A blogspot új ruhája

Elég régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy átöltöztetem a blogot, mert 5 év alatt csak szennyesbe való már a régi gúnya. Májusban jubileumi ünnepség dukál, ez alkalomból megújulunk. Egy ideje már nem fekszik ez a stílus, csak nem ez volt a legfontosabb. Most Sanyikám adta a végső lökést, mert ő is tiszta ruhát húzott "gyermekére".

20 +

Tegnap negyed egykor feküdtem, reggel nem voltam elégedett az ábrázatommal, kicsit nyúzottan festettem. Ovi és gyerekorvos után a piacon garázdálkodtunk Lócival és Lolával, amikor egy néni a virágos soron Lola felé biccentve megkérdezte, hogy ez az én gyerekem? Mondtam, hogy igen. Mind a kettő? - kérdezett vissza mosolygósan méregetve. Igen, és van még egy harmadik is. - büszkélkedtem velük :). Mennyi idős? 

Azt hittem, a harmadikra gondol, de rám volt kíváncsi. Mondtam neki, hogy mennyi az annyi. Nem akarta elhinni. De láttam, tényleg, hogy letaglóztam :D. Azt mondta, hogy kb húsznak nézek ki. Még a következő körben is pislogott felém, hogy ő ezt nem hiszi el :). Pedig nem tűnt szenilisnek, de ha az is volt, épp jókor jött. Bearanyozta a napomat. Nektek is teljen ilyen derűsen ;-) 

...és legalább annyira pontos, mint a MÁV

Az esti fél 11-es sírás most futott be....

Amíg sz@rakodik a UPC...

A net hol volt, hol nem volt... Addig írom wordbe, amíg mással nem haladok a gépen, majd ha kivirít a kikelet, átmásolom. 

Sosem tudom igazán fasza gyereknek érezni magam, mert valahol mindig kilóg a lóláb. Most pl pár napig Attilapa nélkül vagyunk, és Lóci tegnap estére belázasodott. Ezzel nem is lenne gond, mert annyira cuki, és olyan bújós-ölelgetős, amikor egyedül van, és nem érzi fenyegető kényszernek, hogy megőrizze a szerepét, helyét, hogy küzdjön a figyelemért és a szeretetért. Egyébként is le van lassulva, hatalmas nagy barna szemei csak úgy csillognak a 38 fok körüli láztól, a hangja olyan, mint a gordonkának, gyűlik benne a takony és szorongatja a markában a két kis kinder tojás maki figurát (találóbbat nem is tojhatott volna bele a nyúl a tojásába). Enélkül nincs alvás, nincs evés, nincs mesehallgatás, fürdés...

Közben elmatat, gyurmázik, mesélünk, játszunk is. Olyan jól elszöszmötöl mindig. Ő el tud mélyülni a játékban seperc alatt. Szerepjátékozik, motyog, lapozgat, és nagyon szeret építeni, akár JÁVA, akár DUPLO, akár LEGO. Előszedi a kirakót, és egyedül rakosgat (persze, ha ott vagyunk mellette, akkor nem küzd, nem próbálkozik, akkor egyből hiszti van, hogy De nem tudooom!!!) Ölelgeti, puszilgatja Lolát (most csak a hasát szabad), és addig nem aggódok, amíg azt hallom, hogy De én éhes vagyok… Annyira szénhidrát függő (mint mostanában én :( ). Tészta, csoki, sütemény, keksz. Úgy örülök, amikor azt mondja, hogy nem szereti a gumicukrot vagy a túrórudit. Ilyeneket csak sátoros ünnepekkor kap(nak), de Lóci ilyenkor sem szereti.

Végre elszunnyadt az összes kisbalázs, sőt nem is volt nehéz dolgom. Mózi nem aludt ma az oviban, mert be volt sózva, illetve fel volt dobódva az ovis locsolkodástól, Lócikát 'bedrogoztam' estére, Lola menetrendszerű sírása pedig még később következik (de minden nap bízom benne, hogy vége, és legalább az este az enyém/miénk). Olyan könnyű vele az élet még mindig. Egyedül időben hosszabb minden. Tegnap reggel pl nehezen indultunk el, picit el is aludtunk. Mire összetrombitáltam az összes gyereket Lola befosott, ruhacsere. Lócika pisilni akart indulás előtt, de túl sok volt rajta már a hóbelebanc, így olyan jól sikerült kabátostól megoldania, hogy az atlétát is összepisilte, és ami melléfolyt, abba még zoknis lábbal bele is lépett, így csak a kabátból nem kellett újat felvenni. Mire ez kész (és nagyon ritka, hogy Lola türelmetlen, és sír) kicuccolunk, aztán kinyitom az összes 5 ajtót az autón, aki tud, bemászik egyedül (de állandóan figyelem a kaméleon szememmel, hogy valaki nem kóvályog-e az út szélén, nem jön-e autó, beszállt-e mindenki), aki nem azt bekötöm, majd mindenkit lecsatolok, becsukok, babakocsit, ovis motyót, alvókákat, játékokat bepakoltam, lefővök xedjére... Az ovi előtt megint kinyitom mind az összes ajtót, kicsatolok, kiszállnak, kiveszem, becsukom, felnyitom, rácsatolom, aláteszem, betolom. Az oviban akinek kell segítek még az öltözésben, búcsúzás, integetés az ablakból, amíg látjuk egymást, majd megint kinyitok három ajtót az ötből, lepattintom, beteszem, becsatolom, becsukom, összecsukom, benyomom, lecsukom, beszállok, bezárom, bekötöm magam, és itthon megint. Már csak két ajtót nyitok ki, babakocsiváz marad a csomagtartóban. Nem frusztráló, csak időben sokkal-sokkal hosszadalmasabb. Eddig egyetlen egyszer volt olyan (az sem most, hanem hónapja formán), hogy Lolát majdnem ott felejtettem az oviban :). Na nem ennyire durván, de nem toltam be, csak az előtérbe, hogy ne főjön be, és amikor kiléptem az öltözőből, és megláttam a babakocsit, akkor jöttem rá, hogy ha nem áll ott az orrom előtt, akkor bizony lehet nekilódultam volna egyedül :). Annyira meg sem nyeffen, alszik vagy nézeget nap közben. És vigyorog mindenen :))).

Szóval este klappolt a fektetést, de úszik a lakás és egyéb dologgal szeretnék és fogok is végre foglalkozni.

Az első lépések

Nekem.

Ma saját napot tartottam. Most jött el tehát az első futás ideje. A legutolsó élményem az UB volt, azóta sajna hanyagoltam a mozgást. Most sem állítom, hogy ezen lesz a fő fókusz.

Reggel viszont, ahogy kihúztam a futó cuccos fiókot szembe köpött sok nagyon jó futó (siker)élmény. Ahogy kotorásztam a megfelelő futó outfit-ért minden darabhoz tapadt jó érzés. Gyakrabban kellene hódolnom ennek a szenvedélyemnek, mert sokat vasal rajtam. 31 percet kocogtam így elsőnek a pályán, és nem mondom, hogy nem szuszogtam... Hután majd próbálkozom hegymenettel is.

Mondtam már, hogy annyira költöznék?

Március 21.

Volt nekünk hétfőn egy névnapos nagy fiunk és egy két hónapos nagy lányunk, akit kidíszítettek két oltással is. Névnap-szülinap alkalmával biztosan fellelhetőek vagyunk valamelyik debreceni játszóházban, rendszerint a lepattant Hangyabolyban. Valami miatt a fiúknak ez a szívük csücske. Azt gyanítom azért, mert kevesen szoktak lenni, kb 1-2 család van rajtunk kívül, nem úgy mint most. Ettől függetlenül jól megfértünk, jót csúszkáltunk és kosárlabdáztunk. Ott volt Poszikó is (új beceneve a fiúk szerint Porcogó), majd vacsiztunk a Street Bistroból. 

Lolikát kb ennyire hatotta meg az oltás. Az alvásritmusába nagyon nem zavart bele :D. Éppen csak egy picit méltatlankodott, nem volt hosszú sírás-rívás. Aludt előtte is, amíg le nem hámoztam róla a ruhát egy mázsálás erejéig (4650 gr, 57 cm), majd kb a rendelőből a rámpáról letolva a "trágyaszórót" (by Lóci) már szunyált. Ha ez már bevált üzemmód, akkor ezt játszotta a játszóházban is, hiába vettük ki, vettük ölbe, tettük földre, nem hatotta meg. Kedden a védőnő jött, neki is megmutatta éppen, hogy kék a szeme és csipás, prezentálta, hogy nem szeret hason feküdni, aztán már csorgott jobbra a tejes nyál a szája csücskéből félálomban.

Pesten jártunk

Híres mesterségünk címere biztosan nem ornitológus. Mózi futott és boldogan kiáltott fel a Millenáris előtt, hogy Apaaa, hattyúk! Aki hallotta elvigyorodott a vadkacsák körül ;-)

De az autóban is lelkesen bökdöste az ablakot, hogy Apaaa, nézd kecskék...!! 

Köhömm, azok voltak az őzek :)).

Ezt még picit gyakorolnunk kell úgy tűnik.  Az első tavaszi Pagony játszi alkalmával Lóci hiányolta széttárt tenyérrel a pónit, hogy nincs itt a kecske... :)) Képeskönyvben ügyesebben felismeri az állatokat - úgy tűnik. Tavasszal irány az állatkert, hogy gyakoroljunk.

A pesti kiruccanás egyébként jól sikerült, Lola remekül vizsgázott. Szó szerint végig aludt, enni kelt csak fel, de sokkal ritkábban mint itthon. Vagy az autó rázta a fenekét vagy a babakocsiban ringatózott. Így ment ez a fiúkkal is. Sosem volt gond utazás közben. Se autóban, se babakocsiban. Attól pedig nem kell félnünk, hogy Lola elfogy, ha olykor hosszabbra nyúlnak ezek az ínséges kalóriamentes órácskák...

A pancsoló kislány

Mózi és Lóci töretlen lelkesedéssel, és szerelemmel bír Lola irányába. Úgy szeretnek segíteni körülötte fürdetésben, pelenkázásba, odabújásban, simogatásban, puszilgatásban. Ma estére rendesen kinyúltam, de olyan jó visszanézni minden este az aznapra. Ilyenkor már lassú vagyok, ülve el tudok aludni, de jó arra gondolni, hogy hány kis Ádám gyermek szuszog körbe minket... Szép álmokat (minden új cipőnek is ;-))!

a cenzúrázó bemozduló kezem a véletlen műve,
de pont jó ott :)

Március 15

Milyen anya az ilyen, aki alig várja március idusán, hogy a fiúk kicsit nagymamázzanak...? Semmi extrát nem követtek el, csak én éreztem már reggel óta úgy, hogy szűk a négy fal. Hogy hiába tudom, hogy kell az ugrálás a vesztibuláris rendszerüknek, ami a kanapé szétugrálását jelenti, hogy hagyni kell önállósodni, de ez azzal jár, hogy kiborul fél liter tej a pulton, be a szekrénybe, szőnyegre, lehet egyből törölgetni, mert bebüdösödik. Hogy hagyjam segíteni feltörölni, de ez azzal jár, hogy utána duplán én mosok fel. Hogy hiába tudom, hogy kicsi a lakás, és ma még nem voltak kint, és hagyjam őket rohangálni a lakásban, száguldozni dömperrel, de annak az a következménye, hogy valamelyik pucér láb áldozatul esik a dömper kerekének, hogy ebből visítás és karmolás lesz. Hiába hagyom nagyot nyelve, hogy a kis székekből hidat építsenek, felpakolva rá pluszba a kis fellépőt is, max egy "csak óóóóvatosan" sóhajtást eresztek meg, utána megyek bekoppant fejeket puszilgatni. Jönnek segíteni teríteni, de veszekedés van, hogy ki a 'napos'. Az egyik terít, a másik összeszedi, hogy ő akarja, és nem úgy, nem oda... Mindeközben Lola húzza a lóbőrt :)). De jó lesz majd kicsapni őket a házból egy fél napra :D. Az ebéd így is elkészült időre. Kedvencem a homok-gyurma. Olyan, mint a KitKat. Have a break... Have a KitKat...

Hamarosan pár új darabbal

Menthetetlenül szentimentális vagyok...

Tegnap volt a hathetes kontroll Lolának és a hallásvizsgálat, valamint meglátogattuk és megmutattuk magunkat a szülésznőnek. De ahogy áttoltam a babakocsit a klinikatelep kapuján megrohantak az érzések :). Ide most fel se nyalom, de tény, hogy nagyon szeretek kismama lenni, nagyon szeretek szülni, szoptatni. Lehet, fajtája válogatja, és nem feltétlenül kell mélyebbre ásnom, hogy miért is van ez. Nem vagyok benne biztos, hogy végleges formáját öltötte magára az Ádám-Seres alom Lola érkezésével... 

Amennyire hasonlóan zajlik minden terhesség és szülés nálunk, ugyanolyan hasonlóan alakulnak a napjaink. A fiúk is 4-6 hétig az égvilágon nem kívántak extra energia fröccsöt, szépen hagyták, hogy mindig eszméljünk az új helyzetre, észrevétlenül simultak bele a napjainkba. Utána viszont beindult az esti-éjszakai zokogás. Ezzel mindig sikeresen átfordítottuk a napok egy részét. Mert valamikor ki kellett heverni a sírás-rívást. Legfőképp a gyerekeknek, mert én örültem, hogy olyankor tudok haladni, bármi mással foglalkozni. Pár napja beindult Lolánál is az esti ramazuri. Bizakodó vagyok, hogy ezek is csak kiugró esetek, de nem építünk belőle rendszert. Egy-egy már korábban is felütötte a fejét, de az még inkább az én táplálkozásom miatt volt. Mostanra viszont nagyon szépen kirajzolódott, hogy mit ehetek-mit nem. Kb semmit :(. Legalábbis mindig erre fogtam azt a pár nyűgösebb estét. Most viszont már nem tudom erre fogni. Általában a hat óra környéki szoptatás után nem alszik már vissza egyből. Elnézeget egy darabig, hallgatja a fiúk ugrálását és csatakiáltását, simogatják, ölelgetik. Viszont nyolc környékén már jön a nyefegés. Még nem az ordítás, csak a szakaszos nyugtalanság. Esetleg 10-15 percekre még vissza is alszik. Mire jön a következő szoptatás már pont eléri azt az állapotot, hogy a legjobbkor esedékes, mert egy picit megint lenyugszik. Bezzeg utána... Ilyenkor már feszíti a hasát ez-az, és hiába levegőztet alul-felül, csuklik, feszeng, és indul a sírás. Egyikünk kezéből vándorol a másikba, a fiúk (ha még ébren vannak) húzgálják a zenélő ketyerét. Szakaszosan megint nyugalom van. És mire feküdnénk, addigra biztosan ott tart a harci helyzet, hogy kínkeservesen zokog... :( Úgy sajnálom, mert látszik, hogy fáj neki. Kap pocak cseppet is, vannak trükkök, amik ideig-10 percig (mert nem óráig) hatnak, utána megint ordítás. 11-től éjjel egyig. Majd nagy nehezen max egy óra szunya (vagy még annyi sem), és megint másfél óra sírás. Tegnap mikor bementem a fiúkhoz, hogy megnézzem be vannak-e takarózva, nem lógnak-e le az ágyról, észrevettem, hogy Mózi úgy alszik, hogy betapasztja a két fülét. Ma viszont olyan gyönyörű napos időre keltünk, hogy babakocsival, rollerrel, futóbicajjal mentünk oviba. 25 perc alatt be is értünk, én annyi alatt vissza is értem gyalogosan nagyon szaporán kapkodva a lábam, hogy ezzel kipipáljam a bemelegítés részét a napi mozgásnak.

Fél 10 óta pedig ébren van Lola, nézeget, fülel. Ölbe kapom, megszorongatom, puszilgatom. Nem tudok huzamosabb ideig koncentrálni valamire, mert mindig bele akarok szippantani meg akarom ölelgetni, hogy érezzem a puha pofiját, meleg "pamut" testét. Tettem mellé könyvet azt nézegeti, hallgatja Rúzsa Magdi Április számát (tééényleg. hát azért merült le reggelre a telefonom, mert már olyan nagyon sírt, és sehogy nem aludt el, hogy éjjel fél kettőkor úgy szoptattam fekve, hogy oda tettem magunk mellé a telefont, arról szólt a hipnotikus white noise. Ebbe aludtunk bele aztán mind a ketten :)).

Az egész család szerelmetes hangulatban

Ma valami szülés körüli mámor lengi be a családot :). Készen lettek a Marcipánfotós képek, amelyek a kéthetes Lola főszereplése köré csoportosultak. Azóta párás szemekkel lapozgatjuk, gyönyörködünk. Köszönjük nagyon Leának. 

Persze mindenkiből más váltja ki ezt a melengető érzést. Móziból a ma délután újonnan vásárolt Szarvasi Vasaló. Boldogan lapogatja vele a ruhákat, simogatja, toszigatja. Este lefekvéskor úgy engedett utamra, hogy a lelkemre kötötte, hogy puszilja a vasalót, de tényleg adjam is át Neki :D. Erre kontrázott Lócika, hogy ő pedig puszilja a mosógépet. Remélem ez a fajta rajongásuk és töretlen imádatuk megmarad később is a háztartási gépek irányába, és jócskán lesznek levegőbe lendülő segítő kezek, amikor jelentkezőket toborzok háztartási munka kivégzésére.

Mozogj újra velem!

Na Mamik! Szülés utáni tökéletes torna. Ez számomra (is) új volt, de a heti hármat be fogom tudni iktatni. Mindent átmozgat, nem csak sóhajtozás, némi erőlködés is kellett bele. Sőt :D. Itt-ott hangosan nevettem magamon. 

• 60 perc torna
• 7 perc extra gerinc- és intim torna
• 9 perc extra hasizom (a has részeket én még elég felületesre vettem...)

De hát innen szép nyerni. Próbálgassátok, én megyek addig zuhanyozni.

Jöhet a tavasz, jöhet a mozgás

A fiúk nagy elánnal tolják a babakocsit. Fürtökben lógnak rajta, én meg igyekszem nem beavatkozni, csak ha már vészesen közelítünk a padkához, parkoló autókhoz, járókelőkhöz. Lóci előszeretettel áll fel a hátsó nagy kerékre, és úgy csodálkozik be hatalmas nagy szemeivel a mózesba. Legutóbb hangosan megjegyezte, még a mellettünk haladó fiatalok is elnevették magukat, hogy:

- Anya, ez a kocsi (a babakocsi -  szerk.) olyan, mint egy trágyaszóró...

:))

Nem tudom, honnan jött ez a szó, de már a múltkor DUPLOból is ilyet épített. Remélhetőleg nem a sárossága miatt mondta ;-). Azt hiszem, le kell csutakolni kicsit.

Tegnap letudtuk a kontrollok egyik felét (csípőszűrés és én), de még a hallásvizsgálat és Lola kontroll a jövőhétre fért. Pontosabban mi fértünk időpontilag akkorra. Minden rendben van, kezdődhet a mocorgás, lightos kocogás. A futásra direktbe rákérdeztem, és azt mondta az orvos, hogy minden további nélkül, de csak érzéssel. Semmitől nem tilt, hiszen régen is az maradt életben, aki elfutott a mamut elől. Hát akkor a hétvégén már kipróbálom, hogy felfalna-e a mamut. Attól tartok, most még biztosan. Addig tolok egy itthoni próba Alexandrát. Olyannak érzem magam, mint egy 80 éves. Picit ideje visszarázódni, megolajozni a derekam, gerincem, lábaim. A hasamról nem is beszélek egyelőre...

6 hét

Éééés a Kis Nokedli ma már hat hetes...

Már akkor látszott...

Volt korábban egy bejegyzés, kb 2 éve, amiért Mózinak megszavaztuk a Nobel békedíjat itthon... :). Már akkor kitűnt, hogy olyan szociálisan érzékeny a gyermek. Legutóbb azzal lepte meg Nagyanyát (és bennünket), mikor kettesben maradtak egy családi banzáj alkalmával éppen, hogy megkérdezte Mózi:

 - Nagyanya, milyen a munka? Hogy érzed magad az optikában?

...

Nagyanyát ugyanis egy ideje visszahívták dolgozni, és félállásban az optikában van. Mikor melyikben. De hogy ezt így megkérdezze egy ötéves MAGÁTÓL. Egy 18 éves nem képes sokszor ilyen felvezető mondatra beszélgetés kezdeményezése kapcsán. Ámulok-bámulok... Csipp-csupp Csodák :)

itt épp szóval tartja Lolát az ágyában, hogy ne aludjon el :))

A csoda nem csak három napig tart

A közhely, így tehát nem igaz :). Azért nem nagyon jelentkeztem beszámolóval Lola felől, mert nem akartam mindig csak ömlengeni, legalábbis nem olyan gyakran itt nagy pódium előtt, hogy nekünk milyen jó dolgunk is van, milyen jól veszem/vesszük az akadályokat (amik nem is léteznek, illetve a rutin és profizmus ;-) nem engedi láttatni). Illetve annyira áldott jó cserepes növény, hogy azon túl, hogy kiszóródik a földje..., (= felfosik a háta közepére) nem sok tennivaló akad körülötte. Belenőtt a pelenkákba, így nem használ napi 3 szettet, kíméli a rókákat és őzikéket, kiskacsákat a bodykon, rugdalózókon. A sok szunyának és eszegetésnek látszik az eredménye. Konkrétan eltűnt a nyaka :D, és belehízott a bőrnadrágba. Édes kis fodros combijai vannak, 3950 grammot mértek és 52 cm-t az egy hónapos státuszon. Ezzel bekúszott a normál súlycsoportba. Olyan jó látni, hogy ennyit változik, értelmes a tekintete, látszik, hogy nem csak néz, hanem lát is. Szépen tartja a fejét, már-már meglepő módon számomra, hogy egy újszülött kis rezgő puding, akit minden oldalról tartani kellett, most hogy lehet ilyen összeszedett kis csomag. Akinek vannak határai, nem nyeklik-nyaklik, folyik ki a kezünkből, ujjaink közül. Hihetetlen, hogy a fiúk mennyire oda vannak érte még mindig. Mózi rendszeresen megkérdezi pont ezzel a szópárral, amikor megyek értük vagy hazaérnek az oviból, hogy Anya! Lola csukva vagy ébren? Sokszor felsejlik bennem az érzés, amikor odatelepszik a bölcső mellé vagy az ágyba, és várja, hogy felkeljen vagy nem engedi, hogy lecsukja a szemét :), mint mikor én akartam, hogy Dóri ébren legyen anno. Nem sok mindent tudtam még kezdeni vele 10 évesen ha ébren is volt, de akkor csak néztem, beszéltem hozzá. Mózi is elváltoztatott hangon válaszol Lola helyett, amikor kérdez tőle valamit. Én is szoktam vele (Lolával) "bábozni". Hogy beszélek helyette a fiúkhoz, mintha ő kérdezné, hogy milyen volt az oviban, de jó, hogy már itthon vannak stb-stb :). Ezt fejleszti tovább Mózi is. Lóci sem díbolja, pedig ettől tartottam. Neki továbbra is a testkontaktus kell, kéri hogy adjam az ölébe, hogy megölelje, illetve ha meglátja, hogy az én ölemben van vagy fekve szoptatom, akkor sündörög oda gyorsan mellém, alig várja, hogy kikerüljön a kezemből, és betelepüljön a meleg ficakba. Iszonyatosan ki van éhezve a dicséretre, szeretetre. Ha Mózit megdicsérem (vagy éppen Mózit dicsérem meg elsőnek), akkor hatalmas gazdit keresünk szemekkel, legörbült szájjal jön, hogy Anya, engem is szeretsz...? A dadogása 3 nap után visszarendeződött, de most csak érződik némi kilengés az alapállapothoz képest. Hetente járunk vele, hogy megnyugtassam saját magam, hogy nincs vész. Mondták is, de akkor is :). Pár alkalommal eljátszanak M. nénivel, én addig sétálok 40 percet Lolával, utána majd meglátjuk, hogy szükség van-e tartós "megfigyelésre". Ezt leszámítva eléggé fiú a két fiú... Bekukkolnék néha más családba, hogy ott is ennyit gyapálják-e egymást a fiúk. Mert itt jóóó sokat. Viszont olyan jól megérzik, mikor kell védeni egymást. Ha bárhol meg vannak illetődve, akkor meg olyan édesen fogják egymást kezét, és bátorítják, fényezik egymást, hogy dübörög a kis szívem. Várjuk a meleget, hogy a fölös energiát feleméssze a roller és a bicikli, futás, homokozás, trambulin. Mert hogy itt 8 után csendes foglalkozásra alkalmatlan még a társaság az biztos. Fél 10-kor alig tudjuk ledugdosni őket, és a reggeli kelés sem annyira nehézkes most. Mózi nem alszik már délben. Vagy nem minden délben. Ez érződik. Ha kimarad, akkor estére már ő mondja 9-kor, hogy álmos. 

Töltök egy kis üzemanyagot Lolába, aztán felcsipegetjük őket az oviból. Megyünk megpuszilgatni Nagyanyát a születésnapja alkalmából. Ígérem, hamarbb jelt adok, mint a két hónapos státusz...

Letölthető pdf - Tavaszi nagytakarítás

Lányok, Asszonyok és Dolgos Férfiak!

Nyakunkon a tavasz. Ideje nekifeküdni a tavaszi nagytakarításnak. Egy kis letölthető segítség iránytűnek.

Reggeli ébredés

Addig is, amíg sort kerítek egy következő posztra...

Illetve amíg Lola elszunnyad vagy böffent egyet az ölemben :)

Farsangra hangolva - DIY gyerekjelmez ötletek

Tudnék most szunyálni, de akkor megint nem lenne poszt... 

Hétfőn nem voltunk itthon, kedden pedig végre neki mertem ereszteni az ollót a 2 hete megvásárolt anyagoknak. Érlelődött addig a fejemben a jelmez, de nem volt se konkrét szabásmintám, se tökéletes, végleges forgatókönyv, hogy miként is fog kinézni a végeredmény. Tartottam a dologtól. Mind a kettőtől. A mackótól azért, mert az elég dísztelen, egyszerű jószág :), nem egy karakteres jelmezötlet, a makitól pedig azért, mert nem voltam benne biztos, hogy elég jól vissza tudom tükrözni a makiságát. Aztán mikor Lóci szerda este felvette, és le sem akarta venni, akkor már éreztem, hogy nem csak neki jön be, hanem én is majd megzabáltam a testére feszülő puha szürke anyaggal együtt. Itt ugrált a szőnyegen, pedig senki nem mondta neki, hogy hogyan kell, de a hosszú csíkos farkincáját húzva már láttam, hogy ezt az utolsó öltésekkel sem fogom tudni elszúrni. Elégedett voltam vele. A mackónak is kiszabtam a részeit addigra, megvarrtam a kapucnit, de még nem volt arca, ezáltal jelleme. Annak csak gyerekfektetés után duráltam neki magam, és már éjjel egy magasságában a szoptatáskor ruhástól bealudtam... Nagyon cuki lett az arca, ez a szőrös jószág is elnyerte a tetszésemet, pedig nem sok volt benne a brummogás. Egy picit csak sikerült elszúrnom a testét. Hiába volt kiszabva, és részben összevarrva, mikor reggel Mózira rápróbáltam úgy ítéltem meg, hogy az ülepe nagyon lent van, így segítettem a dolgon. Olyannyira, hogy felvételkor Mózi megjegyezte, hogy szorítja a fütyijét :). Menet közben, illetve mire belebújt az egészbe nem volt vészes a helyzet, de ebbe már 0,5 cm-nél többet nem fog tudni semmije nőni.

Olyan cukin festettek mind a ketten benne, hogy tényleg úgy éreztem, hogy az ő jelmezük a legjobb ;-). Nem feltétlenül az ötlet, hanem a házi megvalósítás. És most eltekintek a gyári ügyes kezektől és gépektől. Itthon, este egyből fel kellett venni, és eljátszani a farsangot, énekléssel, táncolással, amihez ott nem volt affinitásuk élesben. Maradt bennük még levezetetlen farsangi érzés, mert fürdeni, vacsizni kellett, szoptatni, varrás utáni romokat felszámolni (az még most is tart... Ennyi "gyeplő elengedés", nem mosogatás, nem mosás-teregetés stb elég ahhoz, hogy megint úgy fest a lakás, mint aminek se füle, se farka. Kibírjuk még ezt a picit benne ;-)). Így reggel is mackóbőrt öltött Mózi, Lóci pedig csak azért nem mert, nem akartam, hogy le maki kávézza (= Maci kávé, de ugye minden maki jelzőt kapott már itthon, és ez is maki kv), joghurtozza egyebezze. Ma délutánra marad az igazi itthoni farsangozás. De ez olyan jól esik nekem. Ennél nagyobb öröm nem is hiányzik "cserébe", hogy ennyire tetszik nekik :).

Bár DIY, de az etapokról nem készítettem a kivitelezés közben fényképet, cserébe szoptattam olyankor. Most csak a végfelhasználói státuszról csatolok képeket. 

A muri jól sikerült az oviban. Kíváncsian vártam, hogy mennyire fognak/kívánnak részt venni az eseményekben, és úgy mint korábban Mózi, most sem igazán. A bevonuláskor szépen jöttek be énekelve kézen fogva láncban, de utána nem a kispadra ültek a többiek közé, hanem az anya-apa ölébe. Aztán néha leültek, néha vissza. A kis padok U alakban voltak lerakva, azon tanyázgattak az ovisok, és mögöttük voltak a székek elhelyezve az ülő szülőknek. Álló utasok kapaszkodtak vagy fotóztak ;-), babakocsit leparkíroztuk oldalra. Középen a szőnyegen pedig egyesével vagy egyéb ismérvek alapján párosával (testvér vagy hasonló jelmez ötlet vagy visszatérő, már iskolás gyerekek) mutatkoztak be. Mózi és Lóci együtt mentek ki. Bemondták, hogy minek öltöztek, és be is mutatták. Itt jött meg a bátorságuk, és Mózi két kéz-két lábon mackójárásban körbe járkált, Lócika meg két kéz-két lábon ugrált mögötte :D. Na ilyenkor kellene az anyukákról/apukákról egy-egy kandi kamera. Olvadozva vigyorogtunk. Lola végig szunyálta mind a három órát közben. Már csak itthon kelt fel enni. A jelmezesek felvonultatása után jött a nagybőgős, hegedűs, néptáncos mulatság, majd a terülj-terülj asztalkám fánkokkal, zserbókkal, sós-édes nasikkal, zsíros vagy lekváros deszkákkal szörppel, egyéb finomságokkal. Gondolatban végig ettem több mint a felét, gyakorlatilag meg pár sajtos tallérnyit és kukinyit kurtítottam a felhozatalon. Közben volt a gyerekeknek zsákba macska, majd az udvaron a végén a kiszebábu elégetése, aminek készítésében a gyerekek is részt vettek, és pár napja vagy hete már bent kuksolt a bábu a csoportszobában. 

Nagyon remek farsangi mulatság volt, és örülök, hogy újból volt kapacitásom saját jelmezt készíteni, és nem vettünk/kölcsönöztünk. És tudjátok miért? Mert én ezt szeretem csinálni. A PXT is megmondta ;-))).

Jöjjenek a képek:

némileg kitérdelve, éles bevetés után

Igyekeztem a képeket annyira körülvágni, hogy más gyereke ne lógjon bele. Lócikáról pont ezek a képek olyan elmélázósak, de majd csekkolom a videót is, ahol annyira cukin ugrabugrálnak. :)

Most pedig alszom egy órácskát.

Jaaaa, és még kettő. Mózi reggel így ment el az oviba:

... befektette az ágyába a jelmezt, hogy ne hűljön ki. :))