2012. január 17., kedd

Huta jó hely

Olyannyira, hogy megtaláltam a tükörképemet is. És ami még ennél is csodálatosabb, sikerült minden nap összefüggő több, mint 100 oldalt olvasnom!!!! Nem kis teljesítmény :). Mellékesen, amúgy nem vagyok egy gyors olvasó, hiába voltam aranyszalagos Eta néninél. Magamban is hangsúlyozom, kiejtem a szavakat, mintha hangosan olvasnék, de valahogyan régen én így tanulhattam meg. Máshogy nem megy. Próbáltam már szaporázni a tempót, de akkor elúszik a lényeg. Általánosban is, mikor Annával kikölcsönöztük Zsóka nénitől a Riki-Tiki-Tévit, és elkezdtük olvasni a könyvtárban, ő legalább kettőt lapozott, mire én a végére értem egy-egy oldalnak. Ezért nem volt sikerélmény a Tüskevárnál sem - szerintem. Hogy haladjak, néha fogtam, és lapoztam 15-20 oldalnyit, csak akkor meg nem értettem a történetet. Nem volt világos, honnan keveredett elő Nancsi néni, de örültem, hogy már az x. oldalnál tartok. Utoljára valamikor március-április magasságában olvastam könyvet. Szerintem a Viskó volt az utolsó, ami nem újság és oltási kiskönyv. Hiányzik is rendesen. Fel sem öltöztem normálisan, alig dugtam ki az orrom a paplan alól. Csak amennyire szükséges volt. Mózi is nagyon jól elvolt, csipegette a döglött pókokat a sarokból, eszegette a földön talált maszatokat, és nagyon jól aludt. Meglepően jól. Oké, kelt éjszaka, de a délutáni alvásokból majdnem minden nap fel kellett ébresztenünk, hogy maradjon benne 'kialudnivaló' éjszakára is. Délután is el-elbólintottunk, és 11 körül kászálódtunk ki az ágyból. Nagy lusta pelyhekben havazott, de a szánkót nem tudtuk felavatni, viszont láttunk este 3 őzet az autó reflektorfényében a pelyhek között. Előttünk akartak átsurranni Kishuta és Nagyhuta között, de a fénytől megriadtak, és csak álltak a patak mellett, hogy jól megnézhessük magunknak, utána beugrándoztak az erdőbe.
Egyszóval nagyon-nagyon üdítő 4 napot ajándékoztunk egymásnak. Hutának is jót tettünk, hogy valaki fűti, és nem csak 10 fokon rostokol a házikó.
Ho-hóóóó, és nem elenyésző információ az sem, hogy Mózi tesz egy-kettő-három... (mikor mennyi) lépést, azután ha úgy ítéli meg, hogy saját testhosszának távolságán belül esek, akkor fogja magát, nem lépeget, hanem dőőőől és kacag :)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése