztában vagyok ezekkel a "hiányosságokkal", mert itthon is küzdünk most az evéssel, és oda kell figyelni, hogy ne szaladjon el vele nagyon a ló. 

Látom viszont, hogy milyen büszke magára (én is rá), hogy egyre önállóbb, csillogó szemmel meséli, ha valami sikerült, tanulja a dalokat, mondókákat, és újabban szeret sugdosni a fülembe. DE úgy, hogy odahajol, és belebeszél :). ezt a héten már legalább 3*-4* láttam bent gyerekektől, hogy ezt csinálják neki (is). Az utcán is ránk köszönnek, hogy SZIA ÁDÁMBENEDEK. Így használják bent is. 

Hamarosan hozzáidomulok, hogy óvodás gyerekem van, aki azért rettenetesen bújós itthon (Anya ölébe!!!, Anya anya maradjon! - ezt arra mondta kétségbeesve, mikor egyik reggel Attilának azt válaszolta, hogy ő is lesz Apa, Attila meg mondta, hogy akkor Anyából Nagymama lesz...), és igényli a játékot, puszilgat stb. Nem kell attól félnem még, hogy ideje korán leválik ;-). Borzasztó lesz ezt megélnem már most sejtem. Akkor is ha tudom, hogy mi a rendje, módja, és ha nem is állok ennek az útjába.

Ígértem, de fáradt vagyok. Ovi téma marad holnapra. Hunyjatok szemet fölötte.

Lóci okos, Anya elfogult...

Már kész kis mutatványos Lóci. Olyan jó látni, hogy mennyi mindent ért (többet sokkal, mint hittem), nagyon jól utánoz, és továbbra is úthenger módjára véghez viszi azt, amit szeretne. Visít, mint egy vércse, ha valami nem úgy van, ahogy. Nem lehet mellette enni, mert tökéletes mindegy, hogy ő épp most túrt be egy elefántot, ami nem tudom már hova fér el benne, de azért csak leöblítené még egy orrszarvúval. Olyanról szó sem lehet, hogy akkor kezdek el neki ennivalóval bíbelődni, amikor ő már a székben van, mert akkor hangos méltatlankodás, dobálózás a vége. Iszonyat hisztis vagy akaratos, egész testtel megfeszül C betűbe, teátrálisan tudja magát a földre vetni, hason rajzfilmbe illő módon verni a szőnyeget vagy a fejét kocogtatni a parkettába. Utána huncutul sandít ki, hogy látom-e, reagálok-e, mit lépek, mit nem. Ha ez nem annyira hatásos akkor meg pillogtatja hatalmas manga szemeit, és ártatlanul hüppög. Megzabálom, még akkor is, ha néha nehéz eset. Mózin úgy átmegy, hogy csak a körme és foga nyoma alapján látjuk, merre járt. Kezd a dolog úgy festeni, hogy Mózit kell kiszabadítani, őt pedig fegyelmezni, hogy óóóóvatosabban.

A produkció, amire reagál: 

 - Lócika, hol a lámpa? Erre olyan szépen kerekített szájjal mondja, mutatja, hogy OOOttt :)

 - Lócika, mekkora óriás leszel? Milyen nagy az óriás? Szépen emeli a kezét fejét fel a magasba, de a keze még nem ér a fején túl :))

 - Zenére táncol vagy ha mondjuk hogy tánci-tánci, eddig inkább ülve bólogatott.

 - Lócika, hogy fújod el a gyertyát? Erre szabályosan fúj :). Mózi sokáig csak az orrával fújt vagy lehelt. Le is videóztuk (majd megkeresem), mert annyira cuki az is.

 - Lóci, hogy csinál az oroszlán? Váááááá - mondja, és erre hörög egyből. Az is elegendő, ha meghallja az oroszlán szót. Ha éppen szopik, akkor is inkább félre nyeli a tejet, minthogy kihagyjon egy oroszlánhörgést.
Szépen pakol dobozba, de borogatni jobb azért; ijesztget, hogy HÚ; a kukucs játék az továbbra is nagy szám, reggel is bebújt a paplan alá; fürdés után két kis fenék ugrál háttal az ágyvégében ütemesen, közben kapaszkodnak a támlába. Ma (03.19.) pedig azon lepődtem meg, hogy milyen tökéletesen pakolja a műanyag színes karikákat a gúlára :).

Holnap ovi-beszámoló. Ne menjetek messzire!

Üzenem: A tétlenség az ördög workshop-ja :))

Előre szólok, hogy megint nagyon mélyenszántó leszek ;-). Ha nem füllik a fogatok ilyesmihez, akkor lapozzatok. Aki régóta ismer vagy akár szemezget az oldalon belőlem, az kb sejti/tudja, hogy szeretem a HVG Pszichológia magazint, és a hasonló cikkeket, ami nem a szakmának szól, pusztán a lelkes kontárságnak, érdeklődő hétköznapiaknak. A Nők Lapja Psziché máshova pozicionál, annál jobban kedvelem ezt a lapot, mert kicsit szakmaibb, kevésbé bulvár. Vasárnap azért rám ijesztett. Vagy szombaton... Tök mindegy is. Divatos téma a reziliencia (lelki ellenálló képesség) és a reziliens személy. A fogalom olyan reaktív megújító képességet takar, amelynek köszönhetően egy sokkhatás, trauma után vagy stresszhelyzetet követően a psziché hamvaiból feltámad, és kvázi károsodás nélkül a személyiség megmarad, tovább működik, alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez (ez csak az én konyanyelvezetem, és csak azért foglaltam össze, hogy képben legyetek a mondandóm alapjaival.). Amikor kaki passzban vagyok (olykor velem is előfordul :)), akkor mindig elkezdek magamba túrni. Hogy tulajdonképpen mi fáj, min kínlódok, mi okoz fennakadást, mi dugaszolja el a jókedvem és mitől nem repkednek a cukor rózsaszín my little pónik bennem, mi áll a szivárvány útjában. Mindig meg is állapítom, hogy ez. A rugalmatlanságom. Pedig azt hittem, én egy gumipertli vagyok. Ilyenkor soknak érzek mindent, és minden segítséget fölöslegesnek. Ilyenkor rettentően hiányzik a régi személyiségem, aki háttérbe van szorítva, kicsit gúzsba van kötve. Kedd óta különösen hiányoznak az egyhetes biciklitúrák (ugye, Sanyikám... Kellett neked ennyire előhozakodni vele??!), a kevésbé leamortizálódott küllemem stb. Következő lépésként felötlik bennem, hogy sokat vállalok, hogy én ennyivel nem tudok mit kezdeni, mert ha valamelyik része az életemnek nem maximális, de legalábbis épp csak elegendő, akkor meg frusztrál a kupi, a mindennek csak a felszínét elérő kapirgálás. Ilyenkor annyira jó más anyukákkal csevegni, mert rájövök, hogy más legalább ennyire küzd belül, legalább ennyire szar értékelést kapna egy Kiégési Gyorsteszten :).  Legjobb ellenszerem a futás, de mostanában ez is kimaradt, mert bár mondhatnátok, hogy reggel fél 6-tól tolhatnék egy órát Pallagon, időben hazaérnék a reggeli készülődésre is. És igen. Ezt céloztam be, de amíg Lóci 3* kel, addig negyed 8-kor sem tudom kinyitni a csipáimat.
Vannak idióta mondatok, kifejezések, amikkel annyira tudok azonosulni, hogy utána ha megfeszülök, akkor is tartani szeretném, csak ez még több feszültséget generálhat. Az egyik ilyen, amit általános iskolából hordozok, és meglepően sokat jut eszembe, az a nővérem asztalára volt kiragasztva, és annyira felszívtam (de csak később csapódott le), és nem feltétlenül világmegváltásról beszélek:

TEREMTÉL-E?

Azért vagy itt, hogy hivatásod töltsd be.
Isten sokáig vár a jó gyümölcsre.
Míg napjaid a semmibe peregnek,
hány gondja, kínja vár az embereknek,
hány könny, kiáltás, fájdalom a testben!
Maradt-e szív, kéz miattad üresen?
Van-e magány, mi ellenedre szólhat?
Teremtél-e az Örökkévalónak?

Kell-e az Ige akkor is, ha vádol?
Tanultál-e a meddő fügefától,
vagy ürességed látszatokkal födted?
A „Még egy év’’ is lassan már mögötted,
maholnap véget ér a földi élet…
Felmérted-e, hogy mennyi év mivé lett,
s mi lesz, ha ez már az utolsó hónap?
Teremtél-e az Örökkévalónak?

/Füle Lajos/

Egyelőre ennyit :). Lóci alszik, hét ágra süt a nap, IMÁDOM! Pucoljam meg az ablakot? A héten talán...

Ciki vagyok :)

Ezt csak azért merem megosztani, mert annyira kínos voltam és vicces (ebben az értelemben ekvivalens a szerencsétlennel :)), hogy kiteregetem. 

Bő három éve vagyok itthon a gyerekekkel hol jóban, hol kevésbé barátságos viszonyban a háztartással, de biztos, hogy  ruházatban elsődleges szempont a kényelem és a moshatóság... Ezért élvezem, amikor van valami alkalom, esemény, megjelenési lehetőség, és sutba dobhatom hamupipőke szerelésemet. Ilyen most ez a végéhez közelítő tanfolyam is. Tegnap felöltöztem szépen, kiszíneztem az arcom, gyereket elvittem Dóriékhoz, a nagyért Mama ment, én meg elkocsikáztam a a DAB székházba. Utána vissza, haza. Ezért nem tűnt fel, hogy nem éppen kompatibilis a cucc gyalogláshoz. Ez csak akkor tűnt fel, amikor leparkoltam a ház előtt, és gyalog, üres babakocsival elindultam Lóciért Dodóékhoz. Éreztem a rendőrség épületének a sarkánál, hogy a harisnya valahogy nem az igazi a combomon. Próbáltam húzni egyet rajta, de nem mertem igazán, mert volt forgalom, meg eddig nem volt semmi probléma, soha nem pöndörödött le rólam, nem fogytam, nem híztam, tehát ennek jónak kellene lennie. Toltam tovább a "szekeret", de csak nem volt jó. Akkor már picit pánik szerűen próbáltam felfogni a szoknya alatt, hogy ne bucskázzon ki alóla. Nem tudtam, hova pattanjak be, ráadásul az Ady gimi előtt is volt sok fiatal, én meg olyan idétlen öregasszonynak éreztem magam :). Nem volt más választás bepattantam egy fotocellás irodaépület ajtaján üres babakocsival, és a portás bácsit (persze, hogy bácsi) megkérdeztem, hogy hol a mosdó. Elég furán méregetett, muszáj voltam kibökni, hogy elhagyom a harisnyámat, de akkor már kicsit húztam a jobb lábamat, hogy nagyon ne kelljen mozgatni. A mosdóban felrántottam, és úgy éreztem, ki is bírom a Csapó utca sarkáig benne. Elköszöntem vigyorogva, de természetesen a Liszt Ferenc utca sarkát sem értem el, már megint kezdett csúszni. Rángattam, nyúlkáltam a kabát alá, próbáltam a szoknyával együtt felcsippenteni, és felhúzni, de nem lett jó. Mit volt, mit tennem, bevetődtem a CSÓRA használt cipőshöz, mert nem értem volna el a következő házszámig sem. A gyerek cipők méregetése közben szépen feligazítottam. Viszont Dórihoz már úgy értem fel, hogy mondtam nagyon ciki vagyok egész út közben, nyomjon a tenyerembe gyorsan egy marék testápolót, hogy bekenekedjek vele, és a combomra tapadjon az a sz@r harisnya :)). Hazafelé problémamentes volt az út, itthon lecibáltam gyorsan, és belebújtam a kényelmes, de annál vállalhatatlan otthonkámba. 

Vegyes bazár

BaristAttila kv lázban ég jó ideje, de én ezt egy csöppet sem bánom. Rajtam is kísérletezik, gyakorol, van itthon jóóó sok eszköz, amivel kezdek megbarátkozni, mert végre nem csak miattam van teli a lakás, nem csak az én alkotós motyómtól nem férünk. Mit ne mondjak sznobizmus a javából, ami itthon zajlik ezen a fronton, de tudom, hogy így megy ez, ha valaki komolyan lelkesedik valamiért, vagy komolyan érdeklődik valami iránt. Bő két hónap alatt a szemem is megszokta a konyhabútorba olyan diszkréten belesimuló kávéházi monstrumokat (köhömmm...., persze ;-)), vannak ecsetes és egyéb piszkáló eszközök, ami a tejhab öntéshez szükségeltetik. Kaptam már barba papát, amőbát, gúnárt és dupla szívet, de egyelőre ott tart a dolog, ahol anno napozás közben a felhőket bámultuk, és a nagy habpamacsokba beleképzeltünk formákat :D. Ez csak azért jutott most eszembe Lócika 14 hónapos hónapfordulója napján, mert olyan rég voltam beteg, de most rajtam rostokol valami taknyolós, torok kapirgálós, éjszaka-paplan-alatt-reszketős nyavalya, hogy abszolút nem volt kapacitásom ennek tudatában cselekedni, főleg mert holnap éjfélig kell leadni a tanfolyam záró "dolgozatát", amiért valszeg egy darabig még a gépet csépelem itt iccaka csendes magányomban, ezért lettem leitatva flat white-tal ;-). Ez a mondat jó sok tartalmi kapcsolódást tartalmaz, de se füle-se farka. Szeretem az ilyet :))

A hétvégén Pesten voltunk. Kiskata szervezett a Rahó utcába farsangi murit, ahol kötelező volt a kosztümös megjelenés. Első nekifutásra Csengetett, Mylord? szereplőnek, vagy tök mindegy, de sorozat hősnek kellett öltözni. Vaaagy tényleg lényegtelen, minek, de valaminek muszáj :)).  Egy szuszra le is csaptam Ivy Teasdale karakterére, hiszen ez most különösen passzol a frizkómhoz és a mosószappan szagú háziasszonyi főszereplésemhez. A gyerekek az ovis farsangról levetett göncökben parádéztak: Lócika Csigaként, Mózi félelmetes Oroszlánként. Attila kacsavadász volt, vagy Pampalini. Volt egy ellenlábas Ivy Marikával bélelve, Béla pedig Tuskó Lady volt a Twin Peaksből. A Kerekes família maskarában is egy család volt: Gyula Teddy volt, Sanyikám Rose, és Bori kettejük törvénytelen gyermeke :). A házigazda pedig bátran bevállalta Betty a csúnya lány szerepét. A szüleink is űztek anno ilyen farsangi szórakozást, de ott lakótelepen adott volt egy szomszédos lakás, ahová elsinkófálták a gyerekeket, ők pedig mulathattak kedvükre. Minden órában ránk nézett valaki, de tény, hogy a mi gyerekeinknél kicsit már nagyobbak voltunk. Így viszont kinőttük a lakást! Jelentem Kiskatának. Mi nem is aludtunk ott, hanem Éééééén átfuvaroztam a családot Dunán innen, Tiszán túlra (na jó, nem olyan távolságba :)) az albiba, a VII. kerbe. Ez volt életem első pesti vezetése. Fosok tőle, nem nekem való egyelőre. Annak örülök, hogy a debreceni flaszteren egyre bátrabban nyomom. A farsangi mulatozók egyébként már hamarabb felköltöztek Katához, csak mi voltunk sztár-vendégek, de így is dűlt-borult hideg-meleg, puhára-keményre. 

Vasárnap még bónusz színházi előadásra is mehettem születésnapos Anyukámmal (aki saját bevallása szerint IS 61 éves diáklány, nem 61 éves öregasszony :). Jó lenne nekem is ilyen pozitív hangulatban, lendülettel becsapódnom a 61-be. A példa előttem, a többi rajtam múlik), mert Lolka lebetegedett. Így meglepetésként még jobban örültem neki, és sajnálom, hogy nem szánunk több időt kultúrfoglalkozásokra. A vágy villamosát néztük Eszenyi Enikővel, és meg kell hagyni, érti a dolgát. Most kénytelen leszek megnézni Vivien Leight szereplésével is, mert nem láttam még.

Ezt csak most úgy mellékesen írom, pihentetve magam a kötelező dolgozatíró feladatom oroszlánrésze előtt, illetve morfondírozás közben, hogy feltegyem-e párhuzamosan a gomba pörit főni holnapra.