Tudom, hogy nem mondok újat azzal, hogy létezik az az állapot, ami a külső zaj ellenére is pihentető. Pontosabban, létezik az a kipihent állapot, amiben a külső zaj nem tud bent fennforgást, feszültséget okozni. Amikor olyan nagyon jóleső megelégedettséggel csak simán jól esik nézni a zajt anélkül, hogy máshol akarnék lenni :D. Mert tudok "fal" lenni, szigetelő anyag saját magam számára. És amit nem akarok átereszteni, azt van kipihentségem megakadályozni, kizárni/szűrni, és nem frusztrál. Tudatosan vadászom ezt az állapotot. Szó szerint célommá vált. Nem könnyű még így sem, hogy tudom, mit keresek. De végre tudom, mit jelent számomra az elcsépelt egyensúly fogalom, tudom, mit keresek, és hogy hol találom. Amikor végre nem sok a minden, hanem pont jó, ami van. December 30-ra sikerült elérnem ezt az állapotot. Még éppen befutott év vége előtt. Kellett ehhez mesterséges pillanatnyi rásegítés (forraltbor, Tatra tea, rozé pezsgő, házi pálesz :))) és receptre felírt semmittevés, olvasás, barátkozás, családozás, aktív és passzív kikapcs. Jajjj, de jók voltak.
Ádám-Seres lak
Jól teltek/telnek az ünnepek. Jövőre még lesz dolgom ezzel az ajándékozás-dologgal, mert ez nekem továbbra is stressz. Szó szerint. Nem csak a karácsony. Bármelyik ünnep, és bárkinek. Úgy érzem, nem tudok olyat adni, kitalálni, amit kapva igazán szeretném, ha érezne az ajándékozott. Mindig kevésnek érzem már előre, és kb rettegek attól, hogy szó szerint csalódást okozok. Ez veszettül meg tud bénítani, és kb ha az ajándékozáson "túl vagyunk" tudok fellélegezni. Mindezek mellett, ahogy öregszem érzem azt őszintén, hogy semmire nincs szükségem, sőt hogy fulladunk meg (nem csak család szinten, hanem kb mindenki) a dologoktól/tárgyaktól. Szóval ez így elég sz@r kombó bennem :D.
Nem volt szokatlan érzés a fa alatt, hogy elkészültünk, hogy megnyugodtam, hogy befutottak a várt érzések, örömök, hogy semmi nem kevés, ezzel együtt én sem, sőt pont jó, pont ne mozdulj! Volt nagy lelkendezés, "ez a legjobb Karácsony!" felkiálltás, a nem tökéletes töltött káposzta is kupálódott még 25-re.
nem szakadt ki :D és nagyon fini lett idén is!
hiába megy elméletben 'A megfelelő káposzta kiválasztása' bekezdés, gyakorlatban nem mindig jön össze, és túl nagy a levél, túl vastag
Otthonteremtési támogatás 2021 - Jancsi és Juliska építkezik, nem találták a megfelelő kész mézeskalács házikót :)
Tető ácsolás
24-én Szent este csak mi voltunk, szűk család. Mindenki dolgozott az előkészületeken, főzés, takarítás, bevásárlás. Attila vitte el a gyerekeket du vezetni, amíg én Jenő papával fát állítottam. Én fejeztem be, én tettet fel az i-re a pontot, így tudtam, hogy minden úgy van, ahogy szeretném. Utána meglátogattuk 105. éves dédipapát (Attila nagypapáját), felugrottam ajándék-cserére Anyáékhoz, majd együtt gurultunk haza, ahol addigra jártak az angyalok... És tényleg. Azok az öröm kurjantások... (szivecske), amik az utolsókat rúgják, mert nyilván mocorog és füstöl a felszín alatt a ráció egy ideje, ami jövőre már lehet, vígan utat tör magának. Azon vagyok, hogy ez ne óriási durranással robbanjon, hanem valamennyire észrevétlen folyjon ki. Mózi kapizsgálja a lényeget. Ő pl teljesen függetlenül az iskolától is készült Lócinak és Lolának saját ajándékkal, be is csomagolta, elrejtette, és a fa alá csempészte. Lócika is hozott egy batyut a suliból, agyagoztak, mázazták, annyira szépet csinált. Lola feat. óvó néni egy asztal díszt csinált Mária és József áll a - dió héjban fekvő babszem - kis Jézus mellett. Akkora öröm ezeket a settenkedő készülődéseket látni.
A három muskétás
Kata a Suttogó
itt még piros bogyó tea-mentes a fehér szőnyeg... :D Gyula 10 évet öregedett, amíg suvickoltuk (tuk= Sanyika kezdte, Kata végezte be :D:D)
Az évi egyetlen csók Sándoromnak Karácsonykor
ÖTYE 2021
25-én mentünk a Piac utcára hozzánk + én unokatesóim egy kis maroknyi része és családja, Poszikó és Jenő Papa. Majd utána mindenki átjött ide Mamával is kiegészülve (Ő addig dédipapánál volt). Szerintem nagyon jó házigazdák voltunk, itt már kellőképpen belelazultam a forgatagba, és jött a 'nekem olyan jóóó' érzés. 26-ot még szigorúan szűk körben töltöttük itthon, és 27-én du mentem az ÖTYE karácsonyra. Olyan jó, hogy ez 27, mert ez egy színtiszta plusz karácsonyi nap a naptárin túl. Ez mindig viháncolós, töltekezős, most pezsgőzős, Liza pici babázós. Aztán voltunk Kiskatával vacsizni, Sanyikámmal és gyerekekkel korizni (plusz ő bónusz elvitte az összes gyereket moziba), Poszikó jött Lilivel itt aludni, Ágival volt sétáló-termálozós-lelkizős délelőtt, és még a sornak itt sincs vége. Juditka Firtosát és Bendit raboltuk el Anyáéktól, hogy egyet még itt aludjanak, bandázzanak. Azt hiszem, most már csak az hiányzik, hogy mi leléceljünk valahova Attilával. Meg is ágyaztam ennek, elbújunk a Mátrába majd pár napra.... Januárban rommá pihenem magam a maradék szabimból, és végig szem előtt tartom ezt a fent leírt állapotot, amit 2022-ben különösen sokszor akarok érezni.
Karácsonyi falatozás a Maszekban
Lola és Panka - annyira cukik
Korizás
Korizás után Piros kutya :)
Mindjárt csatolok képeket is, csak megkérdezem az illetékeseket, hogy szabad-e. Szabad. Nincs időrendben, és nincs még mind az én kezemben, bővítem még lehet párral majd.
Boldog trombitálós szilvesztert kívánok némi szesszel, családdal/barátokkal, szerény csipegetéssel és egy nagyon hétköznapi 2022-őt, amiben találjatok/teremtsetek minél több ünnepnapot a kötelező naptárin túl ;-). Jövőre Veletek újra ugyanitt!
Reméltem, hogy a mai munkanap már olyan lesz, mint Kovácséknál a vasárnapi ebéd (bocsánat, de nálunk Bélának ez az egykori mondása szállóige lett :D), max csak beszélünk róla. Mára hagytuk a bejgli sütést és mézeskalács házikó összeillesztését, a töltött kápi előkészítést, hogy holnap csak be kelljen tolni, illetve nekem még van bőven angyalkás feladatom is. Pl éjszaka a csomagolás. Nagyon jól mondtam/írtam tegnap az Ötyének, hogy nekem lenne karácsonyi hangulatom, ha hagynák a munkában :). Ma már átsuhant az érzés rajtam, hogy el fogok készülni, és annyira, de annyira jó lesz az elkövetkező December. Pár napra nagyon minimalizáljuk a külső kapcsolatainkat, annyira csak pihenésre és egymásra van ‘fogalmunk’ (nem emlékszem kitől ered a családban a mondás, hogy Nekem csak lakkcipőre van fogalmam = csak azt kívánom :D- megkérdezetem a családi krónikást, és Dóritól ered ❤️). 25-én a Seres ágazattal ünneplőzünk, 26-án az Ádám vonallal, 27-én ÖTYE karácsony, két ünnep között pedig felszívjuk magunkat.
Van egy kedvencem képem, amit Sanyikám lőtt a lányokról a koripályán hétvégén. Panka és Lola elsőnek szerepelt a jégen, és nagyot futottak :D:D. Szó szerint. Már remekül megállnak, sétálnak, futnak a jégen, most jön az, hogy ezt a mozgást átkonvertáljuk csúszásba.
Elbúcsúzom az évre, kívánok Mindenkinek a lehető legvágyottabb (már ha ilyen szó létezik, most furcsának tűnik így leírva 😁) Ünnepeket, ezzel együtt egy ígéretes 2022-es évet 😘🎄!! Ez a 3 kis angyal már elhozta Nekünk a MINDENT ❤️.
Utolsó adventi titkolózós napok ezek, amikor még mind a három gyerek hisz a csodának ebben az idealizált, meseszerű világában. Mert Csodák ez után is léteznek, csak már sokkal valóságosabbak és kézzelfoghatóbbak lesznek. Idén különösen a korábbi évekből elraktározott adventi áhítatból élek, mert mióta gyerekek vannak, talán az idei csillog a legvalóságosabban… Hétvégén próbálok/próbálunk mindent bepótolni. A saját pihenést, a közös metszéspontokat, a szaladó lakást, némi főzést, mert hiányzik mostanában, és a csak bambulást (na ebből nem sok van még mindig, pedig nekem lételemem).
1, 3, 2, 4... - visszaszámlálás indul :D
Borzalmasan kevés kép készült szeptember óta, annál több képernyőfotó a munkában :D. Egyre csak azt érzem, hogy jövőre szeretnék lazábban lenni, szeretnék több hobbi jellegű elfoglaltságot. Elég jól szemlélteti az idei túlhajszoltságot, hogy az évi 36 nap szabiból, legálisan átviszek 8-at, illegálisan 6-ot, és két ünnep között abszolút nem dolgozom, mert 5 napot ott is kiveszek. Ha mégis be kell kapcsolnom, akkor azt túlórában. Novemberben kivettem 3 napot, és az azt megelőző 10 és fél hónapban 15 napot áldoztam magamra/magunkra. Ideje itt is kicsit tudatosabbnak lennem. Negyedévente fogok kivenni magamra 5 napokat, ami csak az enyém és az én kedvtelésemé. Nagyon várom! Attól, hogy sűrű volt munka fronton az élet, élvezem. Ezért nehéz határt húznom, mert inkább a napi 24 órát keveslem :D :D.
Nyomaszt a karácsony, amit nem szeretek. Uccsó pillanatig dolgozom 23-án estig. Közben fogom ellopni az időt töltött káposzta csinálásra, bejgli sütésre, mézeskalács házikóra, stb. Mert bár lehet finomat kapni, rendelni, de ezek mind lépések az ünnep felé, hogy megérkezzek. És most különösen nagy szükségem van rá. Idén nem terveztem adenti kalendáriumot, mert tudtam, hogy ép ésszel kivitelezhetetlen, és nem akartam csalódást sem hagyni magam után, hogy ez sem jön össze, és az sem. Adventi nyitogató volt/van, Mikulás volt, és továbbra sem lepleződött le... Jajj nekünk jövőre is :D. Most hogy 5 perc csendben ülést Lola megszakított megint azzal, hogy mikor fürdünk (mert fürdeni is csak úgy tudok egyedül, ha magara zárom az ajtót, és kibekkelem azt a pár percet, amig nekifeszülve nyitogatja Lola), visított fel bennem a sziréna, hogy szeptemebr óta nem volt egy nap, hogy egyedül lettem volna. Kb. Valaki mindig itthon van, mert beteg, mert karantén, mert itthonról dolgozunk, és ez mind szép és jó, de annyira felcsillant a szemem, mikor Attila mondta, hogy múlt csütörötökön Pesten lesz, és akkor járt le a fiúknál és Lolánál a csúsztatott karantén, amikor mindenki ment volna a saját kis intézményébe, erre Lola úgy kelt, hogy ugatva köhögött, és azóta is itthon van :(((. Annyira cuki, és teli van szerelemmel és öli-puszival, és rajzol/ír/kirakózik, legózik/duplózik annyira szépen elfoglalja magát, hogy rendesen sajnálom, hogy Neki annyira a silány anya változatom jut/jutott :(.
Csütörtökön családi korcsolya-nap volt a jégpályán, amit kihasználtam, mert Mózi sikerélménye a jégkorong felé megtorpant a sok kihagyás után, és azt mondta, soha nem megy, mert lemaradt a többiektől, és ő a legbénább. Attila Pesten volt, én meg elvittem a gyerekeket, hogy a fiúk tudjanak korizni, és nagyon ügyesek, el voltam olvadva. Mivel Lola lábán még nem volt kori soha, és még nem akartam jégre vinni a taknya miatt, mi csak néztük. Mózi annyira hálás volt, hogy elvittem őket, hogy ezeken mind látszik, hogy mennyire vagyunk felszívóda a számukra, mint kipihent és jófej szülők. Utálom is ezt. Olyan nagyok, a fiúk különösen. Lola még hordozza a baba vonásokat, bár ki szokott javítani, hogy nem kislány :). Belopózott a szerelem is hozzánk. Megy a bazsajgás, hogy ki-kibe, mi mennyire ciki, és hogy jövőre már a dugást tanulják a suliban (Mózit idéztem ennyire irodalmi formában :D). Attila kérdezte tegnap pl a kocsiban Mózitól, hogy neki ki tetszik az osztályból, van-e valaki? Azt mondta vigyorogva, hogy neki nem az osztályból van, és hogy Apának volt-e már olyan, hogy neki az irodából valamelyik kollégája tetszett:D :))) :D :D. Hát ezen este nagyot nevettem, mikor Attila mesélte.
Most hogy ültem ennyit, rájöttem, hogy nagyon várom a Karácsonyt, de addig még lesz dolgom. Csehül állok :D.
MA reggel/délelőtt megpucoltam a nappaliban az ablakokat, függönyöket kimostam, kivasaltam, redőnyöket lepucoltam, most pedig hónapok után haza megyünk a Piac utcára, hogy csak bambuljak ki a fejemből, beszélgessünk, majd kimegyünk a karácsonyi vásárra, ahol még nem is jártunk idén. Holnap korizunk is. Ami felszínen tart, és összeköt a gyerekekkel fixen, az az állandó mesélés. Ezt imádom. Ilyenkor annyira elmúlik belőlem minden feszkó és nyomás.
Katáéknál adventi mozizás - Marikának fotózva a pityergő Jude Law
karantén vol. (nem tudom hanyadik már...)
kikapcs
családi kori délután
a varrás továbbra is külön pályára tesz
szerdai úszások Borikával
Covid-19 'ellenszere' ;-)
Mikulás-foci
Lola fotózta az előkészületeket: Répa, vajas-mézes kenyér, tej
- Lefényképezed a szempillámat?
Iskolás nagyfiú... - tavaly elmaradt a szokásos Elsős vagyok iskolai fotózás :(
Katánál adventi mozizunk. Alapozót tesztelek épp :D
Oh, Ti! Voltatok már 11 évig anyák? Voltatok már dolgozó Anyák? Voltatok már zsonglőrködő barátnők, anyák, társak, dolgozó nők, lélekben gyerekek, valami miatt állandó lelkiismeretfurdalással elő, de csakazértis két lábbal a földön álló álmodozók? Egy-egy este, egy-egy pár óra kiszakadás akkora energiaforrás, hogy … Ez olyan jóóó! Olyan jó rácsatlakozni ezekre a kihagyott pályákra. Katalin napot ünnepeltünk kicsit foghíjasan ám, de annál jól esőbben. Mindig megállapítom, hogy olyan jó, hogy vagyunk így olykor-olykor. Isten éltessen Kiskatám ❤️!
Szabadságon voltam 3 kerek napot. És ebben a 3 napban se gyorsabb, se hatékonyabb, se alaposabb, se praktikusabb nem akartam lenni. Hiányoztak az árnyalatok a napjaimból. Mondanám, hogy az ízek és az illatok, de azt pont elvesztettem novemberben és még nem kaptam vissza teljesen. A múltkor az vágott tarkón nagyon, hogy oviba menet, nem az utcában szoktam megállni, hanem picit arrébb, hogy sétáljak is vmennyit, és ahogy poroszkáltam a kocsihoz annyira élesnek éreztem a színeket, feltűntek részletek a környezetemből. Ez így ijesztő leírva, de baromi sokat autózok :(. Most viszont semmi ‘hasznosat’ nem csináltam, de azt olyan élvezettel tettem, és dehogyisnem volt hasznos :D. Nekem nagyon. Szükségem van trécselésre. Akár baráttal, akár kozmetikussal, fodrásszal, szomszéddal, osztálytárs anyukával. Csak úgy. Ezek kellenek. Voltak nyilván csajos programok, mint kozmetika, pedikűr, könyvesbolt, ezen túl pedig a legnagyobb lépésünk Mózival, hogy Itt aludt 2 osztálytársa, plusz az egyiknek az öccse, aki Lócika osztálytársa, és itt laknak a szomszéd utcában az ikrek is, akik szintén osztálytársak, és ők is átjöttek. Alapból nyitott embernek tartom/tartottam magam, viszont baromira nem vagyok az. Hogy én valakit a legközelebbi embereken túl behívjak a lakásba, kertbe, életembe, tudatos döntés, és kipihentség kell. Mert ha ez van, akkor nagyon oda tudom adni magam. Akkor élvezem, és nyílok, és gyűjtöm az emberi kapcsolatokat. Most voltak ilyenek, még ha nem is mélyek, de pont jók. Több leürült puttonyomba is sikerült tölteni, de még van így is hátra.
Közel vagyunk adventhez, várom a várakozását. Szeretem, hogy Lócika még nálam is jobban várja, hogy ez a kedvenc időszaka neki is, és ennek napjában többször hangot is ad, én pedig szeretném ha sikerülne idén is pakolni a tarisznyájukba, és gyűlne a sok ‘erőforrás’ a későbbi útjukra. Baromi fontosak, és imádom az érzést, hogy nekem is van mibe nyúlnom.
Mondanám, hogy tudom, mit akarok írni, de túl sok a túl kevés. Nem akarok ventilálni, mert a felszíni porfelhő alatt mégis minden annyira nyugodt és szilárd. Max abban segít, hogy nagy levegővel átfújom, elsorolom azt, ami éppen nehéz, de ami egyben egy elismerő vállonveregetés, hogy lehetne ezt sokkal sz@rabbul is csinálni :D.
Olyan távolinak tűnik a nyár, de visszajárok fényképeket pörgetni belé, videót nézni, töltekezni. Vegyesen ugrálnak fel mostanában megtörtént kis események (vegán brunch, futások, termál, pallagi séta, munkaaaa mindenek felett és helyett szeptemberben-októberben, mesélések/olvasás, családi mozizás) és lemondottak, elmaradtak (pesti hétvége, fotózás, hoki meccs, halloweeni party, sulis-ovis kimaradás, nagycsaládos karantén, korona party). Imádom, hogy ennyire szép az ősz, és hogy annyira hálával telve reagálnak kiéhezett, merülő tartalékaim. Valamelyik szombaton 10 percre kifeküdtem a teraszon a nyugágyra. Nem is oda indultam, de ott maradtam, és csak feküdtem, hogy Úúúristen, de jó ez a napsütés, ez a meleg, ez a nyugi, ez a terasz, ez így itt pont most, pont így. Nyakon öntött az az érzés, amikor Attilával összejöttünk, és minden este úgy feküdtem le, hogy ha csak egy hétig, egy hónapig, egy évig tart ez a kapcsolat is megérte, és annyira jó ❤️. Pont így feküdtem mozdulatlanul. Hogy ha most, 5 perc után kirongyol valaki, hogy ezt csináljam vagy azt, vagy itt tegyek igazságot, ott oldjak meg valamit se baj, mert ez már annyira nagyon jó volt így és kellett.
Nekem kevés kell a gyorstöltéshez. Betű és perec. Most pl megint ez gyógyít az alváson túl.
Írhatnék többet. Idáig sokszor eljutok :). Írhatnék arról, hogy Mózi nagyon kamaszodik, és figyelnem kell rá, hogy ne vegyem magamra, és fájdalommentesen vészeljük majd ezt át, amikor igazán tombol a flegmaság. Írhatnám, hogy Lóciban még mindig tombol az Anya-szerelem. Hogy úgy meghatott a minap, mikor lestrapáltan ültem a gép előtt és csak néz, majd kibuggyan belőle, hogy “De szép vagy, Anya!”. Hogy Lola természete, működési kis algoritmusa fog ki rajtam talán a legjobban. Vagy arról, hogy annyira jó hogy van egy gyorsan reagáló, jó humorú ember a családban, aki oldani képes minden megfeneklő hangulatot :)). Valamelyikről csak írok majd bővebben is.
Régóta mondja, néha a reggeli tökölések közepette, néha du, amikor fölöslegesen húzzuk-vonjuk magunkkal a különórák miatt, hogy mikor járhat busszal haza. 10 éves szülinapjára megkapta az ELSŐ kulcscsomóját, már az a nap annyira meghatott, hogy ilyen NAGY. Ma pedig felszállt a buszra.
És jobb volt így, hogy nem agyaltam túl. Kedden foci van, 4 kor téptem érte, hogy hirtelen ötlettől vezérelve kivigyem a buszhoz (mert a suliban még nem jeleztük, hogy engedjék el egyedül), megvártam vele a buszt, elláttam sebtében pár anyai jó tanáccsal, de olyan boldog volt. Ujjongott, hogy buszozhat. Pedig szegény alig fért fel :)). Úgy ért haza, hogy senki nem volt itthon, de benne rég megbízom annyira, hogy tudom, ha Debrecen bármely pontján ledobnánk telefon és pénz nélkül, akkor is hazatalálna, és megoldaná a helyzetet. De akkor is újabb nagy lépcsőfok. Persze elment a busz, integetettem, mire leesett, hogy nincs megörökítve, csak itt belül, ráadásul itt 'belül' jól el is áztattam. Édesem.... ❤️
Elmaradtam az ‘első’ élmények archiválásával, viszont ezek akkora érzelmi dömpingek bennem is, hát még akkor a gyerekben, hogy megint megemberelem magam. Lócika focizik szeptembertől a DEAC színeiben, totál oda van meg vissza. Eddig is feszítette az energia, most ez hatványozódott. DEAC indulóra kelünk-fekszünk :). Régóta szeretne érmet vagy kupát nyerni, de arra nem tudtak rávenni, hogy a Decathlonban vegyünk. Mondtam, hogy szó sem lehet róla :D. Annak az értékét a befektetett munka adja, semmit nem ér ha ajándékba kapja. Pénteken viszont ő kapta a csapat belső vándorkupáját, mert olyan ügyes volt ❤️. Attila reggel ebben csinálta a kakaót :D. Na jó, nem.
Mégis csak kedvencem lesz ez a szeptember? Úgy fest. Olyan sok jó érzés termelődik bennem a takony mellett. A legerősebb a büszkeségnek az egyik árnyalata, amit én nem mertem érezni. Nem adtam meg azt a luxust magamnak hogy érezzem és megérdemeljem. Most olyan, mintha egy fennsíkon lennék.
Én csak soroltam, Ági (Kollár) meg levonta a konklúziót. És ja :). Ez valamiféle egyensúlynak érződik végre bennem.
Aztán a héten itt volt a Hála világnapja (szeptember 21.), amikor épp egyedül bújtam ugyan ágyba (Attila mastermindon) de szépen végig vettem a “morzsákból” felépülő kis világomat, ahol a kis morzsák magukban is a Világot jelentik. Aztán.
Van egy nő az életemben… :))). Sajnálom, hogy ezt így kell megtudnotok ;-) Na szóval Szilvivel nagy kalapálásban vagyunk lelkem bádog testén, és már jó ideje érzem, hogy ez nem a véletlen műve, hanem a kettőnk közös munkája. Borzasztóan hálás vagyok Neki ezért, és ha nem is dalban, de elsírtam neki :). Hálás vagyok a sok egyéb sírásért, és az utána következő sok ‘világosságért’, a sok belső ‘mozi élményért’, amit a képezések hoznak. Most az ő támogatásáért, vezetéséért érzett hála a leghangsúlyosabb bennem.
Élvezem a céges új munka okozta hullámverést és új ismereteket, élvezem épp a heti irodás napokat, amikor emberül nézek ki :D, élvezem a futást, ami volt és lesz, élvezem a gyerekek logisztikázást, szervezését, esti összebújásokat, nagy öleléseket, meséket, amiből nem engedünk. Élvezem a családi jól funkcionálást, a közös munkamegosztásokat. sőt már előre élvezem az őszi kettecskén kikapcsolódást, mikor jó lesz lehalkítani minden külső zajt. Élvezem azt a belső stabilitást, ami már bírja a külső változást, ami terhelhető. Élvezem a sejtjeim szintjéről származó szomjúhozást egy öltöztetés iránt, amikor elengedhetem a gyeplőt és más szakértelmében bízva csak hátradőlhetek, és hamupipőkéből több irányba funkcionáló nő lesz. Sőt, hogy eljutottam arra a belső szintre, hogy ezt megengedem magamnak. Élvezem, hogy hetente egyszer szépséges tisztaság és rend vár haza, élvezem, hogy nem érzem úgy hogy helyettem csinálja meg valaki, és húzzam ezért össze kicsire magam. Jó érzéssel tudom megköszönni Neki, aki része a zsonglőrmutatványnak. Élvezem, hogy eleresztettem totálisan annak a belső kényszerét, hogy nekem nőként kell két kezemmel ételt varázsolni az asztalra és helyette rendszeresen rendelünk. Élvezem, hogy nem érzem azt, hogy minden, ami hiány(zik) az rajtam múlik, és maga alá temeti azt, ami viszont van, és tényleg rajtam múlt. Élvezem, hogy átjárja a tüdőmet a levegő és hogy ez a 156 cm megint egy apró, de erős tüneménynek érezheti magát :).
Kép nincs. Na jó egy terminátoros futós a Rotaryról, mert ez után is szomjazom. Nekem csak a szívdobogtató adrenalinnal átitatott futás jön be. Ez az én mozgásformám akkor is ha épp nem űzöm :D :D.
Na jó :). Nálam már nem az első eset, feltételezem, nem csak nálam jelentkezik :)). Biztos vagyok benne, hogy nem ismeretlen a probléma, mikor attól félek a fürdőszobai kádbanázós és wc-s telefonnyomkodáskor, hogy totálisan véletlenül valamit lekattintok, és tolok fel storyba. Valahova, BÁRHOVA, ahol véletlenül megosztódik, továbbosztódik. Jajj :D
Huhh… Még csak hétfő, de én már megszegtem a Száraz Szeptember fogadalmunkat, és a szülői illetve a Neocitran között elszürcsöltem az angol dolgozatra készülés közben egy meggyes sört is :D. Muszáj volt.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én az ilyen csúcsra járatott időben érzek némi perverz kíváncsiságot és elszántságot, hogy vajon miként muzsikáljuk ezt le. Ilyenkor lépnek életbe azok az opciók, amik addig csak esélyes lehetőségként várakoztak a fiókban. Ilyenkor dőlnek romba igazán fölösleges paradigmák. Hangsúlyozom: FÖLÖSLEGES :))). Bármennyire is kezd szétválni egymástól bennem a teljesítmény és a küszködés fogalma, azért az ilyen csúcsforgalmas időszak nekem erős fűtőanyag. Ha nagyon eltűnnék, érdeklődjetek, keressetek, nem ettek-e meg a farkas kutyák. Ha más nem, november végén, advent elején találkozunk.
Sajnos, idén senki nem tudta eladni nekem Szeptembert :(. Még lehet, majd Ő maga meg tud győzni, de nagyon nem kívánom. Nem az éghajlati és természeti részét, hanem amivel jár, amit húz magával. A mókuskerekes rutint. Máskor volt ennek bennem egy idealizált megújulás hangulata. Adott egy évközbeni új esélyt, emlékeztetett az ‘újra-bootolásra’. Hát most ez sem jön. Egyelőre a leghangsúlyosabb érzés egy gyászos nyomi depi. Ettől függetlenül hozok majd képeket, videót, és frissítem a családi naplót.
Este fél tíz van. Most fejeztük be a mesélést, Attila elutazott, mert vizsgázik, és azt terveztem, hogy este jut idő:
- vasalni
- rendben hagyni este a lakást, hogy öröm legyen felkelni
- tornázni
- tanulni
- írni/blogolni
- olvasni
- teraszon bambit szürcsölgetni a csillagos ég alatt
- Titust megsétáltatni
- összeírni, mit kell venni pontosan a következő varrományhoz
- átolvasni értő olvasással a Fixed Asset policy-t
NA... :))).
Annyi jó érzés és élmény kering körül megint, és hiába érzi a nagy többség úgy körülöttem, hogy ez a nyár pikk-pakk elillant, én végre valahára azt érzem, hogy hosszú. És nem azért, mert hosszúúú vagy nehéz, hanem, mert jó és élménydús. Ha vége lesz, akkor is eltároltam kis robbannó kapszulában, ami majd jól fog jönni később. Hogy ezek a kis élmény-morzsák rendesen megdagadtak bennem.
Két hétvégét töltöttünk most lent a Tiszánál bemelegítésként a szabadság előtt. Az egyiken csak négyesben, mert Mózi Hután volt Anyáékkal (mármint az enyém szüleimmel), most viszont hosszabb időre mentünk, és totál kerek volt a banda. Nagyon jó volt, folytatjuk is még.
MI
Vettünk két SUP-ot, pontosabban Attila volt, aki pár hete már reggel ott volt a Lidlben, hogy arra a két árva Mistral SUPra lecsaphasson. Baromi jó cucc. Azóta is méregetjük a parton a többit, hogy elég jó vásár volt ez, és hogy mennyire profi. Beülő is volt hozzá, amivel kajakká alakítható, egyedül mentőmellényeket vettünk még hozzá a gyerekeknek. Mózi tök jól evez már rajta. Videóban mondom el ITT a hétvégét.
Azt pedig még magam sem fejtetettem meg, hogy miért nem riaszt annak ténye, hogy Szentimrén alszunk nagyiék nélkül. Annyira ott vannak. De olyan fura. Nem nyomasztó szomorúsággal, nem ijesztő misztériumként, hanem valami magától értetődő természetességgel. Hallom a válaszokat a kérdésekre, hallom befejezni a megkezdett mozdulatokat, a kamra ajtó csukódást, azokat a TIPIKUS szentimrei hangokat, fuvallatokat. Állandóan azt érzem, hogy gyerekként vagyok ott, és Nagyi sodorja majd a nudlit, gyors ebédet rendelve a káposztástésztához hajnalban kel, hogy a tésztát is begyúrja-kiszárítsa. Érzem nagyapa gépolajos illatát, ahogy a műhelyből jön. Olyan jó, hogy ott lehetünk, és így összemosva az időt, korhatárokat kimodatlanul, de közösen dolgozhattom ezt fel az én kis családommal. Nekem segít.
Mindegyik hétvégén úgy jöttünk haza vasárnap, hogy még a program Nekem folytatódott. Múlt hétvégén Kiskata lepett meg szülinapomra egy színházzal - Csányi Sándor - Hogyan értsük félre a nőket. Nagyon jó volt, és jóóó sokat nevettünk :))) Előtte a Nagyerdőn kávézgattunk, sétáltunk ;-). Közben állandóan feltámadt bennem az a nagyon érzelmes, hálás lény, akinek már-már bűntudata van, hogy ilyen barátnője van, mert annyira jól esett az egész este, az egész meglepetés. Megkoronázta a hétvégét, és megint annyira nagyon úgy éreztem, hogy én valami borzasztó szerencsés csillagzat alatt születtem, mert nem vagyok sajnos annyira jó ember, hogy ennyi jó vegyen körbe :(. Igyekszem azért. Nagy szivecske, flitter és filter nélül.
Jin-jang
Most vasárnap pedig Mózi volt meghívva szülinapi kerti partyba. Zselyke júliusban ünnepelte a 10. szülinapját, és osztálytársak lévén Mózit is meghívta egy szem fiúként. 4 lány és Ő. Olyan cukin eljátszottak, medencéztek, vizibombáztak. Nem terveztem eredetileg, hogy megcsücsülök, de annyira fogott a hely, a terasz. Petrából és családjából mindig árad a nyugalom, a megelégedettség, a kedvesség és jóság. Annyira közös bennünk, hogy ő is a házi, saját késztésű dolgokat szereti, és ennek akkora töltése van. A sajátomon sosem éreztem ennyire, csak szeretném hinni, hogy abból is süt a befeketett energia, ami az utóbbi időben kicsit neccesebb (de ahogy öregszem egyre jobban rajzolódnak ki a fontossági sorrendek, amikből nem akarok engedni). Zselyke segített a dekorációban, mennyei málnás-habcsókos torta sült és díszült. Lett hirtelen csokiszökőkút, pogácsa, nasi, képviselőfánk kis ez-kis az. De közben annyira emberi léptékű az egész. Fúú, lehet késő van és sok leszek így mára :D?. Mindegy is. Szóval ez is annyira ott tartott és annyira ott voltam, benne voltam, megpihentem - köszönjük.
Boldog szülinapot Zselyke!!
De akár az is, hogy Ágival két hete kergetjük egymást telefonon, már-már a vicces kategória, hogy pont nem jó pont akkor :).
Ma munka fronton is sikerült alkotnom, - bár nem hagy nyugodni az imposztor-szindróma továbbra sem, ezzel is dolgom van még :( - de pont egy éve hogy visszamentem dolgozni, és másfél-két hete megcéloztam egy fél polccal magasabb poziciót, és sikerült. Már le is tettem róla egyébként. Nem fogok ellustulni idén szeptembertől sem - az biztos.
Látjátok? Közben a listáról egy tétel kipipálható :D. Megyek Titust sétáltati. Ennyi fért a napba. Na jó meg a konyha ellomolása... - Szép álmokat Nektek is.
