Hűűű, de rég kacagtam ennyit

Folyik a könnyem, nem akarom, hogy vége legyen :D

Altatom Lolát, közben 444 telefonról. A MÁV kabala pályamunkákat nézegetem a kommentekkel együtt.

Nyilván ehhez kell egy adag kialvatlanság is, akkor kacagok vég nélkül 😂

Nézzétek meg: https://444.hu/2017/08/18/peckes-bajszu-tulgyurt-szuperhos-lett-a-mav-uj-kabalafiguraja

https://m.facebook.com/media/set/?set=a.1983145201922971.1073741855.1920000621570763&type=3

A.W.S.O.M.E.

Na hi!

☀️ Felétek is tombol a nyári szünet...? 

🍉 Gondoltam, egy kedvcsináló esemény borítókép szerkesztése csak belefér az ebédfőzés (örök hála a sajtos-tejfölös tészta feltalálójának 🙏), gyerekorvos-oltások 💉, úszásoktatás 🏊‍♂️, ebédfőzés, meseolvasás 📚 közé, és most már - köhömmm Lola... - a hamutakarítás közé is 😂valamelyik kanyarban.

🍉 Tudjátok mit? Szusszanjunk rá a sokkezes nyári hőségre!

GYERTEK el augusztus 10-én a Kis Padlizsán vegán étterembe, ahol a Mini Natura márkával közösen tartunk egy nyári <<< gyerekruha vásárt >>> hatalmas akciókkal 🤸‍♀️.

🍉 Igyál közben egy finom smoothie-t, limonádét vagy válasszatok a Kis Padlizsán mennyei vegán sütijei, nyári menüje közül.

Augusztus 10 már nincs is olyan messze. Debrecen Pesti utca 7, a TESCOval szemben.

!!! Játszunk is hamarosan !!!.

Szóljatok minél több - átmenetileg megfáradt - anyának, akinek jól eshet a társaság és a sok szép színes, organikus 'brutál' leakciózott gyerekruha.

Az esemény linkjét itt találjátok:

Hello August

És ez most csak saját magam kicikizése, ha már bevillant ;)

Higgyétek el, sokkal jobb benne lubickolni, mint olvasni a meghatódós Coelhoval átitatott bódult életszakaszokat, na de hogy ez a három gyerek mi érzelmet ki tud még tornázni belőlem - hihetetlen. Eddig sem voltam kőszívű ember fiai, de amikor már nem hallom, hogy mit mond a valamelyik gyerek, mert csak azt érzem, hogy mennyire tökéletes ez az egész anya-gyerek szimbiózis, és hogy a két fiú után Lola még mit ki tud hozni belőlem lányos anyukaként... - az már nekem is sok(k).. Sanyikám, alias Kató Eszter Photography küldött át még este pár képet az úszás utáni és alatti limonádézásról, amikor is megint hangosan megfogalmazódott bennem, hogy mennyivel kevesebb lennék Lola  (és természetesen a többi gyerekek) nélkül... Vááá, könnymorzsoló anyjuk leszek minden megható, és hétköznapi eseményen???

A júliusnak annyi...

Háziorvosnál ülök orvosi igazolásért (hál 'Istennek van légkondi, bár az asszisztens elég kétségbeesett ábrázattal el akart tántorítani, hogy nézzem meg, KETTEN is vannak előttem, és nekem EKG-től kezdve még pisilnem is kell majd. ??? háromnegyed háromkor ez elég nagy kihívásnak tűnik úgy, hogy hatig van rendelés :))...), és szabadon eljárt a kezem, végre előkotorta a telefont, hogy nyomott hagyjak magunkról. Sok minden van fejben, töredéke nem fog felszínre kerülni, de az pont elég hír,

Bendegúz az legifjabb kis császár
... és természetesen Dóri úgy néz ki másfél nappal a szülés után, mintha
statisztának ugrott volna be szülni valaki helyett, aztán egyelőre ott ragadt ;-)

hogy megszületett Bendegúz, Dóriék kisfia, így teljes az unokákból álló vizilabda csapat. Gondoltam, hogy beszámolok a fiúk úszás oktatásáról/tanulásáról/lelkesedésérről. Lassan két éve, hogy elkezdtük Mózival Tibi bácsi óráit látogatni, és egy hónapnyi lelkesedés után (heti két alkalom), jött egy mélypont, majd még lelkesítő beszéddel mesterségesen fenntartott kb kéthétnyi részvétel után kategórikusan kijelentette Mózi, hogy soha többet nem akar menni, mert nagyon hideg a víz és fázik, illetve az orrába ment... Annyira hárított, én meg abszolút nem éreztem, h bármiről lemaradna és erőltetnünk kellene tompítva ezzel esetleg a későbbi lelkesedését, hogy abbahagytuk. Én akkor Lolával a hasamban október végén már annyira nem bántam. Azóta is ellenállásba ütköztünk ha neki futottunk a témának, át is tértünk Lóci fűtésére, hogy hátha kedvet kapnak közösen. BINGÓ!!! Egy hetet lezörgettünk, és annyira élvezem a lelkesedésüket. Minden alkalommal, amikor átperdülünk az Aquaticum forgóajtaján hazafelé jövet, felsóhajtanak, hogy de jó lenne ha még csak most jönnénk, illetve hogy holnap is jövünk e. 

Mózi egyértelműen azért bátrabb, mert már leér a lába, Lóci meg ettől függetlenül is stramm legény ;). Mózi ott tart, hogy már a mellúszás levegővételét gyakorolják, Lóci meg bátran siklik a Tibi bácsi ölébe be a mélybe, majd vissza. Az hogy a fejüket betegyék, lebukjanak nem volt problémás, ennyire szokva voltak a vízhez. Otthon eszkábálok majd fel képeket is.

úszás után mindig csemege
 (Lola itt még elég robbantott mazsola
az egyhetes betegség után)

UPDATE: 

• Javítottam a helyesírási vagy inkább elgépelési hibákon.
• legszembetűnőbb szóismétlés a 'lelkesedés' szó, de ez most így marad...
• csatoltam képeket
• Tényleg fél 5-re végeztem az orvosnál, pedig csak ketten voltak előttem... 
• Egy kis mellékes murphy... Az EKG papír pont nálam/közben fogyott el, és a helyettesítő asszisztens nem tudta egyből hova kell nyúlni, szaladt fűhöz-fához, addig én ott pislogtam félpuckosan a légkondi alatt. Majd fújtatva, bűnbánóan visszatért, és a kezdő pénztárosok gépszalag cserélésének ügyetlen mozdulatával próbálta belezörgetni a tekercset a résbe. Valamelyikbe. Nyomogatott hozzá pár pittyógó hangot, aztán egy-két ON/OFF, de semmi. Félszegen kérdeztem a "piócákkal" a mellem alatt és a négy csipesszel a végtagjaimon, hogy tudok esetleg segíteni...? Végül felkászálódtam, mint egy újjászülető robot, és befűztem a masinát :D. 

Egyébként le a kalappal a néni előtt, mert elég jól állta a sarat a két rendelő és a receptírás, igazolások, papírkeresés-és majdnem befűzés között. Kérte az elnézést is tőlem. Pedig én nem vagyok egy hepciáskodó beteg/várakozó. Mindenben hosszas kezdeti birkatürelmem és empátiám  és őszinte kedvességem van, de kibillenthető pöccre....

Te melyik fajta vagy?

Te melyik selejtező típusba tartozol. Úgy Isten igazán...

a) szőrös szívű racionális - Abszolút nincs feles motyó(m) otthon, tényleg csak az aktuális, az éppen szükséges minimális és/vagy picit több.

b) gyűjtögetek, de egy alapos selejtezés alkalmával a felesleget* ki tudom górálni

c) évek alapos munkájával sok-sok "ez még valamire jó lesz" hasznosat ;-) eltároltam, nehezen válok meg tőle, mert nem szemét - Sok-sok újabb tároló alkalmatosság jelzi, merre járok a lakásban.

d) gyűjtögető kis mókus vagyok, mert nincs szívem kidobni, ami másnak még jól jöhet vagy új életet kezdhet - VISZONT más családtagnál, rokonnál, ismerősnél éles látásom van, kegyetlenül tudnám nyírni a felesleget ;-)

e) mi az hogy selejtezés...?

* a számomra, saját mércém szerint ítélt felesleg

Ezt kérdeztem magamtól folyamatosan, miközben pakoltam a "műhelyben"... ;-)

A hullámfürdő 5 perc múlva üzemel...

Ugyanaz a néni mondja be a nagyerdei strandon, ugyanazon a hangon, aki 32 éve is. Tegnap hallottuk a Stadion oldalában... - nem akartam elhinni :)))

Szokott pofán nyalni Benneteket az a megnyugtató hullám, hogy épp most, épp jó helyen vagytok, épp azt csináljátok, ami Nektek jó? Én éppen pont ezt érzem, amikor bütykölök, varrok. Szülinapomra kaptam egy varrógépet. Sőt. A varrógépet kaptam meg. Fény van a szobában, és most, hogy Lola elaludt odatelepedtem az asztalhoz, hogy ismerkedjünk. A széket még magam alá sem húztam, amikor azt éreztem, hogy ez lenne az egyetlen dolog, amit magammal vinnék egy lakatlan szigetre. Nyilván végig sem ért a gondolat bennem, mire beférkőzött a racionalitás, hogy nem ennek venném a legnagyobb hasznát, vagy minimum el kellene végeznem előtte egy Mac Gyver tanfolyamot, hogy ebből ehetőt, ihatót is tudjak facsarni, és harcba szálljak a bennszülöttekkel - ha szükséges, és nem kenyerezhetem le őket pár aktuális divat szerint varrt fűszoknyával. Szóval ez kikezdhetetlen szerelemnek tűnik, és nem tudom, honnan hozom. Sokszor beugrik a Széchenyi utca pincéje, asztalos kis műhelye, ahol apa farigcsálta, esztergálta Juditkának az emeletes ágyat, nekem a galériát, és én mentem vele ráspolyozni. Hulladék fába mintáztam különböző alakzatú reszelést, szögeltem, forgácsot szedtem, figyeltem. Mózit érzem még picit ilyennek. Nem nagyon tud elmélyülni legózásban, viszont imád szerelni, barkácsolni, öntözőberendezést rittyenteni pár felújításból kimaradt gégecsőből és valami műanyag lefolyó alkatrészből. De mindig alkot valami turpisságot. Kis széket szögel magának a kertben, tegnap pedig életében először kezébe adtam a fűrészt. Picit tartottam tőle, hogy az elején kibicsaklik a fűrész, de frászt... Akkora boldogság volt, hogy azt mondta, ő favágó szeretne lenni, és a favágásért cserébe a királytól rengeteg aranyat kapna :D. Tanulom, fejlesztem, ellesem tőle az imagináció képességét. Miután tegnap beszálltunk a Nagyerdőn a kocsiba, és méretre vágtuk a maki lámpa tartóoszlopát (és a bagolyét) behunyta a szemét, hogy ő most arra gondol, hogy van egy saját fűrésze.... És tényleg láttam az agyában azt a fantasztikus erőt, amivel rajzolja a képernyőre magát saját fűrésszel a kezébe, ahogy fát vág/nyiszál. Egyszerűen nem tudok neki nem venni egy saját kis szerszámot, annyira látom, tapintom a boldogságát. 

Egy Campus-ozós képet kerestem vissza a napokban a blogban, és lassan ment... Több posztba is beleolvastam, és hát a szívem szakad meg. Mármint, hogy így nőnek a gyerekek, hogy lassan kinövöm a kisgyermekes GYES-es anyuka képét, hogy annyira jó, hogy írtam ezeket, és megvannak képek, beszólások, benyomások, viszont nagyon megfogyatkoztak. Lola már annyira lazán nő velük, hogy bár ledöbbenek, hogy mennyire értő, de még nem beszélő lény, aki jár, fut, visít, kooperál, utánoz, és annyira lány a két fiú után, hogy nagyon. Nem mondom azt, hogy az ő fejlődését nem követem, vagy nem örülök a lépcsőfokoknak, mérföldköveknek, de olyan természetesen jönnek, annyira nincs körülöttem sorvezető, hogy mit mikor kellene tudnia, hogy nem akarom saját magát sem leköröztetni magával, hanem minden jön, ha jönnie kell. A szoptatással és a velünk alvással is így voltam. Tudtam, hogy nem fog így maradni, és minimalizálva a fáradságomat nem is pörögtem rá az ügyre. Most júni közepétől a szoptatást kezdtem tudatosan visszaszorítani, mert a napi és éjszakai 4-4 adagot/megszokást már én sokalltam. Még akkor is ha soha többet nem fogok szoptatni. Apránként tudatosan iktattam ki a nap közbeniket, hogy elég a reggel és este, majd kikopik az éjszakai is. Most ott tartunk, hogy este sem kéri, a reggelt is elhagytuk rögtön ébredés utáni reggelizéssel kiváltva, és egyelőre egyetlen éjszakai maradt. Hogy ettől-e vagy sem, elkezdtem látni hirtelen a fényt az alagút végén. Hogy semmi nem örök, de legalább forgandó. Egyre közelebb kerülök magamhoz, ami néha megijeszt, mert a fiúk is annyira önállósodnak, hogy sok helyen kopik a szerepem. Ami természetes, és nem akarom visszatartani a folyamatot, sőt. Érzem is, hogy erre most nekem hatalmas szükségem van, hogy visszatérjek fejben is saját magamhoz. Akarva és akaratlanul tudok nagyon alázatosan viselkedni a gyerekek kedvéért. Pontosabban annyira, amennyire a saját mércém szerint szükségük van, és amit végső soron nem is alázatnak élek meg, hanem zsigerből szorítom magam háttérbe. És mivel tudom, hogy ez nem örök, nem is sajnálom. Alapozok nekik, láthatatlan pufi fóliával tekerem őket körbe, hogy a lehető legrugalmasabban tudjanak reagálni majd a külvilágra. Hiszek a sok-sok befektetett energiába, hiszem, hogy ettől sem elkényeztetettek nem lesznek, sem anyámasszony katonái. A teret, a szabadságot és a választás lehetőségét egy bizonyos szintig meghagyom körülöttük, az idő előrehaladtával egyre tágítva. Hiszek rettenetesen a mesélt, eljátszott, kitalált mese erejében és a szabad játékban. Sőt, talán ebben hiszek a legjobban a látott minta mellett. Aztán hogy kamaszkor körül magamban, illetve az alapozásban bízva mennyire tudom majd elereszteni őket, később derül ki. Nem sok mindenben vagyok annyira eltökélt és határozott és magabiztos, mint a gyereknevelésben és a gyerekeimben. Egyetlen közeli vagy távol ismerőst családot, vállalkozó/dolgozó és/vagy "ős"anyát sem érzek ügyesebbnek, követendőbbnek, sőt. És erre most döbbenek rá. Hogy 7 éve tudom, hogy én ebben jó leszek, jó vagyok, mert maximálisan az akarok lenni. Nekem ez egy olyan kőkemény hivatás, és nem mellékállás, hanem egyelőre minden más egyéb mellékes ehhez képest. Ha ciki ezt bevallani, ha nem. Tényleg úgy érzem, hogy 50-60 év múlva is végig nézve majd az életemen minden egyéb annyira el fog törpülni a gyerekek (és család) mellett. Ééés itt most ne azt érezzétek, hogy csak ennyi az életcél. Sőt. Nálam ez kiindulási alap. Ha ez normálisan működik, csak akkor tudok rápakolni érdemben. Ha minden lépcsőfokon beleadom a maximumot. 

Ez most csak egy hirtelen kibuggyanás volt, mert a víztoronynál nagyon kipihentem magam :). Meg úgy és egyáltalán. Az elmúlt egy hónapban ez a pihenés jól ment, muszáj volt, tudatos volt, nem bántam meg, kellett. Futni is elmentünk a fiúkkal párszor, sőt régi torna videó is előkerült, cardio ellipszis is becsúszott. A Campus után, és egy édeskettes hétvége után remélem kitehetem magamra, magamnak a WELLCOME HOME feliratot ;-)z

A KARE Design pedig elbújhat mögöttem

:))

Volt egy lámpa, szépreményű. Képzeletben elsőrendű.

Amíg nem költöztünk el, és nem volt terítéken lakber. projekt, kezembe akadt egy magazin, amiben lámpák voltak különféle stílusban. Itt akadt meg a szemem egy-két stílusos varrott gyerek lámpán. Rettenetesen megtetszett az ötlet, mert addig ez fel sem merült bennem, hogy akár én is varrhatok. Akár... Nem tudtam még, hogyan és mikor, csak hogy a gyerekeknek (vagy az unokáknak) varrok valamilyeNt.

Tavaly aztán elköltöztünk, és továbbra sem volt élesebb képem a leendő lámpáról, csak hogy a gyerekek szobájába ÉN varrom. Nyilván nem csillárt, és szerencsésebbnek érzem gyerek esetén a falra rögzített falikart, mint az éjjeliszekrényen, kis asztalon elhelyezett világítást. A villanyszerelőnek akkor böktem kettőt a falra, hogy itt és itt hagyja ki a helyet, a LEHETŐSÉGET, mert bizony azt ÉN fogom oda VARRNI :)). Majd. Amikor megszáll az ihlet. Az ő tanácsára nem vezettünk bele 220-at, mert bár egyik gyerek sem pitiszkált bele soha, én is nyugodtabb vagyok, ha kevesebb a veszélyforrás körülöttük. 

Attila minden egyes alkalommal, ahogy haladt a felújítást rákérdezett, hogy állok, mert nem akarja nézni azt a 1,5 cm átmérőjű lyukat a falon a gyerek szobájában... 

Van sok közös vonás bennünk Attilával, és van sok 'válóokra' hajazó. Ez az egyik. Ő robotpilóta módjára a folyamat maximális végeredményre, kipipálására koncentrál, és nem tűr halasztást egyetlen félrehajló fűszálban sem. Legyen jó, legyen tökéletes de inkább legyen befejezett. Az ő erejét szívja, figyelmét szétforgácsolja a befejezetlen ügy, ezzel szemben, én az ilyenek mellett, ilyen "főbenjáró bűnökkel" együtt is vígan tudok, tudnék maximális életet élni, és ha eljön az ideje (és eddig mindennek el is jött vagy el is fog), akkor apránként alakítom, befejezem. Mint ezt a lámpát. 

Sokszor eszembe jutott, lépésenként bontakozott a képe, hogy egyáltalán mije lesz varrva, mije lesz esetleg papírmaséból, hogyan lesz a falhoz rögzítve, állat lesz-e vagy nonfiguratív lófitty. Eltelt egy év. Sokadik nyomasztó kérdésre, hogy lesz e bármi is a lámpából, eleresztettem haragosan a gondolatát, hogy leszarom, így nincs kedvem hozzá, jöjjön a villanyszerelő, és a kültéri lámpák szerelésével együtt hányjon a falra két valami bóti fényforrást... Persze ez sem lett volna egyszerűbb menet, de Lócika észrevétlenül megszülte a fejemben a problémát. Illetve a midsummer costum project (majd erről s bővebben) öntött belém annyi önbizalmat, hogy úgy érezzem, letörlöm a táblát, amit lámpaügyben már Attlával ketten rátaknyoltunk, és tisztalappal, pusztán a Lóci és az alkotás öröméért összehozom. 

Egyik reggel azt mondta Lócika (nem rémlik az előzmény és a körítés), hogy ő egy olyan makit (nem sushit, hanem lemurt) szeretne egyszer (nem feltétlenül tőlem, és nem lámpában, csak úgy általánosságban), amelyiknek banán van a kezében. És itt jött a HEURÉKA érzés!!! Ilyen lesz A lámpa. Egy faág lesz a falra erősítve, és egy farkincájával lefelé csüngő makit varrok, ami banánt tart a kezében félig meghámozva, és a banánba vezetem a vezetéket és a G4-es izzó a banán végéből fog kikandikálva világítani  - A KARE Design pedig lehúzhatja a rolót :))). Tervezésben jó vagyok, és azt kell mondjam, érnek kellemes meglepetések megvalósítást illetően is. Így hát nekiláttam, amíg Lola szunyált.

1. Elkezdtem rajzolni. Én... Hogy kb lássam magam előtt, mi vár rám. Mivel a rajzolás nem erősségem (de gyanítom azt is meg tudnám tanulni, ha vezetést így összehoztam) tényleg csak egy csüngő test formájú állatot vázoltam a papírra kezében egy banánnal :).

2. Olyan régóta szeretnék totál a nulláról figura szabásmintát tervezni. Hogy nem valahol levadászok hasonlót és átalakítom, hanem én, csakis én csinálom. Letelepedtem az asztalhoz / mellé, és megpróbáltam átlátni, hogyan is fogok hozzá. Nem csaptam fel a laptopot szabásminták után kószálva, csak egy lemur félprofilt nyitottam. Hamar rájöttem, hogy nem látok térben annyira jól még, mint amennyire Beethoven hallott jól belülről. Viszont begyűrűzött hamar az a pont, amikor már tök mindegy hogy és miből, de azonnal össze akarom hozni a dolgot, a dolog lebutított modell mását. Látni, mert ha leteszem és abbahagyom, akkor nem tudom felvenni a fonalat még egyszer ilyen jól.

3. Gyorsan leszaladtam a fiúk szikkadó házi só-liszt gyurmájáért, hogy szobrászkodok egy gyors maki fejet. Hogy mennyire lett hirtelen arányos és hasonló - mindegy. Tetszett, így azt mondtam, ez lesz a feje, erre, ehhez kell szabásmintát gyártani. Nem tudom, hogyan zajlik ez komolyban. A számítógép  és tervezőprogram segítsége nélkül, én viszont olyan jól rágombostűzögettem a kritikus pontokon a fejre az anyagot, majd azok mentén kivágtam, aztán finomítottam három "lögybölésen" át, majd megvarrtam a próba anyagból egyszer, utána kézzel az eredeti anyagból tovább csiszolva a szabásmintát, majd varrógéppel ÉS kézzel élesben :D.

Közben felkelt a délutáni szunyából Lola, mentem az oviba a fiúkért, így a testet és végtagokat éjszaka kezdtem el. Annyira örültem neki, hogy amit elképzeltem kb meg is tudtam rajzolni, varrni.

4. Fejben erősen bekábeleztem a maki testét, és ahol a vezeték fog kanyarogni benne, ott nem varrtam össze. Most ott áll a Maki (mostantól egyértelműen nagy M betűs Maki), hogy a posta meghozta a biztonsági szemet is hozzá, amit az első nekifekvő napon megrendeltem, hogy mire odaérek kéznél legyen.

5. Kész a meghámozott banán, amit arányában direkt nagyobbra terveztem.

6. AMI MÉG HÁTRA VAN - még bele kell varrnom a markába, karjába, rögzítenem a hiányzó végtagokat, alkalmas fa dorongot keresni, amiről farokkal kapaszkodva lefelé fog csüngni, sőt fejen állni, így egy pici polcnyi alátámasztásra is szükség van. Azt kell még kiötölnöm, erre hogyan és mivel rögzítem a fejet, hogy ha nagyon kell, akkor én szét tudjam szedni, de Lócinak eszébe ne jusson leszeretgetni a falról. A villanyszerelővel összedolgozva bejelölte, hogy egy gyufásdoboznyi helyet faragja, faragtassak a faág vagy polc belsejébe, hogy ő oda tudjon tenni valami villamossági kütyüt. A polcot úgy szeretném a falhoz fogatni, hogy ne a gyorsabb, de csúnyább megoldás nyerjen, vagyis egy derékszög polctartó fém pöcökkel odafogatom, hanem mint a lengő polcok, aminek külön kell a konzolját a falra csavarozni, és ráhúzni a polcot. BUMM.

Minden lépését imádom, és hogy Lócika felismerte az állatot már félkarúan, fél lábúan . Megszorongatta, alig tudtam kifejteni a fércelt tagokat a karjai közül :)...

A kapcsoló a falban van vezetve, csak az ágyuk között félúton van egy dupla billentyűs kapcsoló, mert a Mózi feje fölé is készül lámpa. Azt egyszerűbbnek remélem, ő a bagoly mániás, neki az készül.

Napi cuki - Lóci

Gurulunk haza az oviból, Mózi kérdezi, hogy a kutyakaka lebomlik-e. És az ember kaka? stb. Mondom neki, hogy le, persze, azért szokta érezni néha a földek körül a kaka szagot, mert az állatok kakájával trágyáznak is, és igen, lebomlik.

- Anyaaa, mi az hogy lebomlik? - kérdezi Mózi

- A-aaa-aa, én tudom..., hogy-hogy, amikor az állatkának a keze lebomlik. Pl a Rókucinak, de Anya visszavarrja. - mondja Lóci

:)))

Van visszatérő kedvenc

momentuma a napjaitoknak? Azon kívül, hogy sok-sok, egy visszaterő állandó?

Nekem egyertelműen lefekvés előtt, amikor bemegyek a fiúk szobájába lekapcsolni a gömblámpa füzért. Leteper az összes nap közben éppen nem bejárt érzelem is. A tény, hogy a két alvó, tökéletes fiú gyermek a miénk, bármikor meghat. Szeretem az alvó gyereket. És abszolút ne abból a szemszögből nézzétek, hogy éppen nyugi van :). Annyira gyönyörű, annyira tökéletes, annyira védtelen és ártatlan. Mindig megállok picit, és csak figyelem őket, megpuszilom, és rettenetesen imádom, hogy vannak, és hogy minket választottak. 

Slow life

Ha sikerül kifüstölnöm minden világmegváltó tenni akarásomat, és eleresztem a kényszert és a nyomást, hogy én most itt azonnal akarok hatalmasat alkotni és maradandó nyomot hagyni, akkor annyira bele tudok olvadni a gyerekekbe és a világukba. Általában, amikor ennyire és ilyen hosszan hagyom magam felszippantani általuk, olyankor érzem, hogy "Hello, 'rég' jártam nálatok..." Nem mindig tudok ennyire kirekeszteni mindent, és jelen lenni. 

Attila hétvégi legénybúcsún nyomja, baromira rá is fér, lehet alsó hangon egyhetesre kellett volna szervezni, hogy kupálódjon, töltődjön kicsit.

Csak a legszükségesebbeket csináltam meg ma, mint főzés, mosogatás, mosás (a teregetés még vár...), ezeken túl az esős idő miatt végig bent bandáztunk. És annyira jó volt. Nem volt versengés a gyerekek között, meséléssel indítottunk, de volt duplózás, báb készítés és bábozás, ebéd előtt mesélés, kuckózás, autózás, segítettek a főzésben, délután szunyáltak mindhárman egyszerre, elmentünk négyesben futni. Én toltam Lolát kocsiban, ők meg jöttek bringával. Tornáztunk, táncoltunk bömbölő Kicsi Krokodil és Tompeti zenére. Lola is riszál, forog, nagyon élvezi. Vacsi után is meséltünk, fürdés, közös elpakolás, területrendezés, és imádás. Folyamatosan ölelgetnek, fürtökben lógnak rajtam, vagy inkább lógunk egymáson :).

A napokban, hetekben gyakran megállapítom magamban, hogy Mózi megint nőtt, komolyodott, lépcsőfokot ugrott. Meglep az önállósága még mindig, pedig már jó ideje ilyen ügyes. Reggelire is ha hamarabb kel, megterít magának, kipakol a hűtőből, eszik, és még el is rakja!!!! Nem mellesleg annyira gyönyörű, hogy egy fiúnak nem is lenne szabad ilyen szépségesnek lennie. Hihetetlen, hogy ekkora nagy fiú. 

A bábozás arról szólt, hogy papírból vágtunk ki és rajzoltunk/tam királylány, szegény ember és majom bábokat a kérésükre, felragasztottuk hurkapálcikára, és előhozták a bábparavánt, rajzoltunk jegyeket, Lola volt a pénztáros, majd ők adtak elő nekem egy történetet. A lényeg, hogy a királylánynak jó barátja volt a szegény ember, aki ott lakott a kastélyban a királylánnyal, és mivel a királylány mindig mosogatott, mosott, kertészkedett, pakolt, ezért jött a szegény ember segíteni neki. Mert csapatban könnyebb...

Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Ugye nektek is egyértelmű, hogy a királylány én vagyok, a szegény ember meg maga Mózi, aki örökösen sündörög körülöttem, hogy Anya mit segítsek neked?. Ha megcsináltad a dolgozást játszunk...? Ezt a bábozást fogom még óvatosan nyomatni itthon, mert nagyon jó tükör.

Szeretem Dániát. És a gyerekeket is. Könyvélmény

Látatlanban is :). Sosem jártam, de egyszer eljutok. Már maga a Dánia szó annyira jó a vegyes tüzelésű magánhangzóival, szeretem a LEGOt, a sok-sok Andersent, nem beszélve a hyggeről ;-).

Azt hiszem, magamtól nem rendeltem volna meg a Gyereknevelés dán módra könyvet, mert ha egy könyvnek kifejezetten az a címe, hogy gyermeknevelés, akkor az 'fokhagyma' és 'feszület' nekem. Mert nem hiszek benne. Pontosabban azt hiszem, hogy ami így kezdődik, ennyire konkrétan az felületes léhaság. Pedig a téma hajjj, de kedvencem. Sőt. A legtöbb. Gyerek és Pszichológia. Ebben minden idősík és lehetőség benne van. Sőt annyi irányba hajlítható a tér körülötte, hogy bekapnám. 

Attila rendelte meg, és még úgy sem hittem benne. Ami biztató volt Vekerdy kékre szedett ajánlása a hátoldalon: 

"A könyv kitűnő! Tartsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!"

Nyilván ez elsőre úgy hangzik, mint a fitnesz gépek, kütyük, fogyókúra ajánlások és bölcs bagoly "ORAVECZ-COELHO" idézetek... Pedig ha belegondolunk egy idézet is működik, működhet, ha betartjuk. Ha nem kezdjük okoskodás címen kifogásokkal terhelni. Épp csak elkezdtem olvasni, amikor annyira lelkes lettem, hogy végre egy újabb kedvemre való könyv, hogy írtam egy rövid posztot. Lelkesítő öröm, amikor valaki kvázi idegen visszacsatol, hogy csak azért vitte haza, mert az írásom/megosztásom miatt kíváncsi lett... És én is az voltam.

Miért évtizedek óta a legboldogabb ország a Földön Dánia? (megsúgom, nekem ez így sosem elég. utána néztem, hogy egyáltalán mi alapján számítják a boldogságot, és hogy MO egyáltalán felfért -e erre a lajstromra? Létezik olyan, hogy World Happiness Report, amely az ENSZ kezdeményezésére jött létre és a Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN) 2012 óta évente publikálja a tanulmányt, melynek szerzői 155 országot rangsorolnak

• egy főre jutó GDP,
• várható egészséges élettartam,
• társadalmi támogatottság mértéke a bajban,
• döntési szabadság mértéke,
• társadalmunk szubjektív korruptsága,
• saját magunk nagylelkűsége alapján

Már a szempontokból kitűnik, hogy az emberi tényezők nyomnak a latba a legtöbbet, amelyek pedig gyermekkori élményekre és a szülői házban, iskolában bezsákmányolt ingerekre vezethetők vissza.

Hát ebben első Dánia évek óta (Ok, egyszer Norvégia beelőzte), és Magyarország TERMÉSZETESEN az első százba sem fér bele... :(  -2016-ban az első 80-ba bekerült, ami biztató is akár).

Szeretem ha egy könyv vagy személy szarkasztikus, érti a gúnyt, és szerintem ez csak úgy jön össze szerencsésen ha lapátolt mellé a Sors humorérzéket. A könyv szerzőpárosa egy amerikai nő, Jessica, aki Dániába házasodott, így rálátása lett az amerikai és a dán világra is, illetve egy dán pszichoterapeuta Iben Dissng Sandahl. 

Jessicát az kezdte foglalkoztatni, hogy hogyan lehetséges, hogy az USA miért csak ippeghogy  befér az első 20 legboldogabb nemzete közé, mikor egész sor pszichológiai iparág foglalkozik a kérdéssel. Jogos... A különbség a neveltetésre vezethető vissza. A gyermekkori versengés és SZABAD játék egyensúlytalanságára.

Bátrabban hiszem el azokat a könyveket, amelyek kutatásra épülnek, hitelesség, tapasztalat, sok-sok meggyőző munka és idő van mögötte. Ezt ilyennek éreztem. Nem politikai állásfoglalás (ezt a könyv előszava ki is köt), hanem egy évszázados hagyományokból eredeztethető gyereknevelési elmélet. Akár egyetért valaki a dán módszer minden aspektusával, akár nem, mindenképpen gondolatébresztő. Boldog gyerekekből boldog felnőttek lesznek, akik szintén boldog gyerekeket nevelnek, és így tovább...

Mivel iszonyatosan szívügyem a gyereknevelés a könyv boncolgatása nem marad ennyiben. Visszatérek az alappillérek mócsingolásával. 

Ki tart velem?

Játék, hitelesség, átkeretezés, empátia, ultimátumok nélkül, együttlét és hygge


Szeretném ha tudnátok, hogy semmilyen külső nyomás, inger, felkérés, megkeresés, reklám cél nincs a poszt mögött. Csak az én hitem és eltökéltségem a könyv irányába és  a könyv irányából a megvalósításába.

Titi sorozat - könyvélmény, ... mert szeretjük

Basszus, Nekem aztán jó dolgom van. Még csak kedd 1 óra, és már fürdőruhában süttetem magam a kertben, igaz a laptopba eléggé belesüt a nap. Dől a cseresznye a számba, Lola elvileg mindjárt szunyál, arra az időre viszont futást tervezek.

Miért nem szóltok, hogy mobilon olvasva túlságosan összefolyik a tartalom, és picit tagoljam jobban ;-)? Írni 90%-ban laptopon írom, így hiába olvasom vissza telefonon, nem tűnik fel igazán. Még szerencse, hogy érkezik építő kritika, hogy a bankban vagy itt-ott várakozva és olvasva így nehézkes. Pacsi!! Figyelek Rátok is mobilról követők.

  

Ismeritek Titit a toronyházból? Nem körítek, rettentő cuki mese. Egy kisfiú daruskocsival a toronyház legfelső emeletéről, akinek almahéj zabáló háziállata van, Zsazsa a csótány, aki gyufásdobozban szunyál Titi ágya mellett. 

A toronyház amolyan Mátyás király tér, és a lakói Barátok Közt :)). Itt pörög a történet ha kell légi híd összeköttetéssel Károly a féllábú sirály és Gerda a Gerle segedelmével. Titi teli van segítő szándékkal és a piros daruskocsi sok helyzetben kihúzza a csávából a lakókat vagy a hooosszúúúú testű Nyurgalovat.

Az én kedvencem a Trappolka család, ahol 6 kisfiút nevel az Édesapa egyedül, lazán és férfiasan ;-). Nem feltétlenül görcsölnek a tisztaságon, annál több a matracon sült-krumpli-evés, ketchup pecsét, bableves, kóc és pacuhaság, boldog gyerekkor...

A másik pólus Patyolatné, aki kórosan higiénia mániás, és rovarirtóval mászkál a parkban, 'priccolva a bogarakat. Ágica, Patyolatné lánya rózsaszínben, jólfésülten sóvárog a dorbézoló gyerek társaság után, és pöti csellel lejut Trappkolkáékkal a tengerpartra is.

A fiúk rátapadva a könyvre hallgatják a talpraesett Titit, akit gyereknapra választottam Mama nevében nekik. A Pagonyban ajánlotta Márti, mert a sok-sok könyv között elvesztem. Én. Szeretem a fogódzót, szeretem, ha valaki ajánlja, és nem pusztán a grafika miatt csapok vagy pont nem csapok le rá. Volt bennem félsz, hogy vajon nem nőttünk-e még ezen túl, de abszolút nem. Sőt. 100%-os volt a figyelem. Olyanon érzem, hogy nyerő választás, amiből 1-2-3-4 rész sem elég egyben, hogy amint kipattan a szemük reggel, már hozzák is, hogy meséljünk, és azt sem bánják, ha többször elővesszük. Vicces, nagyokat gurguláztak közben, ez sem elhanyagolható :). A könyvhéten már célzottan mentünk folytatást keresni, és úgy ölelgették a következő részt (Titi a parkban, Titi és az Időjós). Olyan hálásan szorongatták a kezem és puszilgattak a piacra menet, amiért egyből megvettük*. (A másik telitalálat Lócikának Berg Judit Dinói a zsírkréta korból :))

* a függvényszerű kapcsolat nem a puszilgatás irányából mutat a megvásárlás felé, hanem a vásárfia ténye felőle a hálás puszilgatás irányába. Ezt tisztáznom kellett - bocsánat ;-).

Lehet, Szutyoksárit jobban ismeritek, pedig a holland szerzőpáros csak a Titi után tátongó nemek közötti egyenlőtlenséget igyekezett betemetni egy kislány főszereplővel. De ez csak szubjektív vélemény :D. Fogjátok szeretni. 5-10 éves kor szerepel az ajánlásban, szerintem a 10 már sok, bár egyedül olvasva kisiskolásként hatalmas sikerélmény lehet.

Köszönjük debreceni Pagony. Nem, ez sem reklám, de a jó legyen még jobb, a játék még több, még szabadabb. Úgy érzem, ha csak átmesélem a fiúkat, gyerekeket a gyerekkorból a felnőtt létbe, már rengeteget tettem. Ráadásul ez őszinte élmény Nekem is. Fogyasszatok minél több mesét, legyen benne ilyen is-olyan is. Kicsit rágós, rostos, zamatos, nem szorul a fogatok közé.

Így lesz a "pokolból mennyország"

Újabb falatot hoztam a Gyereknevelés dán módra könyvből. Ha csak egyetlen gyermeknevelés/pszichológia témájú könyvet javasolhatnék az "utca emberének" ha megkérdez a Hajdú-Bihari Napló, akkor ez lenne az tuti.

Olyan jó nekem, zötyög alattam az IC Szolnokra. Nincs ma gyerek velem, van viszont betűű. Nagyon kedvemre való hasonlat és példa. A fejezet a dán hygge életmódról szól (aminek legtalálóbb fordítása az elégedettség). Az amerika individualizmust, versenyt és én-gondolkodást veti össze a dán "mi" fogalommal. Rajzolok hozzá betűben egy dán mesét, ami a pokol és menny ábrázolása, és hűen tükrözi a fenti elgondolást.

A pokolban egy hosszú asztal áll, bőséges lakomával, borral és gyertyákkal megterítve, de a légkör hideg. Az asztal körül ülő emberek sápadtak és soványak, sírás és jajveszékelés zaja tölti be a termet. Karjaik helyén hosszú botok lógnak, és ez megakadályozza, hogy az ételt a szájukhoz emeljék. Hiába probálkoznak teljesen reménytelen. A bőséges lakoma ellenére is éheznek.

A mennyben ugyanez a jelenet, de az asztal körül vidám nevető emberek ülnek, énekelnek, esznek. Meleg és vidám a hangulat, és mindenki élvezi az ételt, italt, társaságot. Az a dologban a visszás, hogy karok helyett nekik is csak hosszú botjaik vannak. Ahelyett azonban, hogy maguk próbálnának enni, inkább etetik egymást. Ebben az egyszerű tanmesében a nézőpont elmozdul az "én" felől a "mi" irányába, és így lesz a pokolból mennyország.

Akartátok már kérdezni, hogy mért csak Loláról posztolok képeket? Csattintani nem csak róla szoktam. A fiúkat is próbálom, de nagyon abban a periódusban vannak, hogy kb lehetetlenség. Főleg olyat, amin látszik a képes felük :)). Pakolok is majd fel olyat, ami van. Lolára még könnyű lőni.

A vakáció előszele

Volt itt sok minden az elmúlt egy hét alatt, hideg-meleg, sírás-rívás, de minden változatlan, eltántoríthatatlan vagyok. Csak hogy ne legyen annyira rébusz, egy emlékeztető keretet húzok magamnak. Nem fogok mélyre kaparni, nem fogok meg nem értett művészként tetszelegni. Eddig nyúlnék vissza csak egy említés és reagálás erejéig. Szellemi Pezsgés :). Ez már bevonult az ÖTYE fogalomtárába... Pünkösdi találkozó alkalmával "vallató padra" kerültem. Ok. Csak az aggodalom vezérelte a többieket, de én annak éltem meg, és zokogásba fulladt. Mert a belinkelt poszt bántó volt a számukra, hogy én kb a Hajdú-Bihari APRÓban barátnőket keresek. És különben is mi van velem, mert valami nem stimmel, megváltoztam, változok. A zokogás és kimerülés mögött ez mégis nekem egy hatalmas bók volt. Mert pont ez a célom. És én is érzem, sőt élvezem. Nyilván nem elhanyagolható rész, hogy a figyelmem 100 fele osztódik, és sok-sok energiát felzabálnak olyan dolgok, amiket muszáj megcsinálni, és három gyerek mellett sokszor egyedül zsonglőrködve úgy, hogy nincs látszatja, nem visz előrébb, leszív. És csak a háztartás és a 3 gyerek körüli "semmi extra" is bőven kitenne egy napot, egy életet, ráadásul ha annyira "alapos" akarok lenni velük kapcsolatban, mint sokszor vagyok (más ezt hülyeségnek hívja, hogy nem adok ki semmit a kezemből. megsúgom boldogan kiadnám az örökös mosást, teregetést, mosogatást, gép ki-be pakolást, zokni párosítást, ruha hajtogatást, szortírozást, virág locsolást, porszívózást, kád sikálást, kis wc napi szintű karban tartását, stb-stb.. mert hiába van rendszeres időközönként ebben segítség, ehhez valakinek itt kellene élnie velünk,  hogy tudjak azokra a dolgokra fókuszálni, ami tényleg fontos és szeretem.) Engem rettenetesen kiborít a házimunka. Utálom az olyan tevékenységet, aminek totál nincs értelme. Ennek elvileg van. Rend lesz, tisztaság. De meddig. Szélmalomharc. És nem is kell fantasztikus ÁNTSZ minőségű élére állított patyolatra gondolni.... Ez csak a sok apró "CSAK TÍZ PERC". Ami buzi sok. És vagy picit kieresztem a kezemből, és koncentrálok azokra a dolgokra, amik visszatöltenek a rendszerembe, és a gyerekekkel is nyugodt vagyok, élvezem a játékot stb-t vagy konstans karban tartom, de akkor belenyekkenek. Ebbe nem tudok belenyugodni, ebbe szeretném én még a saját magam túlnövését is belepréselni. Ami látszólag működik, de mégsem tökéletesen. Ilyeneken látszik. Hogy egy-egy komolyabb beszélgetés során (bárkivel) tuti, elbőgöm magam minden előjel nélkül. És ez az, ami nem talált megértésre a barátnők részéről, és ami nekem kakin esett, hogy lehurrogták. Hogy fel lehet ezt csipegetni játszótéri beszélgetéseken meg ösztönös lazasággal. De kurvára nem. Szerintem. És én AKAROM. Akartam, hogy közösen csináljuk, de eleresztettem. Mert én az ösztönös, saját gógyi után történő változásnál hatékonyabb módszert szeretnék. És itt nem kell hűűű de Nobel díjas gondolatokra számítani, pusztán annyira, hogy én bő hat éve vagyok egy huzamban itthon, és saját magam fejlesztését kell megoldanom. Anyag, segítség van hozzá, pár paradigmám még akadályoz, illetve van olyan, ami fog is még egy darabig, mert mindezt épkézláb gyerekek mellett szeretném és fogom is. 

Ha már ezt így megosztottam itt, akkor azt is ide jegyzetelem, hogy ebben a szituációban nagyon meglepett pozitív értelemben Kiskata érett hozzáállása, és elfogulatlan, őszinte segítő szándéka, ami nem csak buborék és illendőség kérdés, hanem tényleg egy segítő jobb. Ami pénteken ki is derült hogy kb pont ugyanaz, amire én vágytam/vágynék, és szellemi pezsgésnek címkéztem. Ügyesen megbeszéltük azt is, hogy nem a multit és a multinál dolgozókat nézem le. Hogy is tenném. Csak egy saját vállalkozás elkezdése, folytatása a nulláról b... (és itt egy nagyon csúnya szót akartam írni) nem összevethető egy multis alkalmazotti léttel. Tudom, mert én s voltam az. És nem gondolom, hogy az ott dolgozók nem dolgoznak, kevesebbet dolgoznak stb. Én csak annyit sugallok max, hogy a kettő nagyon nem ugyanaz, és aki eddig csak alkalmazott volt, annak egy ilyen kőkemény meló.

Az pedig lehet, az én hibám, hogy nem jön át jól a kommunikációban, hogy azt mondták lehúzóak a posztjaim, valami nagyon nincs rendben. Jelentem, soha nem éreztem magamban nagyobb hálát és imádatot és szerencsét és akarást, eltökéltséget. A többi majd kiforrja magát. Érzem a téma mögött az ő aggódásukat, és örülök, hogy hegyes a csápjuk, legyen is, és tartsunk tükröt, mi ebben mindig jók voltunk. Ahányan vagyunk négyen, annyi élethelyzetben vagyunk, annyi helyről jöttünk és annyi irányba haladunk. Ebben pont ez a szép. Hogy mégis itt VAGYUNK. Szóval a sorok mögé, közés beleszőttem egy KÖSZÖNÖMöt is, de inkább le is írom. Meg majd mondom szóban is, nem csak viberen ;-)

Egyébként nyakunkon a nyár. Sokat gondolok az elmúlt pár napban a tiszaszentimrei nyaralásainkra gyerekként nagyiéknál a kertben. Sokkal jobban látom most ezt a szünetet gyerekszemmel. Ja. Még azt a küzdelmemet is ideírom, hogy hosszas töprengés, morfondírozás és bűntudat után arra jutottam, hogy a fiúk egy hetet még maradnak ügyeletben az oviban, mert az én anyukám is dolgozik, Mamánál így is lesznek sokat, és különben is a Kuruc utcai ovi az ügyeletes, lesz ismerős gyerek, sokat lesznek kint, játszanak bla-bla-bla. Kérdezem, hogyan oldják meg azok a szülők, akik alkalmazásban állnak, és nem ennyire mobil a munkájuk... Tábor, TV előtt, másik tábor, nagyszülők, felváltott felügyelet stb. Most az egyszer kiléptem magamból, és azt mondtam, ok: plusz 1 hét ügyelet közvetlenül az ovi után, még akkor is, ha elvetemült anyának néznek majd bent. Mert nem csak arról van szó, hogy Lolával itthon vagyok. Hanem mellette dolgozom, vásár, varrás stb. Megkaptam a kegyelemdöfést az egyik óvónéninktől egy laza, váll felett odavetett. De ugye azt tudod, hogy ezt nem a GYES-en lévő anyukáknak találták ki? Először eltalálta a bűntudattól mardosó énem jelentős részemet (nem volt nehéz célba venni), és majdnem elbőgtem magam, majdnem a föld alá buktam szégyenemben. Kifelé menet az oviból, pedig feltámadott bennem a népek tengere. És azóta is támad... Ide nem írom le, nem próbálom magamnak századjára is levezetni, hogy miért lesz ez most így, és hogy miért nem fognak ebbe a gyerekeim és az óvoda sem tönkremenni. Pont az ovinak köszönhető, hogy megléptem, mert tudom, hogy jó kezekben lesznek, játszanak, kint vannak, hatalmas fás-füves udvar. Szóval PONT. Nekem is kijár, még akkor is, ha csak olvasni fogok vagy töltődöm :). 

Cherry-Cherry Lady

(majdnem… :))

Két hete eszméltem, hogy van cseresznyefa a kertben. Három is :D. Pedig nem is csenevész, nincs is eldugva. Olyan szépen belombosodott, hogy csak ha alá állok, akkor piroslik. Egyébként Lóci hívta fel rá a figyelmemet. Lekapkodtunk ugrálva pár rózsaszín szemet, de mondtam, hogy majd hétvégén szüretelünk bővebben. Ma aztán majdnem eldőltem az alumínium létrával kezemben egy üvegtálkával… Megugrott az adrenalin bennem rendesen, ki is fordult a létra az egyik lábán, a szabad karommal öleltem rá az ágra, és lábbal visszatáncoltattam. Haaahhhh… Mózi is megijedt, onnantól ő tartotta alattam. Kint vacsoráztunk a teraszon, és levezetésként ez volt a bezzeg. Nekem, örök belvároslakónak ez maga a Kánaán. Meg a kis zöldséges kert. Szeretek benne kapirgálni, nő a retek, karalábé, répa, cukkini, paradicsom, paprika, kápia paprika Lóci kedvéért, eper, málna, spenót az én kedvemért, és Popeye kedvéért. Annyira imádok itt lakni, annyira nem fáj a bejárás még mindig. Sőt, igazi Fittipaldi lettem, sokat bátorodtam a vezetésben is. Továbbra is az a legnagyobb nyűgöm, hogy reggel a város felé telibe süt a Nap, illetve hazafelé délután :D. Nincs az a napellenző az autóban, és olyan ülésmagasító, ami megfelelő lenne, és kitakarná a Napot előlem. Arra is kíváncsi leszek, hogy a tetőtér és padlás mennyire lesz szauna. A varrósarok és munkabázis fent van, bízom benne, hogy nem lesz 50 fok. Tudjátok, decemberre meg lett a szigetelés, sőt kaptam egy-két biztató megerősítést, hogy a VELUX  hővédő roló még sokat fog segíteni, ne kísérletezzek IKEÁban kapható és méretre vágható tekercsekkel. Elég alaposak vagyunk, jobbról-balról körberágjuk a témát, utána olvasunk, véleményeket böngészünk, ár-érték arányokat összehasonlítunk. Attila a műszaki felelős, nekem ott nem sokat mondanak a számok, de azt tökéletesen értem, és viszonyítom, hogy:  "A VELUX külső hővédő roló hatékony védelmet nyújt a legnagyobb kánikulában is. A napsugarak 76%-át megfékezi

(üvegtípustól függően), mielőtt azok elérnék az üvegfelületet, így zárt ablakoknál akár 5 fokkal lehet hűvösebb a tetőtérben." PONT. Mellesleg a VELUXról kinek nem ugrik be az a régi-régi reklám, hogy kint tombol a hideg, és az ablak tövében ott dorombol a lakásban a cirmos, mert nem huzatos a nyílászáró (hűűűű, remélem, tényleg VELUX reklám volt, mert youtube-on próbáltam rákeresni, nem leltem meg…)? Ez csak egy státuszjelentés a korábbi projekt állapotáról, a VELUXon meg majd jól behajtom a reklám árát ;-). Ez is várja egy hónapja sorsa jobbra fordulását. Nagy most a varrásból visszamaradt kupi fent, de ha felkerültek, akkor lefotózom a szobát. Nagyon csipázom.

Ha megtaláltátok a reklámot, küldjétek már át nekem… 

Valóságunk a nyelvhasználatunkban képződik meg

/Allan Holmgren/

Nagyon szeretek olvasni. Ami nem regény. Hanem ami rendszerezi akár a hétköznapi történéseket és mögöttes mozgatórugóit vagy éppen neven nevezi azokat. Ami csapokat nyit, gondolatokat ébreszt, inspirál, analizál vagy AHHA élményeket szül. Viszont ez csak a saját benyomásom. Szeretnék erről vitatkozni, megbeszélni, hogy más hogyan látja. Persze azért, mert utána érdekel, hogy más miért látja máshogy. Szeretek ismerős családok és nevelési módszereikből példát meríteni olvasás közben, vagy megvilágosodni a saját "állapotom" felől. Hogy nálam/bennem miért működnek így-úgy a dolgok. 

Szeretem úgy érezni, hogy pl ezt vagy azt jobban csinálom, mint más. Ééés már kevésbe jó érzés, mikor rádöbbenek, hogy mi az amit viszont nem jól csinálok/csinálunk, de lehetne, kellene jobban a saját inercia rendszerem szerint. Van bennem csipetnyi prófécia, hogy egy-egy szar példát látva ráébresszek valakit annak igényére, hogy lehetne jobban, lehetne máshogy. Ez a Gyereknevelés dán módra maga volt a literális ízélmény. És akkor szép magyar szót alkottam.

Nagyon-nagyon erős bennem a vágy egy szellemi csoporthoz való tartozás iránt. Ahol folyamatos a szellemi pezsgés. Ami nem csak élménybeszámolókról szól és játszótéri homokozásról. A játszótéri beszélgetésekben is csak az vonz, hogy szociális képet lássak, kapjak gyereknevelési mintákról. Durva vagyok, nem? :D

Lehet, nyitok egy Pilvax kávéházat, miután a baráti társaságom leszavazott, hogy nem akarnak olvasni ilyet, nem hisznek az önfejlesztő könyvekben, inkább lazítanak a nap végén egy A maffia ágyában trilógiával. Ami nem baj, csak ezzel én most nem tudok azonosulni. Ők meg velem :). Ha ismertek debreceni női Pilvax kávéházi társulást, ami nem csak kotkodálás, írjatok meg léééégyszi.

Huuuu, es remélem, nem azt szűrtétek le, hogy én maga vagyok a tökély, és mást ennek mintájára szeretnék átformálni. Örök elégedetlen vagyok magammal (ami egyébként nem igaz, de ezt is jól megállapítottam, hogy otthon plántálták belém (lehet, nem szándékosan), és hozom a címkét magammal. A másik véglet a kiskirálylány...), szeretnék mindig több lenni bárhol, bármiben magamhoz(!!!!) képest.

Motivációm abból is táplálkozik, hogy 3 gyerek és sok napi kihívás mellett türelmetlenebb vagyok, és zsigerből jönnek elő azok a reakciók, amikről tudom, hogy nem jó, romboló. És igen.... A szülő is ember, a szülő is fáradt... De a szülő felnőtt ember, aki tud uralkodni magán, aki el tud számolni minimum háromig, hogy ne a rosszul rögzült, elavult nevelési sémákat böffentse fel. Főleg, ha az nem tetszik neki, és szeretne máshogy csinálni.

A könyvből ki fogok ragadni pici részeket, mert egyben tömény...

Ezt meg csak úgy ide mellé. Mert mostanában különösen szeretek ilyeneket hallgatni.

Lola JÁR!

Már tegnap ide akartam örömködni, amikor a lakásban így lófrált. Ma kertben gyakorolt sokat. Egyik szemem örül, a másik már elsiratta, hogy kirepül a fészekből, és megházasodik :D. Műűűűűű.

Eddig térden tolta, nem mert hosszan neki indulni két lábon egyedül. Pedig látszott, hogy simán menne neki, de félt. Csak puhán, ágyon matracon bátorodott neki, pedig az nehezített pálya. Annyira örül magának, ragyog az összes szőke racka tincs a fején. Göndi Bari. Főleg ebben a melegben, mert ha lefő, akkor gyűrűs kis bárány. Megpróbálok egy videót is csatolni holnap róla.

Vákum a lakásban

Észrevettem, hogy a lakás különböző pontjaiban különböző napszakokban más-más intenzitással működik a VÁKUM. DE működik. Ez most este fél 10-kor tudatosult igazán, mikor mind az összes gyerek elaludt.

Annyira cukik a fiúk mostanában. Pontosabban mindig azok, de egyre önállóbbak és közreműködőbbek. És egyre gyakrabban. Pl ha Attila nincs itthon, a kert locsolása szinte 100% ban a Mózi közreműködésével történik. Épp hogy bepakolok a kocsiból, már látom is, hogy megy az öntöző. Aztán fogja, és áthúzza a kert másik végébe, hogy ott is érje. Én max csak kikapcsolom, amikor már úgy érzem, alapos volt. Ezt kérnem sem kell, intézi. A vacsorához is ő pucolta meg az öszzes zöldséget, répákat, cukkinit, hagymát. Lóci kezdte reszelni, de ő még megunja egy idő után. Utána megy, és mosogat. Reggel pl csak meghallotta Mózi, ahogy mondtam Lolának, hogy Most anya megy mindjárt zuhanyozni... Már hallom is, hogy csobog a víz. Első gondolatom :( Melyik gyerek pancsol már megint (sajna a kis WC gyakran ki van téve ilyesminek, így nem volt alaptalan a gondolat, de csak elszégyelltem magam, miután kurjantottam Mózinak, hogy zárja el a csapot.) De Anya, csak Neked nyitottam meg a fürdővizet. Mindenhol füle, és segítenivágyó receptora van ennek a gyermeknek. Ölelgetnek, bújnak. És ilyenkor rendszerint megkérdezik, hogy Anya, ugye, mi vagyunk az egyetlen kincseid? .... (szivecske). Ugye azért ehhez nekünk is közünk van, hogy ilyenek. Vagy ne áltassam magam :)?

Mózi kérdezte egyszer, hogy annak a bácsinak miért van nyaklánca és/vagy fülbevalója. Attila nem magyarázta túl. Mózikám! A férfi egyetlen ékszere az (automata)órája. Erre Lócka: Anyának meg az egyetlen kincsei mi vagyunk... És rettenetesen nagyon tényleg így van, és nem is kell más.

Na de vákum. Este fél 10-kor borzasztó erővel támad a háló felől, mire az összes gyerek ágyba kerül, és Lola utolsó cicijét elkortyolgatja. Legszívesebben már fel sem kelnék. Ha összeszedem az erőm, és ellenúszom az árral, akkor kikeveredek a nappaliba. Ott szív a gép (=laptop). Csak ezt és ezt megnézem, ezt és ezt a tutoriált elolvasom, aztán olvasok normális könyvből... Nap közben nagyon erős szívó hatása van a kamrának, és az ilyen-olyan ürüggyel elmajszolgatott műzliszeletnek, csak egy könyékig-mártózás-szilvalekvárnak, csak egy utolsó almafröccsnek, még egy félkocka/tábla csokoládénak, zacskó ropinak.

És hogy mennyire vagyok kifingva és mennyire vagyok telefonfüggő a legjobb példája ez a reggeli kép, amit Attila lőtt, amíg főzte a kávét és bealudtam. 

Minden napra egy AHHA... - 2

Megkezdtem egy ilyen sort márciusban. Most itt van a második.

Tudjátok, hogy érdekel a 'mért' és az ok-okozati összefüggés viselkedésben, ki mit miért csinál és a másiknak pl miért kínszenvedés ugyanaz. Miért haladunk másként egy-egy feladati listán, ki melyik teendőnek ugrik neki hamarabb, és mitől van az hogy valaki teendőnek éli meg valaki meg kihívásnak. Ebbe nem is akarok mélyebben belemenni most. Csak annyira, hogy általában egy egy feszítettebb hét után, ami a vásárokat, pici piacokat, egyebeket megelőzi, és több a fizikai alkotás és létrehozás, az utána elkövetkezendő hét amolyan szellemi felfrissülésre van megnyitva. Amikor olvasok, tanulok, töltődök, írok, posztot időzítek vagy csak tartalmat gyártok. Most éppen olvasás közben (Seth Godin-t szeretem) tarkón vert egy újabb AHHA. Pontosabban olyan ismerősen csengett a mondat, olyan természetesnek hatott, hogy éreztem, ezt anno rengetegszer hallottam, és nagyon belém épült, és tényleg így működöm. A téma éppen az 'átlag' és a 'világ(om)ban legjobbakról' szól. És itt jönnek az ismerős mondatok:...: "Az iskolában gyakran mondták, hogy ha egy nehéz feladat nem megy elsőre, ugorjuk át és kezdjünk neki a következőnek. (...) Nézd át a kérdéseket, és ugord át azokat, amelyekre nem tudod azonnal választ! Kezdd azokkal, amelyekre a legkönnyebben tudsz válaszolni!" Ez hasznos tockos volt mára. Dettó így élek zsigerből még mindig. És magamon tudom, hogy nem jóóó, és lesem, hogy másnak miért nem ez az alap :D. Nektek se ez legyen. A helyzet az, hogy a világ legjobbjai éppenséggel azokra a kérdésekre koncentrálnak legjobban, amelyekre nem tudják a választ. ,