Milyen anya az ilyen, aki alig várja március idusán, hogy a fiúk kicsit nagymamázzanak...? Semmi extrát nem követtek el, csak én éreztem már reggel óta úgy, hogy szűk a négy fal. Hogy hiába tudom, hogy kell az ugrálás a vesztibuláris rendszerüknek, ami a kanapé szétugrálását jelenti, hogy hagyni kell önállósodni, de ez azzal jár, hogy kiborul fél liter tej a pulton, be a szekrénybe, szőnyegre, lehet egyből törölgetni, mert bebüdösödik. Hogy hagyjam segíteni feltörölni, de ez azzal jár, hogy utána duplán én mosok fel. Hogy hiába tudom, hogy kicsi a lakás, és ma még nem voltak kint, és hagyjam őket rohangálni a lakásban, száguldozni dömperrel, de annak az a következménye, hogy valamelyik pucér láb áldozatul esik a dömper kerekének, hogy ebből visítás és karmolás lesz. Hiába hagyom nagyot nyelve, hogy a kis székekből hidat építsenek, felpakolva rá pluszba a kis fellépőt is, max egy "csak óóóóvatosan" sóhajtást eresztek meg, utána megyek bekoppant fejeket puszilgatni. Jönnek segíteni teríteni, de veszekedés van, hogy ki a 'napos'. Az egyik terít, a másik összeszedi, hogy ő akarja, és nem úgy, nem oda... Mindeközben Lola húzza a lóbőrt :)). De jó lesz majd kicsapni őket a házból egy fél napra :D. Az ebéd így is elkészült időre. Kedvencem a homok-gyurma. Olyan, mint a KitKat. Have a break... Have a KitKat...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése