Maugli

Néha átsurran az agyamon, hogy a Tűkkelütött blogot lehalkítom privát elérhetőségre, mert sok olyan téma kerül fel az oldalra, ami családi, és számotokra valószínűleg nincs lényegi mondanivalója, tanulsága, de bennünk lecsapódik. Még erre alszom egyet. Aztán majd úgy is észreveszitek az eredményt...

Csütörtök este felmentünk Pestre, és pénteken a legnagyobb csúcsban felkerekedtünk Budaörsre családilag meglátogatni második otthonunkat, az IKEÁ-t. Nem jutottunk el a célig, mert sajnos "Mauglit" összetörte egy furgon :((. Számomra sem volt teljesen világos, hogy hogyan tudta ennyire, mikor úgy rémlett, hogy lépésekben araszolunk vagy állunk. Nem sikerült még előszednem, hogy egyáltalán miről gondolkoztam. Jaaa, nem én vezettem. És semmi közünk nem volt az esethez azt leszámítva, hogy jelen voltunk. Attila elmondása alapján rekonstruálom az eseményeket, mert akkor igenis meglódult a sor, végre lehetett haladni, majd megállt újból, és egy sávot váltani akaró Nissan furgon fékezés nélkül belénkpukkant hátulról, egyben belelökve minket az előttünk haladó szlovák Renault-ba :(. Nem volt akkora az ütődés, mint amiben egyszer már részem volt, de most a gyerekek miatt ijedtem meg rettenetesen. Lóci aludt, erre riadt fel, Mózi pedig olyan pánikoló hangon kérdezte, hogy mi volt ez. Mikor mondtam, hogy belénk jött hátulról egy autó, akkor elkezdett kétségbeesve zokogni. Erre Lócika is :(. Mózi mögöttem ült, ki sem tudtam nyitni azt a hátsó ajtót, elölről kellett kinyalábolnom, Attila meg kikapta Lócit. A hátsó ablak totál betört, és a szilánkok előre szóródtak. Én ettől ijedtem meg, mert a gyerekekre is potyogott. Hál' Istennek megúsztuk. Leszámítva a riadalmat és az élményt. Mózi szegény azóta is kérdezi, hogy miért jött belénk egy autó, és hogy csúnya volt-e a bácsi. Nem győzi feldolgozni, mert még éjszaka is sírva, riadtan ült fel, hogy mi volt ez a nagy pukkanás??? Mondtam, hogy rosszat álmodott, és kérdeztem, hogy mit. Azt mondta, hogy nem álom volt, hanem a házunk megrottyant, és megkérdezi apát, hogy mi volt ez a nagy pukkanás. Ugyanazzal a riadt sírással kelt, ebből gondolom, hogy elég mély volt az élmény. Én a 2 fiúval eltaxiztam nővéremékhez, este 7-kor, hogy híguljon az élmény egy kis közös játékban, majd fél 9-9 körül mentünk haza. Attila cirka 4 óra alatt elintézte a rendőröket, az autómentőt, aki nagyon jó fej mentő módjára ingyen haza is fuvarozta. Az autó egyelőre mozgásképtelen, sőt gazdasági totálkáros...  A fő, hogy 4en szálltunk ki. Ilyenkor azért kicsit átértékeli az ember lánya a dolgokat, visszazökken az eredeti kerékvágásba. Bizonyos dolgok annyira lényegüket vesztik, és egy nagyobb lényeg lesz vastag, dőlt betűs, duplán aláhúzott alapértelmezett.

Post nebula Phoebus - LEGO-zsák

Bölcsődét kezdő kisfiúnak készült a LEGO-zsák, végre mutathatom ezt is. Most, hogy a fénykép kedvéért megtömtem a bendőjét Duplo-val, rájöttem, hogy akár tárolónak is alkalmas ;-). Remélem, könnyítek vele a bölcsődei beszoktatás kellemetlenségein...

A világ a négy sarkából

Egyébként sem stabil körülöttem, bennem a világ, éppen ezért hezitáltam, hogy ide ezt felvéssem-e. Végül mindig azért döntök úgy, hogy igen, mert ez legfőképp egy családi napló. Mivel is kezdjem? Talán a tegnapi ÖTYÉ-n elhangzott, megbotránkoztató bejelentéssel ;-), miszerint Sanyikám műfenyőt tervez karácsonyra, és már napokkal vagy hetekkel előtte fel akarja húzni, hogy karácsonyi hangulata legyen. Mondta közben Kiskata is, hogy NA ugye!! Végre valaki hallgat rá :). Mert neki régóta az van, és régóta feldíszíti december elején. Kb mint a plázákban - blöeee. Hadd legyek igazán szarkasztikus (ettől még szeretem. vagy ezzel együtt. vagy pont ettől?). Aztán mondta Marika is, hogy igen, anyukájánál is az van évek óta, idén ő(k) is ezt tervezi(k). Ok. De egy bio, öko, vega, vegán házban, ahol nagyon vintage hangulat ural mindent, és nincs cukor, csak xilit, ott elfér ez is :). Na de, hogy Sanyikám, mondhatni, a jobbik felem, lelki testvérem, ízlés- és akarat-szomszédom/társam is erre fanyalodik, bomlasztó!!! Pont most, mikor gyerek is van??? Tudom, hogy praktikus, tudom, hogy környezetkímélő (bár ezzel vitatkoznék), na de kinyitni egy "esernyőt" szent este? Pontosabban a szent estét felhígítani szent hetekre?? Legyen belül karácsonyi készülődés, legyen koszorú, legyen dekoráció, legyen karácsonyi vásár, legyen forraltbor, karácsonyi muzsika, de neeeeee ez. Persze jól mondta. Magamban tegyek rendet :)). Valóban rettentő merev vagyok, pont, mint édesapám. Küzdök is sokszor miatta, saját dolgom nehezítem meg, hogy hülye szabályokhoz, elképzelésekhez ragaszkodok, és hogy után olyan kínkeservesen rombolom le. Már ha lerombolom. Olyan tátongó rést hagy, mint a Kölcsey központ mellett álldogáló Lenin szobor,

amit óvodásként látogattunk (Anyaaaa!!! Voltunk a meghalott embernél ;-)). éppen ezért, lehet, jól is fog jönni, ha a számomra fontos emberek áthágják a határaimat. Rájövök, hogy én is áthághatom, csinálhatom másként, lehet az attól még jó. Remélhetőleg. Szóval nyugodtan teszteld, Sanyikám!

Ez volt az egyik. A másik pont én vagyok. Kijelentettem egy hete kb, hogy idén nem készülök karácsonyra. BUMM. Nem olyan mértékben, mint tavaly és előtte. Mert dög vagyok. Fáradt és kiégett csoffadvány. Önző vagyok, és karácsonyra is csak azt kérném a szűk és tág családtól, hogy adjon egy napot. Semmi mást. Ebből aztán összefűznék 7-et, és elhúznék februárban pl egy hétre egyedül. Fel akarom tölteni az elemeimet, mert a tűrésküszöböm és birka türelmem már nem rajtam kívül van, hanem sokszor bennem. Olyan dolgokért pukkan az agyam, ami saját belátásom szerint is piskóta, nincs fegyverem a vitás helyzetekhez, szép szavam és módszerem, hogy a családot rendre bírjam, és ne én pakoljak ruhát, cipőt, eszközt, tárgyat; töröljek fürdés után vizet, pultot, kávét, morzsát három ember után. Egyszóval fáradt vagyok mélységesen belül, és egy-egy szabad nap vagy délután nem ment meg.
A harmadik esetnek is sajnos forrása vagyok. Tuti, hogy az én állapotom az okozója, hogy Lócika rágja a körmét. Egy ideje. Nem veszedelmesen, csak feltűnt, hogy rég vágtam le, és nagyon nincs is mit, alapos munkát végez, szopogat. Na de a hutai kerékborítás után kb 2-3 nap alatt lerágta azt a két körmét, amire ráesett a kerék... :((( Próbálom menteni a helyzetet, hogy valszeg azt megütötte, azért boldogult ilyen "ügyesen" vele, mert szó szerint nincs két kis ujján köröm. Ezzel pedig visszanyalt a fagyi.... Csütörtökön én viszem pszichológushoz a kétévest :(((.
Van még itt rossz élmény... Sajnos. Csak a teljesség kedvéért. Mózi kis szerszámja mindig letapad, és néha meg kell "erőszakolnunk" a gyereket. Pontosabban eddig mindig orvos csinálta, de én mondtam legutóbb, hogy többet nem viszem, mert mindig belehalok, amikor lefogják, és azzal a riadt, kérlelő könnyes tekintettel ordít felém, hogy mentsem meg. Zokog, és utána csíp stb. Hát most ketten Attilával elintéztük ezt. Soha többet. Inkább csinálja idegen, mint pont az a két ember, akiben megbízik. Már ha ezek után is megfog. Szegény 2 napon keresztül bepisilt, mert nem mert elmenni wc-re.... Nem mostam ennyit akkor sem, amikor szobatiszta lett. És ami még inkább sajgatott belém, hogy minden alkalommal állt/ült megszeppenve, és azt kérdezte, hogy Anya, nem haragszol???? :(((. Hogy haragudnék?!??

Hát valahogy így. Ilyen borúsan mostanában legbelül. Tudom, hogy nem végérvényesen, mert nem ilyen vagyok, és nem állhat semmi a jókedvem és optimizmusom útjába. Csak adjatok időt.

Ez egyenes, ez meg görbe

... ez meg itt a fakereke.... :( Korábban írtam, hogy a babanaplókban nem találni helyet az első öltéseknek, első kórházi rémálmoknak. Most is bővült a Tűkkelütött babanapló rovata. Első találkozás a rozsdás szekérkerék-abronccsal. Azóta is kiráz a hideg, ha jobban belegondolok...

Hután voltunk a hosszú hétvégén. Pénteken még fos esős idő volt, de nem délelőtt. Mózi fátvágott (ő csak nézte) és hordta Attilával a kemencébe, Lócika is ment utánuk, előttük, kint kóricált asztronauta szerelésben, mert szép idő éppen nem volt akkor. Én bent a házban. Visítást hallok. De olyat, amiről tudom, hogy nagy gáz van, és mindent el kell hajítani a kezemből, és rohanni. Hát ja. Lócika "leakasztott" a ház oldaláról egy jó nehéz rozsdás kerékabroncsot, ami olyan díszítésként funkcionált, és eddig át sem futott a fejemen, hogy azt le tudja piszkálni, eléri, baj lehet belőle. Mire kiszökkentem ott feküdt a földön, fején és testén ez a nagy nehéz kerék. Felnyaláboltam, és olyan volt mint a rongybaba, folyt(?)/szivárgott a vér az orrából és a szájából. Nem tudtam hirtelen, hogy csak lehorzsolta, vagy komolyabb okból folyik. Jaaaj. Már remegett a lábam is, és csak síííírt. Fokozatosan bontakozott a kép és a szituáció. Komolyabb törés nélkül megúszta, de a pofiját, orrát megütötte, sebes, zöld, kék (éppen milyen árnyalatú). A kiskezét is lehorzsolta, feldagadt a mutatóujja rendesen. Egyemmeg olyan elesett lett, hogy csak feküdt sírva az ölemben betakarózva. Mózi meg akkora angyal volt, hogy hordta oda a játékokat, puszilgatta, virágot szedett nekik. Látszott, hogy ő is megijedt. Nálam jobban nem hiszem. 

Viszont nem egyedül voltunk, hanem a Póser családdal, így volt a gyerekeknek is társaságuk, közösen főzőcskéztünk kint-bent, csacsogtunk, szivaroztunk (férfiak), futottunk, olvasgattunk, aludtunk. Jól esett. Főleg, hogy nyertünk 1 órát. Szeretem a sárguló zempléni lankákat és fényeket.

esti wellness a zuhanyzóban

Nem tudtam, hogy sírjak vagy bepisiljek... :)

Régóta ismeretes szerintem blogban is, hogy Dóri {Dórus(ka), Dormi} húgom 10 évvel fiatalabb csirke nálam. Mindig is megvolt ez a tényszerű tíz év, de hol jobban összeúsztunk korban, hol eltávolodtunk. Viszont amikor kicsi lányka volt, Juditka nővérünk kirepült a fészekből, így elég erős ragaszkodás fűzte hozzám. Gyűjtöttem a leveleit, rajzait, amit az ágyamba csempészett, képeslapot, kéréseket, éppen haragos kirohanásait vagy ha sütött valamit, írt, kommentelt. Megleltem ezt a dobozt. Most délután eszembe jutott kisgyerek rajzok kapcsán, és lebányásztam a kamrapolcról... Teljesen más anya szemszögből olvasni, mint anno "csak" kamasz testvérként. Szabályosan meghatott a rajongása és ragaszkodása, olyannyira kifejező, szókimondó és rajzoló volt. Nem akarok idézni, csak egyet, amiben beszámolt valamelyik brazil szappanopera fontos részéről, amit közösen néztünk, de egy epizódról igencsak lemaradtam, és kihagyhatatlan lehetett. Leírta levélben, és este az ágyamban várt:

Kedves Sári!

Mielőtt elr nem felejtem:

Birszát tovabra is dolgosztatja Adalajda. Renét kinevették a barátjai hogy van barátnőe. Álmá kibérelt egy házat. Ravael el visszament LASVEGAS E.U.R.O.-ba.

lényeg

(pirossal írva innentől)

Márkó küldött Szielónak egy csigát. (DONA) Páz meghívta Márkót vacsorára. Szielo meg ő maga hívta el egy étterembe és tök jól nézett ki. Dávid meglata Szielókat!

jó ét
Dóry

Hát ilyenkor azért rettentően visszatekerném az időt...

Aki megtudja mondani, hogy melyik sorozat, melyik része volt ez, annak varrok egy filc baglyos karácsonyfadíszt :D. Kettőt is.

És egy nagyon kedves rajzot még elmesélek:

Jöttem haza Pestről, Dóri már várt haza. Lerajzolta az állomáson a pénztárablakokat, utasokat (oda is írta, nyilazta), illetve magát, ahogy kitárt kézzel szalad felém, én pedig integetve jövök, és mint egy angyal óriási sárga fény ragyog körbe!!!

Eldöntött bölcsőde - végre

Tuti, hogy nem én vagyok kiemelten érzékeny - vagy ki tudja.... Sok variálás, helyhiány, visszautasítás Márti néniékhez ragaszkodás miatt ma újból felhívott a bölcsőde, hogy az ikercsoportban helye van Lócikának jövő héttől. Nem vacilláltam, nem akartam meggondolni 20-adjára, mert bár úgy voltam vele, csak akkor, ha Márti-Erzsike kombóhoz kerülhet, de ezt a párost is elég jól ismerjük, hiszen sokszor közösen voltak reggel és délután. Bólintottam hangosan. Azóta úgy érzem időzített bomba ketyeg bennem. Még akkor is, ha az egész fejem tudja, hogy jó helyen lesz, és ez a dolgok körülbelüli, egyik elfogadott rendje. A mélységes szerelmi bánathoz leghasonlóbb érzés gyülemlik bennem. Valaminek a vége, valaminek a kezdete. Amit mindig kritikusan élek meg a kettő mélyedésében. Félelmetes kilépni a biztonságos, meleg árnyékból a fényre. 4 év hosszú idő. Bár úgy terveztük, zsinórban teszünk eleget a magyar lakosságot fenntartó szaporulati igénynek, szünet kell. Legfőképpen nekem. És általam mindenkinek. Megsuhintott a megértése, milyen lehet börtönből szabadulni. Még így is, hogy sok mindenben nem ültethető egy mérlegre a kettő. Nem volt szerencsés, hogy pont ilyen borús időre borúsan reagálok, ígérem, nem fogok többet picsogni a beszoktatásnál sem, mint amennyi elvárható ;-).

Addig viszont (2014. október 27) félre tolok mindent, és szerelmes kamasz módjára, túl kompenzálva saját magamat is, gyerekkel akarok csak foglalkozni.

Ki vagyok, ha...

Mostanában többször át kellett gondolnom, hogy mit szeretek, mi tetszik, mit képviselnék, mivel azonosulok stb. (Mózival is szoktunk olyat játszani az autóban, hogy Ki vagyok, ha... ? - és neki ki kell találni). Összeszedtem. Hogy leírva is meglegyen, kiteszem a vitrinbe. Szerintem ezt 3-5 évente el fogom játszani, hogy lássam, hova változom :). Nem akartam bő lére ereszteni. 

Szeretem a színeket, a harmonizáló tarkaságot. Szeretem a letisztult egyszerűséget. Szeretem a funkcionalitást, szomjazom az egyediséget, a természetességet, a lassúságot és a megélést. Szeretem az apró részleteket, már ha vannak. Ha nincsenek, szeretném, ha lennének. Kedvencem az ősz. De csak ha nyár után következik. Ha napos és száraz. Kedvencem a karácsony. De csak ha mindenki várja. Kedvencem a betű. De csak ha tartalmas. Kedvencem a futás. De csak ha egyedül vagyok. Kedvencem a lelkesedés, legyen bármilyen. De csak ha őszinte, nem izzadságszagú. Kedvencem a ropi. De csak ha retro.

Volt egy elmaradásom

Jellemző, hogy annak kell várni rá a legtöbbet, aki a legközelebb van. Attila kért meg a nyáron Olaszországban a kávé kiállításon, hogy az Aeropress filteres kávékészítőnek varrjak egy új tatyit, mert a régi kifoszlott. Végre ez is elkészült. Azért örülök neki, mert elterveztem, lerajzoltam és megvarrtam. Cipzárt és bújtatott zsinór technikát is elkövettem ellene saját kútfőből :D. Mivel jön a hideg, meleg gyapjú szövetből készült, belül a teteje és az alja vízlepergetős anyagból. Akad hely a vízhőmérőnek és a filtereknek is benne. 

hároméves

Sokallom az ismerős hároméves gyerekek körében "pszichológusra szoruló" gyerekek számát...

Felháborító levelet kaptam vasárnap délután. Pontosabban nem a levél volt az, csak én találtam egyetlen tartalmi elemét annak. Grrr... Pont ilyen esetet említett a hét elején szintén egy anyuka-barátnő, kizökkentve önmagából. Mert a levél is barátnőtől jött. Sokan kezdtünk/kezdünk idén ovit, sokan vagyunk szobatisztaság határán, sokan szokunk új közösséget, sokan nem tudunk enni vagy aludni ebben az új helyzetben, sokan szokjuk, hogy sokan vagyunk az új csoportban, hogy sok az új néni, sok az új szokás, sokan szokjuk, hogy az ovi nem bölcsi, sok anyuka kérdezgeti kíváncsian egymást a játszótéren, hogy az ő kis sarja mennyire asszimilálódik ehhez az új állapothoz. Tudom, hogy egy óvónőnek sem sétagalopp a munkája, le a kalappal előttük. DE hogy egy - egy-két hete beszokó - kisgyerek egyébként is szorongó anyjától olyat kérdezzen, sőt kijelentsen, hogy vigye pszichológushoz a gyerekét, mert eddig minden nap bekakilt vagy nem hajlandó enni, már számomra felhorkantó!!!! Füstölgött (és még most is) a fejem, hogy kinek a kezébe kerülnek ezek a gyerekek, ahol így gondolkozik egy óvónő vagy egy dadus. Én is sokszor érkezem laposkúszásban :). Olykor csak messziről integetnék, hogy felnyaláboltam a gyereket, megvan, köszönöm, léptünk... De nem. Érdekel, hogy milyen napja volt, még akkor is, ha kritikusan rossz magához képest. Utána hazafelé túrok magamban, hogy mi lehet az oka. Miért éppen ma? Tegnap miért nem? Vagy akkor holnap is? Rossz? Neveletlen? Nem tudja a határokat? Olyan jó lenne ilyenkor Afrikában élni valami törzsben, lengő keblekkel szaladozni egy szál rongyban, olyan jó lenne ösztönösen nevelni, és nem rettegni a szocializációs elvárásoktól, hogy mit szól majd az iskola, mit szól az óvoda, mit a szomszéd, mit az anyám-apám, mit a gyerek, mit a "sevégesehossza". TUDOM, hogy jól nevelem/neveljük a fiúkat, és nem látok rossz példát a közelemben sem. Tudom, hogy jó a háttér és a minta mögöttük/előttük. Nem akarok görcsölni,  hogy miért beszél csúnyán, miért barátkozik pont olyannal, akiről más lebeszélné, miért vicces neki pont az, ami nem az, miért csapkod kardigánnal, és miért nem alszik délben, hanem rikoltozik. Tudom, hogy kellenek a keretek, a határok, kell a 'vizes árok' a gyerek köré, de addig, amíg itthonról nem visz rosszat, nincs elhanyagolva, sőt..., addig nem akarok görcsölni ezeken. Továbbra is hiszem, hogy egy gyerek már a kezdetektől teljesen külön egyéniség, külön akarat. Hiszem, hogy ha megmutatom neki a világot, nyitott marad rá, és kíváncsi. Hiszem, hogy néha megőrülhetek ettől az édes tehertől, hogy belefáradhatok, hogy lehet rossz napja mindenkinek. Hiszem, hogy Afrikán kívül is megbirkózunk a gyermekneveléssel, és senki nem kakál be érettségire, nem verekszik majd kardigánnal, nem "botozik, kavicsozik", és hogy marad benne érdeklődés, nyitottság felnőtt korára akár az afrikai törzsek irányába is ;-)

PUNKTUM :))!! Megint nagyon kibuggyant az okosság. Bocs érte.

No bőcse egyelőre...

Úgy volt, hogy Anya október végétől kirepül a fészekből, és Lócika is intézményesítve lesz. Hát egyelőre marad a 2 éves szülinap, marad 2015 január. Mindig igyekszem a helyzethez legjobban alkalmazkodni, most is tudom, hogy nem lesz kárára Lócinak. Így is olyan csöpp, és olyan anyás. 

Baglyos zsák II.

A korábbi baglyos hátizsákot kicsit továbbfűztem. Az én ágyam felett anno óvodásként lógott egy 'pizsamatartó bohóc'. Fogalmam sincs, honnan és miért jött ez most elő, mert szerintem azóta hűtlenül nem gondoltam rá, de ennek apropójából Mózinak varrtam egy 'baglyos pizsamatartót'. Lehet, bevisszük oviszsáknak, ha meguntuk a mostanit :). Közeleg a december, ötletnek jól jöhet. Szívesen varrok hasonlót másnak is, szóljatok, keressetek: saracska@gmail.com, tukkelutott@gmail.com, https://www.facebook.com/tukkelutott

Bármennyire is rusnya a lusta tulajdonság, ezt most sajnos vállalnom kell... Akkor tetőződött bennem, amikor ezt olvastam: 

Nagyon jó ötlet, le a kalappal Nóri előtt, de én sorozatosan kudarcot vallok mostanában magam előtt, ha a rendszeres mozgást próbálom beiktatnia napjaimba. Hiába lelnék 20-40, akár 60 percet is, nem ezzel van a gond. Hanem én abban a 20-40 percben csak bámulnám a sötét monitort. Szégyellem is magam érte, mert semmi okom nincs rá igazán, de 1 hetig most csak úgy lennék. Gyakorolnám a fotoszintetizálást, a bőrön át lélegzést, az alvást, a fejembe párna húzást. Olyannak érzem magam, mint a telefonom. Hiába van töltőn, és írja ki, hogy max, pikk-pakk lemerül. Ez már csak azért is nyomaszt engem, mert nem vagyok/voltam ez a fajta. 

Derecskei Gyümölcsös Kalandok

Szerencsénk volt az indiánus nyárral, ma kilátogattunk Derecskére. Olyan üdítő meglepetés volt számomra az egész program. Semmi erőltetett pénzlenyúlás, de hatalmas traktorozás, kis traktor vontatta műanyag almás-ládás vonatozás a kertészetben, aprócska játékok, papír, fa, kosár, sajt, Derecskei Fenséges lekvárok, zakuszka, babgulyás, palacsinta, gyerek pecsételős játék különböző állomásokon, gólyaláb stb. Még a jövő hétvégén is lesz, érdemes kilátogatni. 

Egy picit megint eltűntem családi beszámoló terén, pedig zajlik az élet. Most kicsit bele is vagyok szottyanva. Kimerít a könyörgés, az alkudozás, az, hogy még este 10-kor sincs alvás, hogy ketten együtt nem játszanak el jelenleg, mert ütögetés, csipkedés van, óvodából hazahozott tipikus sok eltanult hülyeség, mint: lepúzom Lócit és lepisilem..., vagy Atya-gatya, szaros gatya..., vagy kurva életbe..., és hasonlók. Kicsit fogytán a türelem, hogy semmi sem működik A-ból B-be, csak kerülő utakon, hogy kell hozzá aláfestő műhiszti. Estére használhatatlan vagyok, és nem értem hogy működik másnál napi rendszerességgel a háztartás rendben tartása, mosás-vasalás, főzés, gyerek, kipihenés, feltöltődés, egyéb. Tegnap mire kijöttem a gyerekektől Attila már kitöltötte a vörösbort, hogy lazuljak. Azt mondta, valami konyakot vagy brandy-t kellett volna, de ilyesmit nem tartunk itthon .... :D. Na de nem ezt a sirámot szántam igazán mára, hanem olyan jókat mondanak, kérdeznek közben a fiúk. Lócika hihetetlen, hogy mennyire jól beszél. Gyönyörűen mondja a szavakat, mindennel bepróbálkozik, visszaadja legalább a ritmusát a mondatoknak, felismerhetően "dalol", utánozza Mózit és versengés megy Apa és Anya kegyeiért, mindent be kell mutatni, meg kell dicsérni. Mondja, hogy kaka, hangutánzással jelzi a pisilist, sőt testtartásban is utánozza Mózi állva pisilését :D. Jelzi, magyarázza, hogy vetkőztessem le, pisilni szeretne, de ha a wc-re ültetem, egyből le akar szállni. Ezt elgyakoroljuk egymás után párszor, mert közben nem szeretném kedvét szegni sem, hogy nem veszem komolyan a kérését. Előbányásztuk a bilit is, arra is ráül néha ruhástól, de inkább játékokat rámol bele, így elpakolom. A héten a játék helikoptert úgy tette le a szőnyegre, hogy a farkán landolt, erre felragyogott az arca, és mondta, hogy (r)epülő kakál!!! Elkezdett erőlködni is, és szájjal reccsintett hozzá. Annyira büszke volt magára, hogy a helikoptert megkakáltatta, hogy azt hittem felfalom, olyan cuki volt. A harapása és a víz kipancsolása is megfogyatkozott, most inkább csíp, kapaszkodik, durván lefejel a böccintgetések helyett... Lassan kezdjük a bölcsit.

Mózi azt kérdezte tőlem ma a zebránál állva, hogy Anya, ha fiú leszel, szeretnél egy ilyen terepjárót? (Ott állt a piros lámpánál épp egy Mitsubishi terepjáró). Mondtam, hogy Anya nem lesz fiú, de csak erősködött - gondolom egy igent szeretett volna hallani :) - hogy deee, ha nagy leszel... Megnyugtattam, helyretettem, hogy anya ha nagy lesz (azt nem firtattam, hogy nagy sohasem leszek ;-)) sem lesz soha fiú. 

Gyakran mondja, ha valami nem tetszik neki, hogy nem vagyok a barátod, nem játszom veled, nem szeretlek (itt egyből helyesbít egyelőre, hogy de szeretlek, csak vicceltem :)), sőt a héten megütött. Ez eddig nem volt jellemző, sőt. Tudom, hogy ezek korral járó sajátságok is, de úgy szeretnék egy-két napot betekinteni az óvodába észrevétlenül. Hogy ott hogyan viselkedik, kivel játszik. Mert nem teljesen zökkenőmentes. Nem szívom ezeket mellre, de most tényleg érzem, milyen lesz kamasznak :D. És hogy mennyire nehezen fogom én ezt viselni.

Mert bár én mostanában nem futok

de vannak olyan kitartó ismerőseim, rokonaim, akik igen. Vasárnap Varsóban lesz maraton, ahol Poszika sokadik 42 km-ét tapossa, és a belső késztetésen, illetve a saját maga által tűzött "szent célon" túl idén első alkalommal még tiszteletreméltóbb szándék is felfért a zászlajára. Ez pedig a Fészek Gyermekvédő Egyesület, amely országos nevelőszülői és helyettes szülői hálózatot működtet, helyettes szülői és nevelőszülői képzéseket tart, illetve átmeneti Gyermekotthont tart fent.

Egy Brüsszelből haza költözött kollégája és jó barátja helyezkedett itt el, hogy munkájával segítse a születésüktől fogva hatalmas érzelmi és fizikai hátrányokkal induló gyermekek életét. Ezt a munkát segíti pénzbeli adományával Poszika, és biztat Bennünket is, hogy legyen bár jelképes, de adományunkkal támogassuk ezt az eredetileg önsegítő és érdekérvényesítő céllal megalakult, mára viszont több átfogó feladatot is ellátó gyermekvédelmi egyesületet.

Belgiumban:

Edina Adam
IBAN: BE03 3101 4042 6784
BIC: BBRUBEBB

Magyarországon:

Fészek Gyermekvédő Egyesület
IBAN: HU54 1174 2111 2002 7928 0000 0000
BIC: OTPVHUHB

Itt pedig a FB link.

Little Tom

Vettünk ma vízfestéket, hogy itthon is mehessen a maszatolás. Kalózosra esett a választás, és az autóban ahogy szorongatta Mózi a dobozt, kérdezte, hogy Ő lehet-e kalóz majd ha nagy lesz.... Mondtam, hogy az lesz, ami szeretne :). Aztán következő kérdés, hogy ő lesz-e apuka. Mondtam, hogy nagyon remélem :). Erre egyből helyesbített, hogy inkább orvos szeretne lenni, nem apuka... :). Mondtam, hogy a kettő nem zárja ki egymást, de biztosítottam róla, hogy Anya támogatni fogja a döntését (most még nagy a szám... :D).

Sikerült is itthon egy felismerhető lombos fát festeni, amire olyan elégedett boldogan vágta rá, hogy ez egy diófa. Barna hosszú a törzse, és zöld a lombkoronája!!! Alakul végre valami.

Este olyan giccsesen cukik voltunk :). Lócika gyurmázott a kisasztalnál, Mózi festett, és meg csináltam a holnapi ebédet, ember vadászik jövő vasárnap ebédre. Hátha belassulnak picit, és találunk 10 perc közös pihenőt a fürdésen kívül, ahol azért gyakori a kölcsönös visíttatás ;-). 

Oscar-gyanús koporsópóz

Mikor Mózival egyek voltunk, és már hason nem ment a fekvés, de egyébként semmi kényelmetlenséget nem éreztem, és bárhol, bármikor tudtam/tudtunk szunyálni - lsd szülőszoba, vajúdó :D (még a kezdet-kezdetén) - akkor tértem át a háton alvásra, fekvésre. Hiába mondják, hogy ez így nem okés, nekem így volt kényelmes jó darabig. Háton fekve, kezemet összekulcsolva a mellkasomon. Attila volt, aki megkérdezte viccesen, hogy mi ez a koporsópóz... Azóta, ha háton alszom, mindig ez ugrik be, és csak ezért mozdultam ki belőle, hogy na nehogy mááár. A múlt héten feloldoztam ezt a kínos állapotot. Sokszor mikor félálomban vagyok, rendesen hallucinogén szintre érek. Megvagyok győződve róla, hogy ébren vagyok. Jobbnál-jobb ötletek, történetek jutnak eszembe, és csak azért nem vésem telefonba, mert biztosra veszem, hogy teljesen éber vagyok, reggel úgy fogok emlékezni rá, mint ilyenkor. Mostanában viszont már nem bízom magamban, és jegyzetelek, ha van erőm :). Így sikerült ráébrednem, hogy ez nem koporsópóz ám, hanem az Oscar szobrocska póza. Innen viszont nem kell kimozdulnom, hanem aranyban csillogva ölelgethetem a kardomat.

Baglyos hátitatyó

Hol máshol, mint a Tűkkelütött háza táján. Régimódi történet ez már. Mármint a bagoly-szerelem. Legalább kétéves - már ami engem illet. Akkor özönlött szét a lakásban a bagoly. Mózi 2 éves szülinapján. Onnantól kezdve pedig az ismerősök is kaptak az alkalmon, és jöttek a nagy szemű szárnyasok, varrtam filcből egy-két díszt, sütöttem tortát stb. Poszika az egyik felfedező útjáról hozott a gyerekeknek egy hátizsákot. Kicsit olyan megfontolásból, hogy engem is inspiráljon vele. Megtette ;-). Júliusban konkrét felkérést kaptam, hogy Zsófia napra varrjak egy baglyos szütyőt. Jelentem: KÉSZ. Nem vagyok egy önajnározó asszony, de ez cuki lett nagyon. Olyannyira, hogy fájdalmas az elválás ;-). Ez volt a prototípus, és tényleg élvezettel őcköltem. És végül, de nagyon.... Köszönöm a kis modelljeimnek a szereplést: Kerekes Borikának (Bobinak) és Ádám Lőrincnek (Möszjő Lócártnak), valamint a Sándor Photograf-nak.

Soha ilyen allergiás nem voltam még..., szenvedek szó szerint magamtól és a takonytól. Itthon Sudocrem-mel az orrom alatt nyomulok, Lóci csak meregette a nagy szemeit először. 

Kivételesen olyan készül a kezem alatt, amit még soha nem csináltam. Holnapra névnapi készenlétben kell állnia, hogy ne utolsó pillanatos legyek. Csatolom majd.

Tegnap játszótéri napot tartottunk. Délelőtt máltai játszi Sanyikámmal és a kicsikkel, délután pedig elsétálva az oviba, majd onnan átsétálva a pagonyba a Nagyerdőre, és 7-kor gyalog onnan haza a belvárosba... Én döglöttem ki szerintem a legjobban :). A kondim zéróhoz közelít, és onnan tudom, hogy öregszem, hogy fel-felmerül bennem a jóga kipróbálásának gondolata...

Ezek meg kölcsönvett képek, illetve Sanyikám és Mesi volt a lesifotós.

A dal mindenkié ;-)

Ma úgy döntöttem, korán fekszem. Egészen este 10 előtt elkezdtem az ágy irányába tapogatózni. Csoszogva haladok előre (sosem emelem a lábam itthon, mert nem tudom, épp mibe lépek bele, melyik játékban esek el), persze hogy nincs elpakolva. És ma már nem is fogok. Hátha nem szöknek meg a játékok. Egyik lábammal ügyesen ablaktörlőzök a parkettán a félhomályban. Kotrom arébb a munkagépeket, szedem ki az ágy alól a vekkert. Párnámon dob, mellettem furulya. Libbentem a takarót "szomjazva" további hangszerekre... Meg is van a kasztanyetta, félig a lepedő alatt a lábamnál a húroktól megszabadított gyerek gitár. Attila helyén a játékká avanzsált villanyborotva, és ennek a felsorolásnak fele sem tréfa :). Semmi nem érdekel. Én ma korán fekszem (csak ezt még a telefonomon megizenem Nektek). Szép álmokat!