Karácsony előtt amikor hazaadták a tornazsákokat az oviból, és kezemben fogtam Dia kis lemuros zsákját, eldöntöttem, hogy lesz Bimba poszt :). Ezek egyike sem reklám vagy fizetett hirdetés. Szubjektív csodálatom vagy én és családom tetszése által gerjesztett hullámok vetik partra ezeket a 'mert szeretjük...' posztokat. Alá is fogok címkézni a korábbiaknak, legyen az könyv, kirándulóhely, étterem, program bármi, bárhol. Apály idején jó lesz ezeket a - fövenyen kiterített - bejegyzéseket visszaolvasni, egyben látva véleményünk formálódását. Hűűű, de hétvégi-kipihent körmondatok ezek megint :))). Bocs.
Dia munkái először - hol máshol, ha nem - a facebookon jöttek velem szembe még tavaly, amikor az első Pici Piacomra jelentkeztem, és az alkotók bemutatásra kerültek. Arra emlékszem, hogy akkor csak azt éreztem az egészből, hogy NA, EEEZ végre más, mint sok minden. Hogy nem csak újraértelmezett, lemagyarosított izééé, hanem igazán egyedi. Annyira megtetszettek a karakterek, hogy mindegyik egy-egy geometrikus formából (főként négyzetből) indított, érződik a gyermekisége, szerethetősége és ennek ellenére abszolút nem bugyuta olcsójános. Az összes darab közötti összhang "oka" egyértelműen a profizmus. Az meg hogy élénk, karakteres színekből áll hab a tortán. Bejátszik az iparművész végzettség ;-). 
Egyelőre a tervezéstől a festésen át, a varrás és csomagolás is Dia kezében van. Szívem szerint a standot hazavittem volna székestől nénistől (nekünk mondták ezt apáék, amikor kicsik voltunk, és a fél trafikot végig hadonásztunk, hogy mit szeretnénk kérni onnan - a szerk. ;-)). Mivel 5* végiggondoló típus vagyok, 5* megrágom, hogy kell-e valami, szükség van-e rá, és miért, nem vettem semmit.
Amikor továbbra is rág belülről valami, hogy kell-kell-kell, és ígéri nekem, hogy nem okoz majd vásárlás utáni disszonanciát, akkor behódolok. Újra és újra szembejött velem FB-on, és biztosra vettem, hogy valamit veszek. A Bimba termékére egyből azt érezem, akármikor meglátom, hogy ehhez nem elég csak az eltökéltség ehhez tehetség is muszáj. Pont az a 10%, ami nem a szorgalmon múlik, hanem ez az egész 'bezzegje'. A bécsi Pici Piacon egymás mögött ültünk a buszban, és volt időm kicsit alaposabban szemügyre venni a motyót a vásáron, így ajándékoztam meg a nap kitartó hősnőjét (Lolát) az oroszlános csörgővel. Szeptemberben Lócika, ki más :)) kapta tőlem a makis, hátára is vehető zsákot, de a sor itt biztosan nem ért véget. Szemezek erősen egy szitázó workshoppal is, ahol az én két kezemet is beletehetem a munkába, ezáltal picit magaménak érezve a sikert. Minimum egy hariZSnyanadrágot összeeszkábálok magamnak. Megmutatom majd a végeredményt.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése