2013. december 17., kedd

Extra

De azt azért tudjátok, hogy a karácsonyt nekem találták ki. Az olyan rákészülős, gondoskodós, minden apróságra odafigyelő, bélelgető-melengető home-made ünnepet. Amikor kibújhat belőlem a kisangyal, és alkothatok a legdrágább hozzávalóból. Az időmből :) Hihi, jól hangzik - tudom... ;-) Lehet főzni, lehet sütni, lehet varrni, lehet hímezni, lehet photostoppolni, lehet dekorálni. Egy szónak is száz a vége, utólag pakolom fel a dolgokat, mert a lebukás veszélye felettébb nagy. Végre szunyál a gyermek páros, Apát várjuk haza rendesen. Tegnap Mózi azt kérdezte: Apa hol lakik? Bummmm! Mondtam neki, remélem, itthon... :).
Ez egy extra poszt volt, mert néha már látom a fényt az alagút végén.

2013. december 16., hétfő

Adventi fogtündér Lóci szájában

Ezzel együtt hetedik gyötrődése szegény párának. Jobb alsó metszőfog pattant ki. Arra számítok, hogy megint sorozatgyárt, mert szó szerint nem lehet a kezemből eldobni, mert egyből nagyon sír, nagyon nyűgös, pedig már nem lázas, de este csak mellettem, velem képes aludni. Ha megpróbálom átcsempészni, amint eléri az ágya alját, felvisít. Ezzel eddig nem volt gond. Persze az is lehet, hogy érzi anya is közelít a határaihoz, amikor csak lehet keresném a nyugit, és a hajnal fél 4-nél korábbi fekvési időt. Sajnos valaki mindig fosik vagy Mózi hányt is, vagy lázas vagy csak ordít. Hétfőig nem álltam rosszul, elég jól tartottam a határidőimet. Azóta a feje tetején áll a lakás és összedőlt a határidős konstrukcióm. Ez van. Próbálok szemléletet váltani, hogy kuplerájba is jön a Jézuska,  hogy kimustráltan is állhatok a fa alá. Ennél nyúzottabb már csak a Férfi ember lesz a családban. Annyi baj legyen. Így lesz eredeti és csak a miénk.

2013. december 14., szombat

Közeledik az i a ponthoz...

Két lázas gyereket tudok felmutatni és sok megkezdett csomagolatlan ajándékot, vasalnivalót és takarítanivalót. Illetve  idén kényelmesen időben adtam fel a karácsonyi lapokat, és Nektek is kívánom a sok sok pozitívat, de legalább serkentőleg negatívat mindenből, mindenhol, mindenkitől a családban.


Jövök az életmentő karácsonyi ötletekkel :)

... remélem, még teljesen időben, és senkinek nem vettetek felesleges motyót kétségbeesve, hogy lassan 4 gyertya ég már a koszorún.



2013. december 13., péntek

Mózi már ment bölcsibe, de reggelre Lóci belázasodott, és a szemöldöke is taknyos a hason alvás miatt... :(. Most pedig félórája nem csinálunk semmit, csak ülünk a fotelben összebújva. Meg sem mozdul, csak piheg a mellkasomon. Én pedig fenekestől kiélvezem, hogy annyira én vagyok az első még az életében és hogy annyira élvezi még ezt ő is :). 
A két fiú egyre másabb. Mózi az örökmozgó mióta megszületett. Mindenhova felkapaszkodik, feláll, leugrik és kevésbé köti le sok ideig most valami. Vág és ragaszt, utána citerázik. Utána fut 6 kört a lakásban, ugrál a kanapén, majd mesét kér. A végére se érünk, és gyurmázna vagy enne... Lóci pedig közben ül a szőnyegen vagy a sarokban, és Duplózik. Meglepő milyen sokáig eljátszik vele. ütögeti, próbálja egymásra pakolni vagy szétszedi, amit én összerakok neki. De így van a fakockával is vagy bármi mással. (most pedig elszunnyadt már az ölemben...)

2013. december 11., szerda

Kismama

Remélem, sejtettétek vagy legalább erősen reméltétek, hogy Lócikával is találkozhattok a Kismama magazin hasábjain. Idén is volt közösségi lapszám, amit az anyukák szerkeszthettek, de legalább írhattak bele valamit. A leadás napján kaptam észbe, hogy ezzel a lehetőséggel idén még nem éltem, így belekanyarítottam Lócit is. Szóval lehet futni, és letaposni a sort az újságos standok előtt, amíg nem késő :)) Én pedig elteszem emlékbe ezt a példányt, amit ma hozott a postás, és amibe nem is tudtam, hogy végül bekerültünk. Kellemes meglepetés mindenkinek.

2013. december 10., kedd

Hajnalcsillag Mózi-módra

Kötőhártya gyulladás miatt hétfőn hazaadták a bölcsődéből Mózit.... Itthon vagyunk parkolópályán. Úgy fest kellenek ezek a 'mesterséges pihenők' a karácsony előtti hajrában. Karácsonyra a Jézuskától gitárt szeretne. Nem tudom, hol hallotta az ötletet vagy mióta, Nekem most mondta délután először. Előhalásztam hát Attila régi citeráját! Igen, van Neki :)), Mózi pedig nagy boldogan pengeti azóta. Két dalt ügyesen összemontázsolt:)

Megyen már a hajnalcsillag lefelé
Az én kedves galambom most megyen hazafelé
Lábán van csizmája, lakkos szárú kis csizma
Rásütött a hajnalcsillag sugára


Amerre mégy édes rózsám kívánom....

(Így van az eredeti verzió)

A második versszakban Ő így váltott: Amerre jár reggelig, kis cipőcske megtelik :D

Nem szóltam neki, csak próbáltam videón rögzíteni, hogyha támad benne egyszer egy kósza gondolat, és zenésznek adja a fejét legyen egy stabil fundamentum alatta ;-)


2013. december 7., szombat

2013. december 6., péntek

Hó még sehol, de én már ki sem látszom alóla :)

Tudom, Mikulás ügyben is el vagyok maradva (már ami a beszámolást illeti), de szeretnék sorban haladni. Egyre gyakrabban áhítozom arra, hogy már december 10-re legyen minden ajándék becsomagolva, és a maradék két hetet csak fekve olvassam és aludjam. A sok lótás-futás is csak akkor szép, ha közben van mód felszívni magamat. Erre volt nagyon jó alternatív megoldás a Kiskatás lányos hétvége, ami egyre jobban hasonlít szüleink sátoros ünnepeire, ami arról szól, hogy ki tud többet/jobbat/kreatívabbat/újszerűbbet és/vagy zsírosabbat/hagyományosabbat főzni és sütni, utána pedig ki veszi ki leghazafibb módon a részét a pusztításból. Valahogy így történik az eggyel lentebbi generációban is, most hogy mindenki átlépett a harmincas korosztályba. Sütött Kata vendégváró almás pitét, de jobbat mint a Gittáé ;-), én vittem a tökmagvas pogit, vacsira készült saláta. Szombat reggel a Cserpes Tejivó adott helyszínt egy újabb evészetnek, majd estére főztünk levest, kelesztettünk, dagasztottunk (na jó, mi csak szurkoltunk Katának) finom croissant-t, valamint másnap ebédre is lett jó nagy kondér leves. A kimaradó időben babáztunk, beszélgettünk vagy éppen majd bepisiltünk a nevetéstől, mert Marika és Kata beszerzett egy egyen pizsit, ami kezes-lábas, lila fehér pöttyökkel :). Már nem rémlik, miért is kanyarítottunk belőlük hajléktalan párost (a forraltbor biztosan nem volt ötletadó, mert a szoptatósokra és kismamára való tekintettel kiforraltuk belőle az alkoholt teljesen), de nagyon hitelesen eljátszottuk a lépcsőházas veszekedést is :D


Kaptunk szokásos masszázst, sétáltunk és igazi party Transporterrel mentünk IkEÁzni.
Én vagyok eddig a "legpofátlanabb", mert minden évben franciaágyon alszom: elsőnek Mózi miatt, mert etetni kellett éjszaka, következő évben (tavaly) a Lócis pocakom miatt (illetve Mesi szoptatott mellettem), most pedig Sanyikámmal aludtam közösen, és közösen szoptattuk a két kis cuccogó malacot (Mesi pedig az újabb pocakjával kiszorult a gyermektelen nappaliba, mert Eszti baba Tamás Apa gondjaira volt bízva.... Meg kell hagyni, nagyon jól állta a sarat, minden komolyabb mozzanatot dokumentált, és küldte MMS-ben ;-). 
A gyerekek nagyon jól vizsgáztak itthon is és Budapesten is. Jól viselték az utat, a fogzást, a viháncolást. Kata ilyenkorra már felállítja a karácsonyfát, így nagyon hangulatos és energetizáló hétvégét sikerült kerekítenünk. Képekben majd gazdagabb leszek, ha Sanyikámtól becserkészem, a Miku bulit meg majd Petrától. Most pedig lógatom egy kicsit még a lábam.

2013. december 4., szerda

Gyorsan, amíg el nem felejtem

Mikulás-muri vége, elvonultak a gyerekek, pakolászunk közösen Mózival, kérdezgetem, hogy jó volt-e, hogy itt voltak a gyerekek, mi volt a legjobb stb. Lelkesen bólogat, majd kérdi tőlem, hogy mit evett. Sorolom, hogy mennyi mindent :), de nem látom egyelőre, hova akar kilyukadni. A következő kérdés, hogy ki hozott virágot? Miért evett ő virágot???! Még most sem látom a végét a gondolatmenetének, de látom rajta is, pakolja a szavakat, keres a szemével is az agyában :). Aaaztááán megvan a válasz bennem egy villanás alatt :D!!! Zsófiék hoztak almaSZIRMOT (itt köszön a képbe a virág...), és az ízlett neki nagyon. Mekkora jófejek a gyerekek.

A másik szintén ma. Fürdés után törölgetem, ugrabugrál az ágyon, Gizi nénit (doktor nénink) emlegeti örökösen, kérdezi, hol lakik, van-e kisfia, alszik-e már Gizi néni stb. Ez az egyik a szál.
A másik: vmikor két hónapja formán sétálunk haza a Kossuth utcán, és a Keszkendő kirakatát nézegetjük, majd arrébb kapom a kirakat elől, hogy ne ténferegjen bele egy hétvégi buliról ott maradt hányásba... Kérdezi, mi az, ki volt, miért, mikor stb-stb :). Mindig kell valami válasz, nem is hagynám annyiba, hipotetikusan tesztelünk. Vagy egy kisgyerek, aki beteg volt, és ment Gizi nénihez, de nem ért el addig.... Vagy Mózi szerint inkább egy öreg bácsi. Ok, lehet. Azzal még nem terhelem, hogy valaki részegen odahányt. Ennyiben maradtunk akkor. Meg hogy majd az eső elmossa. De az emlék eleven. Mikor legutóbb esett az eső, és reggel a bölcsibe készülve gumicsizmit húzunk kómásan megemlíti, mintha ez egyenes következmény lenne az esőnek, és semmi másnak - de szó sem volt róla hónapok óta - hogy akkor most lemossa az eső a hányást, amit a kisgyerek odahányt.
Ebből a kettő szálból kombinálja össze Apát. Ezt a gusztiságot emlegeti Gizi néni kapcsán, és hogy hogyan gyógyította meg Gizi néni. Kérdezem ilyenkor, hogy őt hogy szokta? Mivel? Mit ír fel? Mit kell inni, mennyit kell aludni, mennyit kell enni stb. Amikor ott tartok a kérdésben, hogy őt mivel gyógyította meg, akkor rávágja, hogy APÁVAL. Egyértelmű, hogy ki hiányzik a családból ....:S.

2013. december 3., kedd

azt még elfelejtettem...

... hogy Mózi olyan aranyos, mert azokat a dolgokat, amiket nem szabad piszkálnia vagy nem szeretem ha eléri, de napi rendszerességgel használunk, sokszor csak az akvárium tetejére teszem.  Hogy majd ha már nem kell, akkor visszamegy az eredeti kiindulási helyére. Mikor szabok, varrok, ragasztok, akkor teli van az akvárium teteje.... Előfordul, hogy lent marad valami a kanapén vagy elérhető magasságban, és akkor hozza Nekem Mózi, hogy Anya tedd fel az akvárium tetejére, mert itt elérem :). Nagy szó ez nekem, mert olyan fajta volt, hogy kő kövön nem maradt, egyből belenyalt, beleivott, megkóstolta, megrágta, megnyomta stb. Ezért kellett mindent nagyon elpakolni, lezárni, lefóliázni. Tudom, hogy általában minden gyerek ilyen, de ismerek kevésbé elvetemült fajtákat is :). Ezeket meg azért írom le, mert nem tudom máshova, és nekem itt jól esik, hogy egyben van, még akkor is, ha nektek kevésbé hasznos :D. Futás Móziért a bölcsibe.
Szorít az idő, így minden, amit az idei évre terveztem és elkezdtem, de félbemaradt valahol, most be kell fejeznem turbó mód. Ma felkerült az i-re a pont, és a kisházikó is elkészült a gyerekeknek. Ez nem karácsonyra, nem adventre, nem Mikulásra, sem szülinapra. Csak úgy. Mert volt egy fölösleges rozzant régi járóka az anyáék pincéjében, így részben a váza adott is volt. Ezen aztán egy öltés sincsen, még szerencse, hogy van tűzőgép, amivel lehet kárpitozni. A fényképet majd este megpróbálom kibiggyeszteni. Illetve a Lóci Manó hálózsákját is megvarrni, kiszabva már kivan.
Mózival vigyázni kell. Nagyon jó megfigyelő. Jobb, mint képzeltem, vagy mint amit elvárok én egy 3 évestől. Általában nem csinálok előtte semmi ajándékot már, de az csak egy dolog.... Felismeri a papírokat és textileket is!!! Vagy csak természetesnek veszi, hogy ami kézimunka és nem műanyag, azt én csináltam. Az adventi kalendáriumra is egyből rávágta, hogy Anya csinálta, hiába kérdeztük tátott szájjal, hogy Fűűűű, hát ez meg hogy került ide? ;-) Ügyesen összekombinálja már. Még aztán hamar.
Holnap pedig ha minden jól megy, Mikulás party nálunk. Már most szólok, hogy minden meghívott húzza be a hasát, és ne vacsorázzon, mert csak lapjára fogunk beférni :D. Jó lenne, ha nem mondana csütörtököt addig már senki gyereke.

Nem szeretném, ha elkeveredne a sok-sok információ között, hogy Lócika szépen négykézlábazik. Olyan jóóó, és olyan szépen, észrevétlenül. Az már rég nem idegen, hogy kutyapózba vágja magát. Aztán néha egy-egy - vagy csak egy fél - lépést már tett, majd váltott fókába. A hétvégén a babaváró bulin már tett lépéseket. Úgy, hogy keréknyomot is hagyott. Most pedig olvadozok a fotelben, mert a szőnyeget átlósan végig mászta a kisház irányába!!!

2013. december 2., hétfő

Advent 2. napja

Tegnap már túl későn értem ahhoz haza Pestről, hogy kiaggassam az adventi szütyőket és dekorációt, hamarabb pedig nem akartam, mert akkor ideje korán meglátja Mózi :). Varrtam 24 kis lenvászon tasakot, nyomtattam és vágtam hozzá karácsonyi hangulatú számokat és fehér karácsonyi csipeszekkel felaggattam a girlandra. Szerepelnek már a falon a 3D-s csillagok is. 
Ez most a gyerekeknek készült. Leginkább Mózinak, mert mézeskalács és egy-egy fa zöldség van a napokban, Lócikának pedig babakeksz, de nem is minden napra, mert a bolti édes, a házi pedig nem bírja 24 napig. Ezt menet közben töltöm majd.
Az Ember advent időszakában a bányában dolgozik, többször nincs itthon, mint igen, így ő programos kalendárt nem nyert magának idén. Természetesen ez nem mentség és kibúvó gondoskodó szívem alól, a napokban felpakolom mutatóba az Övét is majd. 

Adventi kalendárium

Jóóóó volt a hétvége :) - baby shower és Kiskata egyszuszra

Nyár volt még, százezer fok, amikor Kiskata jelezte, hogy a szokásos november végi, december eleji leányos összejövetel megrendezésre kerül idén is. Véstük erős 2B-s billentyűzettel a naptárba, hogy akkor ez a hétvége stipi-stopi. Szeptembertől készítettük a rokonságot, hogy a gyermekfelügyelet biztosan megoldott legyen. Kata excelben tervezte meg, hogy mi lesz a program. Félve nyitottam meg, aztán jót kacagtunk rajta. A három nap volt benne feltüntetve óránkénti bontásban, és az egészen keresztbe átírva, hogy SEMMI. Kellett pár év, hogy ráébredjünk, hiába tervezünk kúltúr programot (kivétel a tavalyi színház) vagy bármi mást, csak nyomasztólag hat, hogy egyáltalán ki kell bújni a pizsiből, és ki kell dugnunk az orrunkat a finom sütemény-friss pékáru-pizza és kávé-tea-forraltbor illatú lakásból. Most ez nem terhelt le bennünket, így soha ennyi minden nem fért a bő két napba ;-)

Én pénteken Lócikával még annyira nem vettem részt, mert fél négyre Baby Shower-re voltam hivatalos. Legrégebbi Anna barátnőm pocakosodik, aki ált. isk. első napjaitól a barátnőm. Nem ment ez ilyen simán :). Azt sem tudom, miért őt szúrtam ki. Talán a talpraesettsége tetszett, aki cserfessége és a "koravénsége" ellenére ugyanolyan elveszett volt még, mint én. Mindig olyan volt, mint akit skatulyából húztak ki, és mindig olyan okos volt és osztályelső. Egyforma macskás mágneses tolltartónk (sajnos nem találtam a hálón képet róla, és most nem érek rá időt húzni, keresni, bogarászni...) volt. Kis verébfejű jómagam úgy örült, hogy ezt kiszúrta, és a hogy a szorongató első napokat oldhatom valami beszélgetéssel. Odasomfordáltam mellé, és mutattam a halvány zöld tolltartómat, amin egy fehér cica pecázott, hogy Nééézd, egyforma a tolltartónk!  - Na és?! Jött a büdös pofon tőle.
Elszontyolodtam :(. De hogy utána mi volt a következő lépés? Passz. Ő közelített. Csak arra emlékszem, hogy az udvaron a kosárpalánkok vázán mászókáztunk és csüngtünk állandóan. Itt kezdődött, és azóta is tart. 8 évig egy osztályban, 4 évig még egy évfolyamon, azóta külön városban, de tartjuk a kapcsolatot. Nyilván ritkábban, nyilván kevésbé naprakészen, de azóta max annyi változott, hogy egymás szüleinek már nem csóóókolommal köszönünk.
Bevállaltam, hogy segítek a dekorációs sallangokban, mert tudjátok... Azt úúúúgy szeretem csinálni :). Tényleg. Mondtam már Nektek, hogy vállalok szíves örömest szülinapi vagy egyéb party dekorációt?? Akkor most mondom :).
Anna alig várja, hogy a gyerekkori Vukos paplan huzatot felhúzza a születendőnek, így egyértelmű volt, hogy VUK köré épül a deko is. Lehet, hogy a képek kicsik, de nem akartam 100 képet felsorakoztatni. Pedig olyan jók.

Egyelőre ennyi, mert Lócika ébred, és tenger a teendő Advent, Mikulás,  Karácsony és egyéb fronton még. Bocsi.

2013. november 26., kedd

Jujj, mit tettem?!

Anya felszabadított kicsit asszony sorsom alól, és elvitte Mózit, hogy ott alszik náluk. Volt már ilyen, de nem úgy, hogy én is itthon vagyok és nem mostanában. Bekészítettünk alaposan mindent: vetítő, diafilmek, ruhák, pizsik, holnapi bölcsis motyó, tea, mézeskalács tészta, hátha éppen ahhoz lesz kedve :). Én meg kicsit utolérem magam itthon. Épp csak egy picit. 
Megkeresett a múlt héten egy férfi hang harmincas számról, hogy innen-és-innen van meg a számom és valami munka kapcsán szeretne bővebben mesélni, tájékoztatni. Mondtam, hogy szívesen meghallgatom, de szeretném ha tudná előre, hogy két gyereket húzok-tolok magam előtt, után, mellett, kicsik, nem fér be akármilyen munka a gépezetbe. Pontosabban De. Az éjszakáim még részben szabadok, ha Lóci és Mózi befejezi az éjszaki 100* kelést és költözést. Ezek után muszáj voltam felverekedni magam és ott ragadni - kb 2 év után - a tapasztalatukat és hangzatos neveiket sorakoztató aktív népesség hálójába, hogy arcul csapjon a jelen. Csak hogy érezzem, mennyire más héjját alkotom a világnak. Keménygallér és frizura nélkül, viszont helyette jó meleg trenyában (ha nagyon kiteszek magamért, akkor csinos passzentos szöszmöszös cicanaciban), meleg baba illatban, és frekvenciában. Szinte hihetetlen, hogy valaha közétek tartoztam, és hogy valaha újra kollegiális és/vagy baráti munkakapcsolatba kerülhetünk. 

2013. november 24., vasárnap

Filc dísz

A fára, a falra, csokorra, karácsonyra, de húsvétra is :). Ilyen madaras kedvemben vagyok. Tervezem őket még más színben és formában. Remélem...

2013. november 23., szombat

Bilibo terepasztal

készül a nagy mű, Lóci pihen
Úgy volt, hogy ma délután bábszínházba megyünk Mózival, de a délutáni alvásból felhevült testtel kelt, egészen 38,x fokos láza volt.... :(. Akkor nem megyünk semerre, találunk itthon valami izgalmasat és alkotósat. Mózi nekilátott sínt lerakni, miután a szipopó (lázcsillapító szirup szlengje, kevésbé beszédes időszakból - a szerk. ;-)) mérsékelte a hőmérsékletét. Bilibo is ott kallódott a szőnyegen, befogtuk hát őt is. Egymás után jött az ötlet, került elő olló, ragasztó, még gyurma is, és lett egy terepasztalunk :). Csináltunk kis papír fenyőfákat, ami nem nagy kunszt, de olyan gagyin aranyos, illetve a tavaly elkövetett madáretetők sablonját előszedve egy kunyhó is épült a dombtetőre. Nem sokáig maradt ebben az érintetlen formában, mert Lócika ledózerolta. 

Bilibo terepasztal

A fenyőfák így készülnek. Azt hiszem, magyarázatot nem kell hozzáfűznöm.





2013. november 19., kedd

Sűrű, de így szeretjük

Mi jól vagyunk, csak behavazva. Jövünk-megyünk, gyűrődünk, tanulunk, alkotunk, játszunk, olvasunk, mászunk, találkozunk, sütünk-főzünk (ezen kívül max a táplálkozást és a higiéniát nem írtam le :)).
Bővebben kicsit: bölcsi örök, betegség nincs kilátásban. ez hatalmas segítség nekem, nem tudom eléggé megköszönni Márti néninek és Erzsike néninek. Mózi nagyon szereti, gyerektársaság is összeverődött, összeszokott. Jó hallani, amikor megérkezünk, hogy megjött Beni, Ő az én barátom :)! Olvasunk és vetítünk állandóan, mennek a mondókák, kántálja a dalokat. Tegnap olyan jót mosolyogtam, amikor énekelte ugrálva a kanapén, hogy "...izLik a galagonya, izLik a galagonya ruhája..."
Javítani próbáltam, hogy nem ízlik, hanem izzik, és megmagyarázni, mi is az izzás, de lehurrogott, hogy Neeem, az ízlik. Ok. Elnézést Weöres Sándortól érte.
Lóci Kapitánnyal megjártuk a Kenézy-t kontroll miatt, és azt mondták szépen erősödik, szépen kúszik, sőt. Pénteken ott először meg is mutatta, hogy mászni is tud négykézláb már. Itthon is tett pár lépést, de szaporább a kúszás még. Saját ütemében szépen fejlődik, az sem lesz gond, ha 1 évesen még csak stabilan négykézlábazik. Egyre interaktívabb viszont. Látszik, hogy válaszol, kommunikál, szól, és olyan jó kedvű kis legény. Imádom. Be tudnám kapni, gyűrni a számba, hogy nagyon közel legyen hozzám. Olyan jó az arcommal simogatni a kis puha pofiját (már ha nem harap), repked, ha megjövök, sír, ha kimegyek. Kapaszkodik fel ha a szőnyegen fetrengek mellette. Megkezdtük a zenebölcsit, tetszett neki (is) nagyon. Voltunk játszóházban a két fiúval és Kendéékkel, jártunk Mesiéknél, megyünk Kis Mandula cukiba, járt itt Sanyikám 4 hónapos Borival kalákában ünnepi alkotást imitálva, szerveződik a Mikulás Kossuth lakba, és talán befigyel egy hétvégi bábszínház is. A lyukas időkben lopom a perceket tanulásra és alkotásra. Pl tegnap éjszaka megvarrtam Lócikának a karácsonyi Kerekes Pipit, csak még nem sikerült fa kerekeket vennem hozzá, így egyelőre falusi kotlós, de cuki lesz kerekeken, pórázzal a nyakában.
Megfogadtam, hogy nem nézek több újságot, magazint, mert sok az ötlet, kevés az idő. 
Ezek mellett próbálkozom a főzéssel is. Pl életemben először főztem kuktában. Sok éve megvan, lezárva, befóliázva úgy ahogy a polcról megvettük, hát most be kellett izzítani, mert finom jó vadkacsa levest akartam főzni. Maradjunk annyiban, hogy vadkacsa leves lett... Meg is főtt, jó is lett, de kell még ide a tapasztalat. Lábasban jobban megy. Én szeretem közben kóstolni, szurkálni, ízesíteni, módosítani. Ebben meg lezárom, aztán vagy jó lesz, vagy nem. Olyan ritkán, sőt kb sosem csinálok polentát, pontosabban Mózinak főzögettem szimpla sajtos tejfölöset. Hát most ezen is változtatok. Olyanokból akarok főzni, ami eddig perifériára szorult. Szerintem ez jól sikerült. Ülök még 10 percet, aztán írány bölcsi, irány Madula cuki díbolás. Nagyon remélem, ezennel egyik jelenlévő gyermek sem ugrik fejest érthetetlen okokból a parkettába :((

2013. november 12., kedd

Matrjoska baba függő

Nem lehetek elég hálás Lócinak, hogy a délelőtti-déli sétát megspékelve még most is húzza a lóbőrt, így a tegnap este elkezdett kis díszt be tudtam fejezni az ebéd rovására. No de nem kell izgulni, bepótolom mindjárt azt is duplán...

Csinálok még majd ilyet csak más színnel, olyan kedves feje lett :)

2013. november 10., vasárnap

3D Csillagok

Esténként 3D-s csillagokat vágok, hajtok, ragasztok. Tizenegy darabnál tartok, és nem is csinálok többet. A Gyerekek falára készítem, vagy inkább egy olyan szabad felületre, amit hamarosan, a hónap végén kidíszítünk, és ide kerül majd az adventi kalendárium is. Szerencsére ez sem egy bonyolult ügy, de mutatós. A sablont felteszem, vadásszatok le, és gyártsatok különféle méretű és színű csillagokat kartonból, vastag papírból.


Ezek hulltak a mi égboltunkról:

3D papírcsillag