Lassan lenyugszik a vérem az esti csúcsforgalom után, és saját magam számára is hitelesebb lesz így megörökíteni a ma délutánt, mintha egyből a hazacuccolás-vacsi-könyörgés-fürdés-feltörlés-pakolás-könyörgés-vetítés-skypeolás-odaszólás-fektetés-könyörgés-pisilés-itatás-na_mostmar_aztan_eleg_ebbol sorozat után tettem volna meg. Az a büdös nagy helyzet, hogy most is párhuzamosan két felé koncentrálok, de a másik tevékenységben megfeneklettem, így ez a feloldozás :).
Szentimentális belsőm hátha felére csökken szülés után, mert már magam számára is sok az ad hoc meghatódás :). Elkapott ma (is) egy. A bölcsibe igyekeztem a kézműves délutánra, már sötétedett. Ahogy elértem az ojjektum területét olyan nyugalom lett úrra rajtam. Annyira jó volt ahogy bentről, az ablakokon át kiszűrődött a sárga fény, olyan bölcsis stílusban fel voltak már az ablakok dekorálva. Hóemberek, pingvinek, Mikulás, csoportonként más és más. Az árnyékok picit látszottak, ahogy bent megy a nyüzsi, de hang még nem szűrődött ki. Nem jöttem még rá, hogy milyen régi emlékhez, élményhez kötöttem ezt a békességet, de olyan jól esett. Belépve aztán ez a fajta nyugalom elpárolgott, és nem is talált rám egyelőre :)).
Lócika már várt. A másik szobában játszottak azok, akikért még nem jött az anyukája. Viszont kifigyelhette a terülj-terülj asztalkámat, mert átlibbenve az ikercsoportba egyből evett-ivott. Készítettünk parafából a Lóci kis tenyere alapján rénszarvast, ami ki lett vágva, és van agancsa, szeme, piros orra, filc szivecske a testén, és fel lehet akasztani. Ezen kívül tömtünk szaloncukrot, ami annyira Lócinak nem feküdt, mert azt mondta, hogy ehetőt tömjünk :)). Nem is ő lenne. Buzgólkodtunk még pepita szív karácsonyfa díszt is, utána elég gyorsan szublimáltunk, mert az oviban szintén ma fél 5-től kezdődött a családi ünnepi délután. Később értünk oda, Mózi már szaladt elém, hogy Anya, nagyon vártalak, már azt hittem, hogy nem jössz.... Mondtam neki pedig előre is, hogy lehet picit késünk, jeleztem az óvó néniknek is. Utána ott ölelgetett, és még este az ágyban is elmondta, hogy olyan jó hogy mentünk a kézműves délutánra, mert ő már azt hitte, hogy én nem megyek és elfelejtettem. Egyemmeg... Mintha bármikor is elfelejtettem volna, vagy elhagytam volna őt valamerre. Érzik a fiúk most ezt a hosszított csonka felállást, én vagyok a zenit jelenleg, és valszeg egyből elbizonytalanodnak, ha nem vagyok azonnal kéznél. Mózi addig sem lustálkodott, mert alkotott ragasztópisztollyal gyertyából, termésekből, tobozokból asztali díszt, amit én a végén még utó-tunningoltam, festettünk mécsest, aminek az alján havazik, mártott/öntött gyertyát (azt is közösen), tekertünk méhviasz gyertyát, volt közös éneklés pici mécsesekkel és nagy koszorúval, volt apuka, aki gitározott karácsonyit, kínálgattak finom mézeskaláccsal, amit a gyerekek nyújtottak, szaggattak, kentek és díszítettek. Nagyon kitett magáért a csoport, annyira szeretem ezeket a délutánokat. A végére persze felgyorsult a társaság, Lóci egyébként is kis kerge birka, így már akkor éreztem, hogy (jöjjön valaki...) fogy az energia (jöjjön valaki, szökik a pénz... :)). Sikerült összeterelni, és csomagolni őket, de így is utolsók között jöttünk el. Úgy szeretem , amikor megfogalmazódik bennem konkrétan, hangosan, hogy nagyon jó ovit választottunk.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése