tűkkelütött

Mondom a legnagyobb kihívásomat idénre. És ne röhögjetek :). Ja, és független a januártól, nem feltétlenül pont most kezdem, nem fogadkoztam, sőt még el is döntöttem, hogy az alapozást, hangolódást elkezdem decemberben, hogy ne nyikorogjon a folyamat nagyon januártól. Szokásrendszerem megváltoztatása a cél. Ok, nagyon sok minden nagyon jól működik vagy legalábbis nekem tetszik, egy-két pöti dolog viszont zavaró. Vagy inkább felelőtlenség, hogy tudok is róla, de nem vagyok képes változtatni rajta. Egy olyan működő mechanizmusra van szükségem, ami 3 gyerek (és akár mínusz egy apuka) mellett is állja a sarat. És ez leginkbb a fekvés-kelésen alapul. Nálam és a gyerekeknél is. Ami vonza az esetemben az elfogyasztott kávé mennyiséget, és mellé betársul, hogy rettenetesen nem iszom vizet, mert nem hiányzik. Hiába tudom,  hogy estig még egy pohár víz sincs a rovásomon csak 3 hosszú kávé tejjel, akkor is a muszáj lép életbe... Szeretem a működő rendszereket - tudjátok. Legalábbis a fő vonalát, mert a nagyon agyonszabályozott dolgok fenntartására én túl kényelmes vagyok. Picit hedonista fajta. A kerótúrákra is mindig úgy készültünk, hogy Sanyikámmal mi voltunk a slendriánok. A lényeg az volt, hogy bicaj, sátor meglegyen (a biciklit én át is nézettem, nem bíztam a véletlenre), illetve a kb útvonal, a többi meg ahogy lesz, úgy lesz (és mindig milyen jól lett.... - ez veszettül hiányzik sokszor). Biztos lesz hol aludni, biztosan találunk kempinget, ha más nem, tekerünk még 30 km-t. Jó volt Pata ellenpólusnak, aki szíve szerint előre le is foglalta volna a szállásokat, valamint hármónk közül ő volt a gondos Patikárius is ;-). Viszont mi van, ha útközben kedvünk van lekanyarodni, vagy többet időzni vagy bármi. Hát ezzel így vagyok hétköznap is. Ha éppen hatalmas szerelemben játszanak a gyerekek, vagy Mózi akar segíteni az esti vacsora romok elpakolásában, mosogatásában, akkor rég nem érdekel, hogy már a kádban kellene lenni, mert egyébként csúszik a mese-idő stb. Vagy ha a Rumini annyira jó, és Mózi annyira kéri, akkor nem csak egy részt mesélünk hanem többet. Vagy akár reggel is, és bedől ezzel a délelőtt. Ez a fajta rendmániám akkor üti fel a fejét, amikor saját dolgaimhoz annyira nem férek hozzá s annyira hatékonytalannak érzek egy-egy napot, hogy elhatározom, kell ide a szigor vagy legalább a szigorú időrend, menetrend. Nincs több háromnegyed órás fürdés, reggeli fél 8-as kelés, hosszadalmas öltözködés stb. Nincs értelme az orrszívóporszívó és a feles akváriumi levegőztető zsinórból összehegesztett locsolóberendezésnek, hancúrozásnak a kádban, mert csak nekem lesz több melóm a felszámolással, és marad a könyörgés vagy siettetés, hogy legalább fél10-re befejezzük az esti rutint. Sokkalom az interneten bóklászásomat, mert mindig eszembe jut valami, aminek utána akarok nézni, el akarom olvasni. Sokallom a félbehagyott, csúsztatott teendőimet, de ezt is figyelem egy ideje, hogy miért. Nem mindig magam hátráltatója vagyok, de legalább azon a részén tudok (tudnék) segíteni. Keveslem a mozgást, ami már heti 3*20 percben megütné a (VERY) WELL DONE szintet. Be is rekesztem ezt mára, mert hamar takarodót fújok/fújtam itthon. Aztán havonta majd beszámolok, elégedett vagyok-e a változással. És amennyiben igen, megosztom a praktikámat. ÉS ISZOM MÉG 3 dl VIZET!!!