A kertesház jellemformáló ereje

Szeretettel meghívlak benneteket instagramra, a képek többségét most már odapakolom.

Tényleg úgy érzem, hogy nem sok minden fog ki rajtam, ha én is úgy akarom az ellenkezőjét, max torlódnak a dolgok időhúzás, bátorsággyűjtés, tudásbeli hiány, túlburjánzó 'akarom' tevékenység stb miatt. Viszont továbbra is úgy fest {hajszálvékonynyit (? vagy hajszálvékonnyit :)) esetleg javult}, hogy fosok az egértől. Már a gondolatától is, hogy velünk laknak. Nincs nyoma különösebben, nem hallatszik a majszolgatásuk, de egyszer ugye kikandikált a farka a légkondi alól, két ünnep között pedig Mózi fedezett fel egyet elcikázva a mosókonyhában. Ezek már mind kézre is vannak kerítve. Decemberben, amikor a hó esett, és a lépcsőt akartam leseperni, akkor egy macska kedveskedett egy még gőzölgő, véres kis cincogival a kuszöb elé. Vááááá!! A gyerekek abszolút nem borzadoznak tőle, és is igyekszem bátornak mutatkozni, de tegnap legszívesebben velük aludtam volna, mert Attila nincs itthon :D. A mikro feletti szekrénybe, ahol a fűszerek, olajok, kakaópor, mazsola stb van bekotortam hátulra, mert onnan kellett valami. Akkor csúszott előre két mini, marcipános Ritter Sport, ami az adventi és Mikulás időszakból maradt ki, mivel nem szeretjük a marcipános dolgokat (enni. max díszíteni ;-)). Meg volt rágicsálva a sarka. Mind a papír, mind a csoki. Épp csak a csücske. Ő sem szereti a marcipánt. Szamosékkal fogok egeret riasztani. Ennek tudata, hogy egyre közelebb merészkednek hozzám... Undi Guszti! Nem lehetnek sokan, a ragacsba a padláson anno 3 ragadt bele. Valaki még mindig itt kóricál, hacsak ez nem régebbi rágcsa nyom, és ő volt a mosókonyhában. Passz. Szó szerint összeszedem minden bátorságom ellenük. Biztosan ez is tanulható, fejleszthető, leküzdhető, mint minden más. Majd megszokom. De hogy ezekért valaki pénzt is ad, és hazaviszi... - nem fér a fejembe. Meg hogy miként születhetett ennyi cuki egér mese :D.