2015. december 29., kedd

Karácsony 2015

Elég részletesen beszámoltam a karácsony előtti napokról, viszont eltűntem utána. Nyilván. Összerázódott a család, térerő nélkül voltunk pár napig - hál' Istennek, utána 26-án még karácsonyoztunk Mamáéknál, anyáéknál, itthon. Jött a belga sörözős este, és 27-én a lányos karácsony is. Mindig úgy érzem, hogy alaposan felkészültünk minden fronton, és hogy az utolsó napok "megőrülése" szükséges ahhoz, hogy a maradék pár nap nyugiban és zökkenőmentesen teljen. Mert hiába mondja nekem bárki, hogy minek ennyi készülés, meg sütés-főzés, pakolás, takarítás stb. Csak azt tudom mondani, hogy ez ÜNNEP. Akkor is ha pizsiben telik, mert az év többi része öltönyös, akkor is, ha kiöltözős. Nekem hozzátartozik a sütés és a főzés, és nem a bolti sütemény, félkész, melegíthető ennivaló. Hiába marad az ünnepek utánra is, én szeretem, hogy még szilveszterig marad mézes, keksz, bejgli, töltött káposzta stb. Még szerencse, hogy nem fogy el és szublimál minden 2-3 nap alatt, mert így van levezetése a sok-sok rákészülésnek. Szeretem ha az ajándékok becsomagolva a fa alatt várakoznak, még akkor is ha 2 perc alatt megfosztják a fiúk az ünnepi gúnyájuktól. Szeretem a fenyő, gyertya és mézes illatot, ami nem elektromos pláza jellegű csillogás. Szeretem az adventi várakozást, készülést. És igen. Nyilván nem megy plusz erőbedobás nélkül. De egyébként mitől lenne megérdemelt ünnepi hangulat? Pont kell a másság, legyen az bármilyen irányú, de térjen el a hétköznapoktól. Így idén sem bántam meg egyetlen éjfél utáni percet, ami sütéssel vagy csomagolással vagy egyébbel telt. Az lehet, hogy most jól esik a döglés. De ez is része a levezetésnek, a lassan felszívódó ünnepi hangulatnak :). 
Nálunk továbbra is a Jézuska és az Angyalok díszítik a fát és az ajándékokat, ezért nehéz a (rá)készülés a fiúk miatt. Illetve hál' Istennek elég terebélyes családdal vagyunk megáldva, és ha nem is nagy dolgokat, de mindenkiről megemlékezünk valamilyen szinten. Szerencsére van 3 nagyon jó-nagyon közeli-nagyon szoros barátság és hagyomány, amely szintén megemlékezésért ordít.
A határidő, minden puccba vágásra, és előkészítésre dec. 23 este. Ekkor ugyanis indul a menet Hutára. Mindegy mikor, de még 23-án este fel kell jutni, hogy a 24 és 25 totális nyugalomban teljen. Sikerült idén is. Igaz akkora ködben Tokajig, hogy bennem komolyan felmerült, hogy valahol aludjunk inkább meg... Valamint volt egy szorongató érzés bennem, hogy én ramatyul vagyok némileg. Ami nem tudtam biztosra, hogy nem valami korai szülési előjel-e. Mert nap közben még nem volt semmi, de alig bírtam ülni az autóban. Hányinger, hasfájás, szuszogás, levegőhiány, valami x. dimenzióba szorult érzés előjött. Meg lett a megoldása éjszaka. Egy kiadós gyomorrontás, ami nálam nem szokott játszani olyan bivalyerős gyomorom van. Most az ebéd, amit rendeltünk 23-ára, hogy ne kelljen főzni igencsak meghatott... Reggelre viszont kisimultam, és megnyugodtam, hogy nem szülök még ennyivel hamarabb :D. Huta egy áldás nekünk (is). Az hogy így el lehet bújni, az hogy ennyire nincs forgalom, hogy ennyire a világvége és ennyire békés. Attila 24-én délelőtt még lekapcsolta a fiúkat, így volt időm aludni, felrakni a fácán levest, kicsit összerántani magam estére. Aludtunk délután, utána bedurrantottak a fiúk a kemencébe, cserépkályhába, olvastunk, játszottunk, és nem volt sürgető nyomás, hogy rajta-rajta díszítsünk, siessünk. Legalább volt fél 8 mire beröppentek az angyalok. Mindennel előkészültünk, megterítettem, felöltöztünk stb, mire "kiderült", hogy nincs erős Pista a leveshez ;-). Na ki jön el velem venni? Nanááá, hogy mind a 2 fiú akart menni Attilával, én meg Marika nénihez mentem át megkérdezni, hogy neki van-e. Természetesen nem járt szerencsével egyikőnk se, de mire visszaértek Újhelyből a fiúk, én feldíszítettem a fát, amit Attila bekészített a helyére, miután a kicsiket beültette az autóba, és a délutáni alvás idejében belefaragta a talpba is. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy felöltöztessem és az ajándékokat alárendezzem, felporszívózzak, terepet csinosítsak, zenét kapcsoljak... Kisétáltam eléjük, de a komódon meggyújtottam 3 gyertyát, hogy kiszűrődjön a fénye az utcára is (a fán nem mertem úgy, hogy ott is hagyom). Mózi egyből észre is vette, és olyan izgatott lett, hogy csuda :D. Még azt éppen kibírta, hogy legalább egyetlen egyet énekeljünk, utána lehámozták az ajándékokat fél másodperc alatt. Meg se nézte mit rejt a doboz vagy csomagolás :).
Csak később kezdtek eszmélni, amikor elfogytak, akkor kezdte feltérképezni, hogy valójában mit is hozott a Jézuska. Igyekeztünk úgy szortírozni az ajándékokat, hogy minden helyszínre (Huta, Mamáék, én Anyáék és itthon) jusson olyan ajándék, amit kifejezetten szerettek volna. Utólag, meg picit menet közben is szoktam érezni, hogy elvetjük a sulykot az ajándékok mennyiségét illetően, de mi nem nagyon szoktunk év közben ajándékozni. Pl a névnap nem túl erős nálunk, se gyereknap (mert olyankor inkább élményre koncentrálunk), se Mikulás, mert az inkább édességes, apróságos. Most is tettünk félre a születésnapokra is, hogy már januárban nem kelljen a beszerzéssel, agyalással bíbelődni. Szóval volt öröm. Mózi azért már dörzsölt, és biztosra vette, hogy itthon is lesz fa és ajándék...
Nagyon jó ajándékokat kaptunk, adtunk, volt hosszú délutáni alvás, mesélés, gyurmázás (intelligens és gyurma-homok), társas szétdíbolás, mert azt nem avattuk még fel. Attila elvitte őket a játszira 25-én és malacot nézni, így én még ebéd előtt is aludtam egyet :)). Nagyon jóóóó volt. Én bárhol, bármikor tudok aludni, szerencsére nem fáj, nem nyom, nem szúr, nem rúg éjszaka semmi. Vagy ha igen, akkor is tudok :D.




26-án délelőtt összecuccoltunk, és Mamáékhoz mentünk ebédre, Poszika főzött, volt Dédipapa is, karácsonyfa, sok ajándék. Utána alvás nélkül áttáboroztunk anyáékhoz, ahol volt nagynéni, keresztapu, dédik, összes sok unokatestvér, nagy hepaj, nagy zabálás, majd jöttek az újabb dédik és rokonok, kapcsolt részek. Ezt is nagyon élvezték a fiúk, majd az itthoni végső eresztést is. 
27-én tartottuk a lányos karácsonyt a fiúkkal, ahol az én kettő fiam erősen begerjedt, Bori saját terepen is nehezen tudott feloldódni... :). 

Én pedig mióta betettük a lábunkat Debrecenbe érzem úgy, hogy mostantól felmentésem van minden alól. Persze a kötelező mosás, teregetés, etetés, pakolás stb örök, de ezentúl enyém a döglés, a fürdés, a fekvés, a Lola születési értesítőjének hímzése, olvasás, blogolás ;-), babavárás.

Nagyon Boldog Új Évet kívánok még, és remélem velem maradtok jövőre is.


2 megjegyzés :

  1. Hááát! A Bogyós képnél nézem, hogy kinek piros a körme.... :)) Alig vettelek észre a fiúk gyűrűjében :) Cukik. Lóci arca még mindig nagyon kemény, kis deszantos...

    VálaszTörlés
  2. Hááát! A Bogyós képnél nézem, hogy kinek piros a körme.... :)) Alig vettelek észre a fiúk gyűrűjében :) Cukik. Lóci arca még mindig nagyon kemény, kis deszantos...

    VálaszTörlés