2012. július 23., hétfő

Ökocentrum

2012 májusában megnyílt Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum. Most, hogy arra jártunk a hétvégén, vasárnapra beiktattuk ezt a programot is. Elsősorban a földalatti édesvizű akváriumrendszer érdekelt, ami tényleg pofás egy építmény. Pont jókor váltottunk jegyet, mert "Ember a vízben" produkció volt, ami annyit tesz, hogy egy búvár lemerül, és úgy eteti, puszilgatja a halakat. Ezen kívül persze van kilátója, egyéb kétéltű terrárium-kiállítás, mozi, kinti kalandpálya a gyerekeknek, játszótér stb. Mózi is nagyon gerjedt a témára, értékelte a hatalmas halakat, őzet, de talán legjobban az ismerős billentős szemetest és konnektor rendszert üdvözülte az alagútban :).
Szerintem ha a környékre vetődtök, ne hagyjátok ki: http://tiszataviokocentrum.hu/hu/.

Ezen túl pedig Sarudon voltunk és Tiszaszentimrén. Jól lefárasztott Mózi szombaton, de nagyon jó fej volt  azt a - fáradtságból eredő - minimális hisztit leszámítva. Meg sem állt, hanem mint egy felhúzhatós játék, vagy inkább egy friss elemes, mert a felhúzható néha lassít. Jön-megy, mászik, most kitalálta hogy ráharap a kavicsokra, ismerkedik, tökön-paszulyon közlekedik, nem számít ha Tisza, nem számít ha gát, ha kerítés. Átmászna, átesne mindenen, de utána feláll, és megy tovább, darálja a kilométereket, és ha meg akarom állítani, eltéríteni, megfékezni, akkor jajj!!! Néha muszáj :(. Csak akkor ül le, ha homokozik. Akkor legalább 2-3 percre vagy ha eszik. Ezzel szerencsére nincs gondunk továbbra sem. Nagy kedvenc most a dinnye (egymás elől faljuk :)) és a kukorica csövestől, nem ám szépen levagdosva a csőről. Itthon, lakásban erőteljesen unatkozik, úgy veszem észre. Nem abban a korban van, hogy egyedül szöszmötöljön, a játékok nem érdekesek. Csak a pakolás, de szerencsére az oda-vissza működik. Továbbra is reggel azzal kezdünk, hogy Mózi pisilsz WC-be? És már csattog is be pucér seggel a fürdőszobába vagy a kis budiba, és úgy örül neki :). Aztán vagy sikerül vagy nem. De nagyobb arányban jön a siker. Ezt napközben is csináljuk, sőt ha nem merül bele nyakig a pakolásba, akkor jelez is, és mancsikázza a szerszámot. Olyan sokat volt mostanában mezítláb a szabadban is (kertben, fűben, kavicson), hogy olyan lett mint Maugli. A szandál alig marad meg a lábán. És hogy én hogy bírom ezt az iramot....:)? Attila néha rám néz... Úúúú Sári, eléggé kivagy! 
És ja. Pusztán a tempótól. De nyugtatom magam, hogy ez csak egyetlen fiúcska még. Mi lesz kettővel egyszerre :)? Alig várom, hogy kiderüljön, aztán a többit majd elolvassátok, vagy megírják az újságok, amíg muszájdzsekiben hűvösre tesznek valamelyik szanatóriumba.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése