Under Construction

Igyekszem magamat csiszolni, ahol nem vagyok elégedett a teljesítménnyel, azokon a fájó tyúkszemeken, ahol irigyen pislogok a mellettem vadul motorozókra még akkor is, ha én lassabban érek meg dolgokra, és ezt már helyén is tudom kezelni. Félek attól, amennyiben azok példáját sikerül követnem, akikre felnézek, akiknek ámulok-bámulok az ötletein, sőt valójában a megalkotásukon, sikerül nekem is megütni a mércét, találok-e újabb szintet, és/vagy hol van ennek a vége? Erre mondják, hogy határ a csillagos ég? Évek óta észlelem magamon, hogy az olyan emberek nyűgöznek le, akik olyat tudnak, amit én nem, és azt vérprofin. Totálisan mindegy, milyen elfoglaltságot űzve, de azt kitartóan és mindig jobban. Valljuk be kurvára unom a "lufi fújást", annál jobban tetszenek, tetszenének a tények (mert azok valóban makacs dolgok... ;-)), annál jobban elbűvöl egy-egy kitartó egyéniség. Várjatok! A kettő nálam nem jár kézen fogva a szeretéssel. Szóval nem ez a kulcskérdés. Gyermeki szinten izgatnak a gyárlátogatások, egyet nyélbe üthetnék végre. Tök mindegy, mi készül ott, de látni akarom, ahogy a semmiből valami lesz. Amikor meg tudom valósítani, és be is tudom fogadni, akkor olvasok. Így akadtam egy - más által is megfogalmazott - lufi-fújós történetre. Sőt, még jobban megfogalmazta, be is körmölöm.

A lufigyár és az unikornis meséje

Nem hinném, hogy a Kedves Olvasóim valaha is jártak lufigyárban. Inkább azt hiszem, hogy nem. Nos a lufigyárban dolgozó emberek nagyon félénkek, folyton aggódnak valami miatt: szinte rettegnek a gombostűktől, a szegektől, a tűktől és a sündisznóktól, de nem kedvelik a hirtelen hőmérséklet-változásokat sem, az éles tárgyak pedig már-már pánikot keltenek bennük.

De ha kicsit belegondolunk, a lufigyár mégsem olyan rossz munkahely. Biztos nyugdíjas állás és csak gyereknap és Szilveszter környékén hajszás egy kicsit. Az év többi részében azonban csendes, békés és nem kell félni semmitől.

Kivéve akkor, amikor feltűnik az unikornis. A lufigyár dolgozói persze azonnal nyugalomra intik az unikornist, és felszólítják, hogy távozzon. Ez gyakran be is válik. Előfordul azonban, hogy az unikornis fittyet hány rájuk, és elkezd bóklászni a lufigyárban. És ekkor kitör a pánik: mindenki ész nélkül fedezéket keres.

Az unikornis számára bámulatosan egyszerű tökéletesen felborítani egy lufigyár rendjét és nyugalmát. És csak azért, mert egy lufigyár egyetlen cél köré szerveződik: legyen minden lágy, csendes és stabil, az unikornis pedig mindezt megváltoztatja. A lufigyár csak a status quóról szól. A vezetők pedig a status quo megváltoztatásáról.

Pont az ilyen unikornisoktól vagyok elájulva, és én is az akarok lenni. Legalább farsangon :D.