Lola lassan 10 hónapos - nekem mondjátok?!

Ígértem én egy mindenféle dinamikát mellőző Lola-beszámolót, egy aktuális statikus státuszt így közel a tizedik hónaphoz. Pár napja, kedden (2016.11.08) nem kiabáltam bele a számítógépbe, hogy Lola áll, így kezdem most ezzel. Lola áll.

Olyan sokszor kibújt már belőlem, hogy mennyire imádnivaló és mennyire hálás vagyok érte és azért, hogy olyan könnyű vele az élet. Amikor ezt kigondolom, egyből elkezdek morfondírozni, hogy miért könnyebb, könnyebb-e egyáltalán, vagy csak a rutin, a lazaság, az elvárásmentesség láttatja jobban annak. Magam sem tudom. Mert 10 hónaposan azért csomót kel éjszaka. És tudom, hogy ez Mózinál már nagyon kinyuvasztott, de őt szorgalmasan igyekeztem az ágyába szoktatni, keltem háromszor-négyszer éjszaka, evett, és ha el nem aludtam, akkor vissza is tettem. Ez nincs így most... Nap közben többnyire alszik a helyén, de éjszaka nem tud egy huzamban 3 óránál többet aludni. De tudom, hogy fog. A másik szembetűnő dolog, hogy nap közben is huzamos ideig eljátszik körülöttem, nem igényli a non-stop szórakoztatást. Ez olyankor szembeötlő, amikor egy-egy kis könyv vagy hangszer előkerül, és felsejlik, hogy Mózival mennyit mondókáztam, könyvet nézegettünk, tornyot építettünk, furulyáztunk. Szinte egész nap a háztartáson kívül vele voltam. Amikor nem mama tologatta, amíg futottam. Jártunk rendszeresen ilyenkor már zenebölcsibe, heti többször mentünk piacra, otthon pampucoltam, kísérleteztem. Ezek most nem főfoglalkozások, hanem ha már arra járunk, akkor ugorjunk be a piacra is, és gyorsan készítsek fel neki enni. Ez nem azt jelenti, hogy nem szívesen csinálom, hanem ahogy fokozatosan egy csomó saját főtevékenység is átalakult szükséges rutinná, úgy ezek közül is pár. Mózi elől bekötöztem egy csomó szekrényt, mert mindent ki tudott nyitni, és ő nem piszmogva játszott, hanem barangolt, és valamit ki akart nyitni, valamire fel akart mászni stb. Később is odatolta a széket, bilibot, ha nem ért el valamit, vagy fogott egy hosszabb dolgot és azzal kapcsolta fel a villanyt stb. Ez nagyon most sem változott. Kevés időre ül le, és köti le a piszmogás, odafigyelést igénylő játék. A nagy mozgásokban erősebb most is. Élvezem egyébként a bontakozó különbségeket közöttük. És elmúlt rég az összeméricskélés, és az egy síkba hozás kényszere (? - nem volt ezt kényszer sosem, de tudom, hogy bántott ha Mózi valamit sokáig jobban vagy ügyesebben csinált, mint Lóci. Most inkább olyan jó rácsodálkozni, hogy már az egész pici korban meglévő különbségek mivé lettek most, és hogy ezek már akkor ezért látszódtak meg. És nem azért mert az egyik többet tud, a másik meg kevesebbet.) 

Nap közben, vagy inkább a nap végén mindig akkora a nyüzsgés, hogy Lola elszopogat a fiúk mellett a szobában, felfedezi a lakást, ha egy ajtót becsukok előtte, hogy oda neee, akkor kanyarodik, és keresi a következőt. Abszolút nem olvasok Kismama blogot, hogy mit is tud ilyenkor egy ennyi idős, jó-e ha nem csinálja, mikor fogja stb. Mózin sem aggódtam (Lócin inkább), csak követtem. Most ez sincs meg. Vannak hátulütői is, amit majd az orrunk alá dörgöl, de nincs babaúszás, nincs zenede, nincs rendszeres nagytemplom mögötti bandázás pajtásokkal, helyette jön velem mindenhova. Ha varroda, ha anyagvásárlás, ha csomagoló anyag, ha nyomda, ha fodrász, ha szülői, ha piac. Ezt majd utólag elmeséli, hogy mennyire utálta vagy szerette, ha a BABABABA és MAMAMAMAnál választékosabban fog tudni fogalmazni ;-). Én pedig kevésbé görcsölök rajta, hogy nem szereti, max nekem körülményesebb egy-egy út. Itthon elkaristol körülöttem varrásközben, és megfogadtam, hogy egyszer lefényképezem a kis cérna-mágnest, mert a hasára feltapad millió cérna darab és anyag miszlik. Ügyesen megméri a torka mélységét a centivel, bár itt még nem kellett komolyan közbeavatkoznom. Az ijesztő ludas a doboz ragasztó volt... :(. Sós meleg víz azt is megoldotta, de azért az para volt.

Az ablakban szeret nézegetni, és jó, hogy ilyen alacsonyan vannak a párkányok, mert itt is elmélázik 10 perceket is. Az áthúzásra váró kanapé romjain pedig kedden felállt. Már rajtam eljátszotta ezt piciben, de most már egyre magasabbra felkapaszkodik, és kitolja a 7 és fél kilóját. Az evéssel sem bajlódok annyit. Nem akarom programszerűen kitrükközni a cicit. Gyönyörűen eszik, néha többet is enne, mint amit én szeretnék. Mármint a pizzát is kinézi a szánkból, Lidlis pogácsát. Adtam is neki egy csipetet, és olyan piros lett a szája széle és a pofija, hogy ezt elfelejthetjük... Vannak favoritok, de eddig szépen elfogyasztott mindent. Valamiből többet, valamiből kevesebbet. Imád fürdeni, mint anno az anyja és a fiúk. Jó látni, hogy nem víziszonyos sőt. De ezen sem túráztatam magam sokat egyik gyereknél sem. Kortyolt már belőle, fordult már bele, de kikaptam, letöröltem, és vissza. Egyszóval nem nagyon tudok olyat említeni, ami meghaladná a képességeinket. Ha csak annyi nem, hogy valszeg ő is barna szemű lesz, a kékség és a zöldség totál felszívódott, most jelenleg a tarka-barnára hasonlít.

És mindig-mindig vigyorog idegenre, ismerősre. Ez sem újdonság. Most ugyan nagykönyv szerint szeparációs szorong, észre is veszem, ha idegen veszi fel, akkor azért legörbül a szája, nagyon követ, merre vagyok, vannak nyűgösebb napok, de kinek nem. A fiúkkal cukin eljátszanak. Lócikával akkorákat tudnak kacagni, hogy egyszer megpróbálom rögzíteni is. Lóci dobál neki ezt-azt vagy püföli a puha állatkákat, és az nagyon bejön. Természetesen nem mindig ilyen a hangulat, mert gyakran nyüstölik vagy útban van, mert rombol. Véletlenül 100adjára is összefejelnek, Mózi van, hogy beleharap arcába-kezébe... Ezek az oviban fordulnak elő leggyakrabban, amikor megyünk értük, és  produkálják magukat a többi gyerek előtt. Edzett lesz nagyon.