Mózi megérkezett

Erről tegnap este már nem volt kapacitás beszámolni, mert elég jól "kikészítettük" egymást a fiúkkal... Viszont annyit, de annyit kellene tanulnom (és tanulok is) tőlük érzelmi intelligencia fejlesztésben... Reggel azzal keltek ki az agyból, és ébresztettek, hogy Anya megbocsájtasz nekünk, hogy tegnap kiabáltunk? Édesek. Mondtam, hogy inkább ők bocsássanak meg a kiabálásért.

Ott kezdődött, hogy Mózi tegnap délben landolt, Lócika oviban volt, és Papa hozta haza a reptérről. Épp csak annyi volt, hogy beadták a gyereket az egyik motyóval, és megbeszéltük, hogy ovi után majd arra fordulunk a többi cuccáért. 

Mózi pedig azóta is fellelkesülve mesél. Legalább 3 lépéssel a föld felett lebeg és lebegett. Hallatszott a hangszínén és ritmusán, hogy lelkes, és mesélt, és mesélt. Mondtam, hogy bújjunk be az ágyba aludni egy rövidet mielőtt megyünk Lóciért, mert korán kelt, sok volt az izgalom. A nagy ágyba feküdtünk, és ficergett mint egy sajtkukac. Mondta, hogy ne aludjunk, hanem beszélgessünk, mert olyan régen beszéltünk. És tényleg. Csillogó szemmel sorolta az élményeket. Hol felült, hol lefeküdt, hol felhúzta a lábát büdös-bogár pózba, hol átölelt, majd újból végig próbálta ezeket a pózokat :). És hogy mi számít benyomásnak egy 5 évesnek? Anyaaa, képzeld, Poszikának három csapja van. És két fürdőkádja, meg két vécéje. És van egy öreg lift a házban, meg cicás a lábtörlő. És nem olyan joghurtokat lehet kapni, mint nekünk van :))). És van terasz, ahol lehet grillezni, és majd nyáron is megy, amikor jó idő lesz, Persze szó esett a dino kiállításról, a három vendégségről és a gyerekekről, akik közül nem tudott mindenki magyarul. Boldog büszkeséggel újságolta, hogy a repülővel a felhők felett repült, és húzogatta az ablaktáblát, és pisilt a repülőn, illetve látott mentő helikoptert. Volt Poszikának fürdőjátéka is (különösen FONTOS ;-)), legoztak, kapott meglepetéseket, sőt hozott Lócikának is. Amit ő választott a repülőtéren, de képzeljem el, hogy Mama fizette a saját pénzéből :D. Csak darálta, darálta az emlékeket, az oviban is látszott rajta az a főnök arc, de nem a lekezelő, flegma, hogy ő Brüsszelben járt repülővel, és mesélt a többieknek. Én pedig úgy örülök, hogy így sült el. Abszolút nem volt riadalom a repüléstől, de újságolta, hogy odafele hányt is. Mondtam, hogy egyszer én is, amikor Lócival pocakban repültünk. Itthon aztán, amíg ketten voltunk ölelgetett, hogy hiányoztam, és már akart jönni haza, és ő is hiányzott-e nekem. Olyan jól tudja, mit akar hallani egy anya. Pont ezt :). Hogy rettenetesen jól érezte magát a sok élmény és program között, de hiányoztam....

Délutánra megzizzentünk. Mondtam nekik, hogy Mamához elmegyünk a csomagokért, de nem kapcsolunk TV-t, nem lesz most mese.... Deeee, mert mama megígérte. Mondtam, hogy máskor, de most csak belépünk a cumoért. Na itt aztán eltört a mécses, hogy deee, illetve a két fiú is elkezdte egymást egzecírozni. Elkezdődött a rivalizálás, hogy ki ült repülőn, ki nem. Ki volt Brüsszelben, ki nem. Ki gipszkiöntőzött itthon anyával, ki nem. Ki fürdött Apával/Anyával, ki nem, ki kapott több meglepetést, ki nem.... És sorolhatnám. Ezeket a szócsépléseket megspékelik orrba-szájba veréssel, amikor pl épp iszik a másik. Akkor vérzik az ínye a "sebesültnek", kétségbe esik a másik. Ki húzza a koffert?? Bumm egy karmolás, csípés, hátba verés. Lóci alig várta, hogy birkózzanak, judozzanak, Mózi viszont nem akart. Akkor ment ezen a vita, nyavalygás, folytatták a kádban a játszó szivacs arcbadobásával és visításával. Cserébe zuttyant a vödör víz a másik fejébe, majd a kedvenc alvó figurák direktbe történő hajigálásával, ami véresen komoly dolog itthon, és természetesen további gerjedelemre, sírásra ad okot. Aztán a mese is rövid volt és kevés, és bújjak be, de ne oda előbb, és nem elég meleg a takaró, és én alszom a vonattal, ez a propeller az enyém, nem a másik, és ja.... Attila Pesten volt. Én pedig estére leordíttam a fejüket, hogy elég. Persze, hogy 100* kellett bemenni, hogy alvás legyen, mert Lócika át szokott bújni Mózihoz, de most nem díjazta Mózi, mert látszott, hogy ő már álmos. A rájuk kiabálásból persze reszketeg zokogás lett a végén Lóci részéről, mert a gyengébb változatra csak a képembe röhög. Hüppögött, hogy öleljem meg, és énekeljem el a Hol jártál báránykámat... Ez mostanában a feszültségoldó levezetés úgy, hogy az ölembe ül mint a kis koala, és közben ringatni kell. Vagy ha nem billegek picit vele, akkor ringatja ő magát. Nem szeretek hegyibeszélni. De mondtam, hogy nagyon a finishben vagyok már Lola miatt, türelmetlen vagyok, ne zizzenjenek meg, hanem inkább segítsenek. El is szunyáltak szépen, reggel pedig ezzel a bocsánatkéréssel nyitottak...