Loli szülinapja adta az apropót, hogy leutazzunk Szentimrére. Nagyon jól sikerült, leszámítva, hogy én Campus után kóma voltam...
A képeket pedig köszönjük Barnának
![]() |
| ezt csak azért, mert olllyan jó ;-) |
Kun-Siposékkal letárgyaltuk egy héttel korábban, hogy tartsunk 0. napot is, mert a három nap két éjszakával rövid. Sőőt, ha már Zemplén, és közel van Encs, és már olyan sokszor beszéltünk róla, akkor ejtsük már útba az Anyukám mondtát is. Jellemzően Ádám-Seresék fél órát késtek :). A legdurvább esetben max egy polgári szertatást hagyunk ki ;-), de reggel Lóci belesz@rt a kádba Mózi mellé, aztán a csúszós kövön hanyatt vágta magát, pakolás közben volt orrvérzés, gyermek vigasztalás, tankolás, piac... Így Attilára maradt a vezetés, mert én vezetek szívesen, ha nem kell időre menni. Olyan eldugott kis zug az étterem bejárata a Coop mellett, hogy észre sem lehet venni a kulináris zarándokhelyet. GPS is jelzi, hogy itt vagyunk, na de hooool??! A bejáratot nem akartam elhinni, hogy a bazár soron van. Mi Attilával nem vagyunk nagy ízlelőbimbóval megáldva, de azért ez elég jó ebéd volt. A kakukkfüves nyúlcombom olyan volt, mint a hal :))). Állagra. A kv is remek, meg maga a helyszín. Tökéletesen tolerálták a 4 gyerek kavicsozását a kerti részben, a jövés-menést, otthonérzést. Mert nagyon otthon éreztük magunkat a szabadban heverve ki a kajakómát. Le a kalappal előttük. Innen kocsikáztunk át Telkibányára, ami bevallom azt hittem kisebb. Futás közben jöttem rá, hogy ez nem annyira Nagyhuta 1 zsákutcával megáldva... Imádom a zempléni hegyeket, a kékszűrős tájat és kakukkfű illatot.
Tegnap sok volt a két fiú :). Én is nekik - gondolom. Kölcsönösen nyűgösek voltunk, semmit az ég világon nem tudtam csinálni. Főzni is csak úgy, hogy rájuk csuktam az ajtót, visítsanak, rugdossák az ajtót bent. Mózi kezdi bujtani Lócit... :). Valakinek a fején biztosan landol valami hegyes, valami szúrós, valaki biztosan mar(kol), üt, véletlenül hasra esik itthon, és az ínye kicsattan, valakinek tuti fáj egész nap a feje, és rajzfilmszerűen rombolna ki az ablakon... A kaki hét kezdet után a többi csak jobb lehet :). A lejtőt visszafordítandó ültünk egy ÖTYÉt most nálunk, így érzem a hatását a szombat-vasárnapi bő 24 órás budapesti édeskettes lazulásnak is. Ma meg úgy határoztam, nem erőlködök háztartással, csak hátradőlök, és varrok (amíg szunyálnak a fiúk). Oroszlán Szonját holnap tálalom - remélem.
Most mégis nyomom le a torkomon, hogy nem vagyok egy rettenet anya, de a legnagyobb megnyugvást az hozza, hogy Márti néni és Erzsike néni karmai közé dobom a gyereket :). Csak hozzájuk, máshoz nem.
Hosszú előkészület előzte meg az utazást, de este 8-kor kocsiba pattanva Budapestig sem jutott eszembe olyan dolog, hogy na, b@sszus..., az otthon maradt :)). Kezdek profi lenni a rendszerezésben is. Külön kis hátizsák az úton szükséges pelenkának, nedves ilyen-olyan törlőknek, pót kisgatya stb. Külön táska a lábunknál lévő kajának, nasinak. Előre hámozott, darabolt nagy doboz sárgarépa, alma egészben megmosva nekünk, alma héjastól darabolva Mózinak, alma hámozva darabolva Lócinak. Mazsolák, frissen sütött tökmagvas pogi, márványos joghurtos-barackos süti stb... Külön volt csomag a strand holminak, mint úszógatyák és fürdőruhák, gumicsónak, úszógumi, felfújható strand labda, waboba, karúszó, vizipisztoly, strandlepedő, tengerparti mamuszok, homokozójátékok stb. Külön volt csomagolva a két gyereknek, külön nekünk úgy rendszerezve, hogy kb mikor megérkezünk mi fog először kelleni, mi legyen felül, mi legalul. Külön volt tisztálkodós holmi, külön elsősegély, külön az ottani kajázós, főzős motyó, tányérokkal, sajtszeletelő, hámozó, fakanál minden. Ezeken túl vittünk kempingszékeket, hűtőládát, gázfőzőt, főző állványt
Ennek annyira nem örültünk, amikor fel kellett állítani most először élesben 12 órás, sőt több... éjszakai vezetés, forgolódás, navigálás, rosszul letérés után a sziesztázni való dög melegben 2 (akkor erősen lábatlankodónak titulált) gyerek mellett. ![]() |
| íjjjaj úgy élvezem én a vezetést!!! |
Mivel én utoljára gyerekként voltam a Vajdahunyad várában, erre szavaztam, Attila meg inkább a fizetőssel megszűrt másikra... Jogos volt a félelme, de akkora nagy hatalmas területen zajlott ingyér, hogy eloszlott a népség. Sőőőt! Attila volt, aki kijelentette, hogy jó választás volt, és szokássá tehetjük minden évben ilyenkor. Mózi rettenetesen élvezte, de info szalag hiányában a karjára véstem tollal a telefonszámunkat, ha elkeveredne, akkor a becsületes megtaláló ránk leljen... Jött -ment a lábak között, rajzolt, ugrált, csúszkált, tüzet oltott,